Csalódásaim #2

Ezt a posztot még az előző bejegyzésbe szerettem volna beilleszteni, de immár sokat tanultam arról, mennyi egy fáradt elme olvasási kapacitása. (Na jó, nem ehhez viszonyítok, hanem a diákokhoz, akiknek már két oldal is hosszú.)

Múlt héten voltak az emelt érettségik. Őszi szezon, rengeteg vizsgázó, főleg nyelvből, hiszen párunk és kormányunk közhírré tette, hogy az emelt érettségi/nyelvvizsga immár kötelező lesz az egyetemre való bejutáshoz.

Majd ahogy az lenni szokott, egy hirtelen vonással el is törölték.

Ennek a hírnek a keltezése november 5, én november 9-én mentem vizsgáztatni.

Értem? Gyorsan kidobták a mégse törvényt, de addigra már tele voltunk vizsgákkal ezekben a szép őszi napokban. Boldog és boldogtalan jelentkezett, hátha.

Az írásbelit pl. négy nap alatt kellett kijavítanom (egy csonka hetet kaptunk rá), szóbelire pedig behívtak feleltetni mindenkit, akit csak lehetett. (Köztudott, hogy ősszel kevesebb a jelentkező, tele vagyunk munkával, senki nem akar karácsony előtt megdögleni.)

Na szóval ahogy elnökként bontogatom a csomagot ebben a semmit fel nem szolgáló gimnáziumban (except for száraz pogácsa és csapvíz) egy szomorú szombati délelőttön, egyszer csak találok egy határozatot. Nos, ezt a dokumentumot (szégyen, nem szégyen), nem sikerült értelmeznem, még a két kollégám segítségével sem. 

A következők álltak rajta: a vizsgázó időhosszabbítást kap, felkészülhet, valamint írásban szóbelizhet. (!!!) 

Tudvalévő persze, hogy a nyelvi érettségiken nincs felkészülési idő, illetve a három taskból kettő interaktív, a feladatok pedig előzetesen nem ismerhetők meg, hiszen éppen a spontán megnyilvánulás a lényeg.

Bőszen telefonálgatni kezdtünk (ült köztünk egy szakértő is), ám az OH nyilván nem vette fel; miért is vették volna fel ezek a jogászfejek szombaton, mikor épp fontos vizsgák folynak szerte az országban. Egyedül a tanulót a vizsgára benevező iskola igazgatójával tudtunk beszélni, aki elmondta, hogy a gyerek külsős, ergo nem tudnak róla semmit, csak szépen aláírtak egy határozatot, aminek a tartalmával nem voltak tisztában. (Ez is, bazmeg...)  

Úgy alakult magyarán, hogy a szitut immár mi hárman voltunk kénytelen megoldani. Vizsgáztassunk le egy gyereket, akiről semmit nem tudunk, de aki fel van mentve a szóbeli vizsga alól.

A határozat nem konkrét, sőt, értelmezhetetlen, a hivatal nem ad választ a kérdéseinkre, illetve amikor végül közvetítő útján mondanak valamit, az egy kalap f@szság. 

Vagyis hogy nincs felkészülési idő, a lány jön és ír. Mindent. Az interaktív feladatoknál is. Írásban vitatkozik, vagy mi.

A lány jött; mint kiderült, súlyosan dadog, gyakorlatilag meg sem bír szólalni. Yes, no. Ennyi.

Az utazás témakört, a gyorskajákat, valamint az audio-ekönyv-rendes könyv témakört húzza.

Egyszerre tragikus és groteszk, ahogy leírja az érveit és a gondolatait (értsd: a tanár elmondja a kérdést, állítást, majd mindannyian kivárjuk, míg a gyöngybetűivel lekörmöli a választ; amit én felolvasok, mert a telefonos utasításban az áll, hogy ezt így kell). 

Egyébként nem is olyan jó, szóval hárman nem értjük, mi vehette rá, hogy bejelentkezzen erre a vizsgára. Nyilván az, hogy egyetemre szeretne menni, és ő még úgy tudta, kötelező a nyelvvizsga.

Azt a helyszínen tudja meg, hogy mivel időhosszabbítást kért, amúgy nem is kaphat nyelvvizsgát. Igen, a szóbelin nincs végül hosszabbítás (hisz nincs felkészülési idő), de az írásbelin volt. 

De nekik ezt senki nem mondta.

Ahogy az is négy napja derült ki, hogy ezt az egészet nem is lenne muszáj...

Végül 42 percet tölt bent (a 20 helyett), jegyzőkönyvezzük a szitut, beborítékoljuk az írásbeli válaszait, javasoljuk (!), hogy a max. pontja 30 helyett 27 legyen, hiszen a kiejtés/beszédtempó/hanglejtés szempontot (hahaha!) nem tudjuk értékelni. A határozat (és a telefon) persze erre vonatkozólag sem tartalmazott semmit.

Mindezt úgy, hogy nyilván mindannyian tudjuk, tojni fognak a javaslatainkra, ahogy arra is tojtak, hogy épkézláb jogszabályt alkossanak dadogós gyerekek idegennyelvi vizsgáztatásához, hogy ne a vizsga reggelén szembesüljünk egy ilyen áldatlan helyzettel, vagy hogy legalább azt a kibaszott telefont időben felvegyék és tudjanak valami használhatót mondani.

A mi felelősségünk, értem? Aki ekkora ökör, hogy hétvégén vizsgáztat, nyelje le szépen.

Egyáltalán: nyeljen le mindenki mindent.

Mindez amúgy meglehetősen emlékeztet a nyári külföldi nyelvtanfolyamok ügyére (erről majd egy másik alkalommal írok), amiben szintén a tanároknak kellene vállalni azt, ha egy társaság a megfelelő kísérettel kijut külföldre (vagy nem). 

A mi iskolánkban speciel nincs elég jelentkező kísérőnek.

Így a végén majd a mi hibán lesz, hogy kimúlik ez a kampányhúzás projekt is. Ők mossák a kis hamvas, dologtalan kezeiket.