Mary és Moll

E heti főszereplőnk Mary Frith, 17. századi proto-feminista ikon. Mary és Moll, Thelma és Louise korai elődje, csak itt épp a két név egy nőt rejt.

London Barbican városrészében született 1584 környékén, állítólag gyerekként is elég vad és kezelhetetlen volt, ezért gazdag nagybátyja révén New Englandbe szerették volna küldeni megjavulni, de megszökött a hajóról, és visszatért Londonba.

Kései 18. századi portré, forrás: National Potrait Gallery

A korabeli források alapján elég hírhedt (és egy reneszánsz kori hölgyhöz egyáltalán nem méltó) életet élt: dohányzott, férfiruhában járt, kardot viselt, kocsmákban verekedett és színházba járt, nemcsak nézőként, hanem fel is lépett olykor. Bűncselekményei által ismert volt, alvilági beceneve Moll/Mal Cutpurse arra utal, hogy főleg zsebmetszésből élt. Nem egyedül dolgozott, másokat alkalmazott, hogy eltereljék az áldozat figyelmét. Foglalkozott kerítéssel is (középosztálybeli angol nőknek szállított szeretőket), a lopás útján szerzett szajrét pedig gyakran pénzért szolgáltatta vissza a kereskedőknek, szóval a bűnügyi szakma minden szegmensét jól ismerte.
Az, hogy ilyen módon nőként vezető szerepet töltött be a 17. századi londoni szervezett alvilágban, külön híressé tette.

A törvény persze többször utolérte, négyszer égették meg a kezét lopásért, viselkedéséért és ruházatáért többször ítélték nyilvános penitenciára (például a vasárnapi istentisztelet idején fehér lepedőben kellett ácsorognia a Szent Pál keresztnél. E nyilvános büntetések alkalmával gyakran volt ittas, úgyhogy nem nyugton ácsorgott, hanem táncolt és énekelt.

1614-ben férjhez ment ugyan (férje Lewknor Markham, egy korabeli drámaíró fia), de a házasságot valószínűleg csak jogi lépésnek szánta, amolyan társadalmi státusz-megerősítésnek. Elég szép nagy házat harácsolt össze magának Londonban, ahol állítólag minden szobában volt tükör, és három teljes munkaidejű cseléd tartott tisztaságot. Állatokat tartott: papagájokat, különböző méretű kutyákat, akikkel együtt aludt.
Sok egyéb pletyka is elterjedt róla a korabeli bulvárban: például hogy felmászott a Szent Pál katedrális tornyába, és ott táncolt a tetőn, vagy hogy egyszer fogadott a híres korabeli showmannel, William Bankssel, hogy férfiruhában ellovagol a Charing Crosstól Shoreditch-ig (a fogadást természetesen megnyerte).

Egyszer állítólag halálra is ítélték, de 2000 font ellenében kiszabadult, viszont be kellett vonulnia a híres Bethlem kórházba (inkább elmegyógyintézetbe), hogy kigyógyítsák az elmebajából. 1659-ben halt meg ödémában, állítólag a St. Bride's templom kertjében temették el a Fleet streeten (végrendelete szerint "a fenekével felfelé", azaz hason fekve), sírversét pedig maga John Milton írta, bár a sírkő a nagy tűzvészben nem sokkal később elpusztult.

Az életrajzi adatokat főleg egy halála után megjelent, önéletrajzként beállított szövegből tudhatjuk (The life and death of Mrs. Mary Frith, commonly called Moll Cutpurse, 1662), de ebben valószínűleg sok a fiktív elem, úgyhogy nagyban hozzájárul a legendáriumhoz. Moll hithű királypártinak tűnik fel benne, ami meglehetős ellentmondásban áll a korábbi hírhedtséggel és törvényen kívüliséggel. Más fontos források a korabeli drámák: az Amends for Ladies ('jóvátétel a hölgyeknek', Nathan Field, 1618*) szentel neki egy
passzust, amiben azt taglalja az egyik szereplő, hogy eldönthetetlen, hogy Moll vajon férfi-e vagy nő. A híresebb dráma azonban a The Roaring Girl ('a sivalkodó lány', Thomas Middleton, Thomas Dekker, 1611), ami a 'roaring' tulajdonságot emeli ki, valamint abból a szempontból is érdekes, hogy Moll/Mary esetleg személyesen is játszhatott benne. A 'roaring' annyit tesz, mint 'üvöltözni', 'ordítozni', de a koramodern kontextusban arra a viselkedésfajtára is utalt, amikor valaki, függetlenül a társadalmi elvárásoktól és normáktól nyilvánosan lazult és hangoskodott. A darabban érdekesen összejátszik Moll valódi alakja és a mítosz, hiszem, mint korabeli celebritás, egyrészt megihlethette a drámaírókat, másrészt pedig dokumentált, hogy Moll Cutpurse fellépett a Fortune színházban (legalább egyszer), ahol ezt a darabot bemutatták. A Consistory of London Correction Book című bírósági irat (ami bűneseteket és vallomásokat rögzített) leírja, hogy Mary férfiruhában laton játszott, és vélhetően obszcén dalokat énekelt, ezért bíróság elé állítják.

