Szöveg:
A nyárban az a legjobb, hogy van időnk egymásra.
Az őszben meg az a legrosszabb, hogy nincs.
Strukturalista elemzés:
A vers az epigramma kellékei közül csak a tömörítés költői eszközét
használja, máskülönben nem hasonlít a klasszikus epigrammára (nincs
hexameter, sem erkölcsi üzenet) - hangulatában és gondolatiságában
inkább az elégiát idézi. A 'nyár' és az 'ősz' kitételek nyilván
metaforák, utalhatnak az évszak által jelölt időszakra tágabb
értelemben, esetleg a borús-derűs hangulatok ellentétre, stb.; ez a két
pólus adja a művet szervező alapvető ellentétet.
A másik kérdést az 'egymás' kölcsönös névmás veti fel, ami a lírai énen
(beszélőn) kívül legalább egy másik szubjektum jelenlétét feltételezi.
Ez az egyetlen szubjektum persze kitágítható és általánosítható;
ugyanúgy utalhat az emberiségre, ahogy egy vagy több konkrét személyre
is.
Pszichoanalitikus elemzés:
Egyértelmű, hogy a műben a szubjektum és az ő tudatalattija viszonyáról
van szó. A nyár-ősz tipikus ellentéte kétfajta periódus váltakozására
utalhat; egy olyasfajta bipolaritás, aminek itt, a műben csak a két
véglete jelölt, a köztük lévő átmenet nem.
Az 'egymás' kölcsönös névmás a szubjektum különböző rétegeire utal: azaz
a szöveg a tudat és/vagy a psziché egységességének vagy az egység
hiányának váltakozó állapotait textualizálja.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése