Etűdök festett klaviatúrára

Ma van a vécé világnapja. Szerte a világon egyperces néma guggolással emlékeztek és emlékeztettek arra, hogy emberek millióinak nincs hova kulturáltan szükségre hajtania alfelét. Csak mondom. Azért jó érzés, hogy valaki az emberek seggével is törődik.
 
Kérdezik, mi bajom, miért csak hétfőn mosolyogtam és dudorásztam. Hát nincs semmi bajom, csak akkor voltak a kocsiban a jobb cédéim.
Mondjuk arra gondoltam, hogy mint Gregor Samsa, holnap reggel esetleg én is rovarként ébredek. Csak én mondjuk büdösbence leszek. A büdösbence meghatározó létezője mindennapjainknak úgyis - itthon is, az iskolában is megtalálható. Múltkor egy csokor diáklány azért nem tudott hathatósan dolgozni órán, mert egy tudásvágyó büdösbence a tetőablakon ódzkodott befelé angolórára. 
Mondjuk én nem ódzkodnék befelé semmiképpen. Inkább kifelé. A büdösséget meg gond nélkül vállalnám, mert például a Diócicát nem zavarja. Simán vérengzést rendezne belőlem.
 
Ma épp Nietzschét meg Kirkegaard-t magyaráztam (én lánglelkű próféta!), amikor közölte az egyik fiú, hogy a filozófia tulajdonképpen haszontalan, mert a negatív gondolatok csak elszomorítják az embereket. Csak a bánatos emberek filozofálnak. Bánatos embernek lettem hát titulálva. 
Mondtam, hogy azt hiszem, inkább minden gondolkodó ember, mondjuk tán ő is, csak legfeljebb nem tudja róla, hogy az az. Például most is.
De azért én aztán tovább gondolkodtam. Lehet, hogy emiatt még bánatosabb is lettem?
 
A kezembe került nekem is Fűzfa Balázs remek irodalomkönyve, ami olyan, mint egy kultur-patchwork. A szerzők-életművek köré olyan bőséges intertextuális és -dimenzionális utalásrendszer van szőve, hogy az ember agyrakétája rögtön beindul. Extraként televan kortárs utalásokkal (Tasnádi, Varró, Bächer Iván, Parti Nagy, Karafiáth, stb.) és szövegekkel, mint valami univerzális szöveg-, referencia- és ötletgyűjtemény.
Megörültem, majd el is keseredtem rögtön, mert fogalmam sincs, hogy a hipertext felizgat-e bárkit rajtam kívül abban az épületben perpillanat; a fiatalok szerint leginkább a képek nagyon jók, de D. például közölte, hogy egy tankönyvbe nem való feladatsor. Ezek szerint a feladat([sor]ok) az életünkbe se valók bele.
 
Különben a mikrokozmosz valószínűleg megzavarodott. Hiba a mátrixban. Idén több tehetséges tanítványom határozta el, hogy megbukik. Az ostobák meg aratnak, halovány dicsőséget és figyelmet - és újra és újra el kell magyaráznom, hogy az érzék, a tehetség, de a rátermettség is alapok és táplálás nélkül csak üres locsogás és kopott poén a harmadik kör után. "Ezek mind hülyék vótak" - mondja B. a második sorból az egzisztencialistákra, de teljesen mindegy, a nyugatosokra is ezt mondta meg Berzsenyire és Arany Jánosra is. Kafkára is ezt fogja meg Thomas Mannra. Hát ez van, Wass Alberten kívül mindenki hülye. És pássz.
 
Hajós úr zsenijében az 'éles dolgok puha sarokkal jönnek felénk', ami valószínűleg egy nő; s bár mondhatjuk hogy 'csak az boldog, kinek efféle fátyol óvja a szemét', de inkább valószínű, hogy férjhez fog menni...
Az emelt óraszámú magyar (7 fő) tulajdonképpen lehetne az életem értelme, ha a hét és a nap azon szakaszára már nem vergődtem volna magam túl a felvilágosodáson, Csokonai asszonáncain, a szövegtanon, az angol rendhagyó igéken és a nyelvrokonság kérdésein. (A diákok egyébként meglepő módon tájékozottak nyelvrokonsági problémákban. Az akadémia és a finnek már ezer éve hathatósan megcáfolták a finnugor nyelvrokonságot, első írásos emlékeink pedig még a honfoglalás előtti időkből rovásírással íródtak direkt az utókor számára... halálosan nem izgat a nyelvtörténet. Az általam felajánlott lehetőséggel, miszerint olvassunk utána a japán-etruszk-sumér stb. nyelvrokonság hátterének, csakis én éltem. Ötös nekem. Be is írtam.)
Lehetne életem értelme, ha a dolgok puha sarka nem nőből lenne. Ha annak az egy szem majdnem bukottnak, aki tévedésből került oda, és akinek mindenről eszébe tud jutni a műköröm meg a péntek esti buli, engedték volna, hogy inkább ne járjon be.  
 
Lassan elborít a struktúra és rám omlik a lépcső. Aztán mégsem, hanem felmászok rajta és jót röhögök a tetején.
 
Esténként az Amadeust nézzük epizódonként; alkalmanként húsz perc-fél óra. Zseniális. Zseniális! (Olyan, mint az élet, mondaná D.) Mindenki a zsenikkel akar barátkozni, hátha a zseniporból rájuk is hullik valamicske. Én is zsenikkel akarok barátkozni, remélem, a zsenipor zöld (vagy kék).
Az Apokalipszis mostot is egy hét alatt néztük meg. Én mondom, maradandóbb. Meg energiatakarékosabb. Marlon Brandot is tanítani fogom, elhatároztam. Majd összekapcsolom az egzisztencialistákkal valahogy.