Részlet a The Roaring Girl címlapjáról, forrás: wikipedia

Hogy miért olyan érdekes ez? Hát mert, mint az köztudott, a korabeli színházakban egyáltalán nem léphettek fel nők. Ennek a szereplésnek egyébként többféle értelmezése van a szakirodalomban (és azt egyik sem tagadja, hogy Mary Frith valóban színpadra állt): egyesek szerint direkt provokáció a szerzők részéről, válasz a puritánok színházellenességére, anyagi érdek, szenzációhajhászás, stb. Az bizonyos, hogy Mary figurája (megspékelve ezzel a színházbeli fellépéssel) nagyon összetett módon mutatja a koramodern kor politikájával és ideológiáival való szembenállást.

Egyrészt a férfi öltözék (valamint a férfias viselkedés) összefüggésbe hozható a nemváltással, a hermafroditizmussal, ami már a korabeli gondolkodókat is foglalkoztatta, különösen a színészek kapcsán, akik ugye férfiak voltak, gyakran női ruhában. Az átváltozás ilyen (és bármilyen) formája Isten ellen való vétség, hamisság, tettetés, megjátszás, csalás, azaz az Úr által adott valódi személyiség megmásítása, elfedése. Az ilyesfajta nő (és férfi) ráadásul nem a neki megszabott társadalmi szerepet tölti be, azaz nem feleség és anya/pénzkereső és családfenntartó, hanem valami más. A korban két érdekes pamflet foglalkozik a témával, a Hic Mulier ('férfinő', 1620), amely a férfi ruhát hordó és férfiasan viselkedő nők ellen szó, és a Haec Vir ('nőférfi', 1620), ami viszont

Hic Mulier és Haec Vir beszélgetnek, 1620, forrás (és szövegrészlet): innen

tulajdonképpen megvédi azokat a nőket, akik nem alkalmazkodnak a társadalmi elvárásokhoz. Ez utóbbi röpiratban Hic Mulier és Haec Vir latin szerzőket idézve beszélgetnek és vitatják meg a korabeli gender-viszonyokat.

Néhány kutató, aki a férfinak öltözött nőkkel foglalkozik, kiemeli, hogy az ilyesmire esetleg csupán a társadalmi érvényesülés miatt lehetett szükség. A gazdasági fellendüléssel ugyanis kialakultak a társadalmi különbségek, az alsóbb társadalmi rétegek egyre jobban elszegényedtek, megnőtt a munkanélküliség, ezért a nőknek is meg kellett keresni a maguk lehetőségeit. Ez vagy különféle illegális foglalatosság lehetett (lopás, szoba törvénytelen bérbeadása, stb.) vagy esetleg munka, amelyhez férfias érvényesülési képesség kellett, és ez esetleg az öltözködésben is megnyilvánulhatott. Ezek az értelmezések Mary Frith szerepét nemcsak a nemiség szemszögéből vizsgálják, hanem a nők társadalmi érvényesülése okán is. Hiszen akárhogyan is nézzük, a bűnözés, de a színház is egyfajta megélhetés, amelyre -- munkahely híján -- a korabeli nők igenis rászorulhattak.

A mouvzell for Melastmvs, forrás: Folger Shakespeare Library

A harmadik (és az első kettővel szorosan összefüggő) aspektus pedig a korabeli nőellenesség, ami tradicionálisan és eredendően is létezett. Ennek leghíresebb szövege a The arraignment of lewd, idle, froward and unconstant women (1615, 'vádirat a buja, henyélő, kezelhetetlen és szeszélyes női nem ellen'), amit egy Joseph Swetnam nevű szerző írt Thomas Tell-troth ('becsületességet kimondó') álnéven, és klasszikus, valamint bibliai példákkal igyekszik bizonyítani a nők csalfa természetét. Erre több korabeli válasz is született, például a Muzzle for Melastomus (kb.'a fekete száj elnémítása', 1617) Rachel Spenght tollából (az egyik első, nevét is vállaló női vitairat szerző és feminista), amelyben Swetnam a saját logikájának kiforgatásával megszégyenítésre kerül. Egy másik szöveg, az Ester Sowernam álnéven írt Esther Hath Hang'd Haman (1617, 'Eszter felakasztotta/kiütötte Hámánt'), amely pedig a Biblia helyett Euripidész Médeiáját javasolja forrásként a női lelkek feltárásához, mindemellett pedig módszeresen és művelten cáfolja meg Swetnamot. A pamfletvita lezárásának a Swetnam the Woman-Hater című drámát tartják ('Swetnam, a nőgyűlölő', 1618/19), amely amúgy egy szerelmi komédia, Swetnam csupán mellékszereplő benne, és egy nőkből álló bíróság előtt kell meglakolnia nőgyűlöletéért.

Mindebből nagyon jól látszik, hogy mennyi-mennyi hagyományban és történelemben gyökerező kulturális implikációja van annak az egyszerű dolognak, hogy egy nő férfiruhát vesz fel. És hogy ez most miért is fontos? (Mert hogy mindig felteszik nekem a kérdés, hogy ezek a régi vacakságot meg mire jók, minek kell ezekkel foglalkozni, kit érdekel ez.) 
Talán azért, mert ma is küzdünk egy csomó olyan előítélettel (mint a művészetet/kultúrát, mind a hétköznapi életet tekintve), aminek a megértéséhez, majd az elfogadásához közelebb kerülhetünk, ha legalább a történeti indokokat és magyarázatokat ismerjük. Innen aztán mehetünk tovább a női/férfi/kétes nemű sportolók, a női stand-uposok vagy a bűnöző migránsok felé is.


* Azért 'jóvátétel', mert Field korábban írt egy darabot A Woman is a Weathercock ('a nő egy szélkakas') címmel, ami nyilván a csapodár női természetre utal.