Kispolgár lettem kb. öt napra.
Elmondom, hogy telik a napom.
Felkelek nyolckor, elmegyek bevásárolni, reggeli, dolgozatjavítás, ebédfőzés, filmletöltés. Ebéd, vizsgára felkészítés, maradék dolgozatok (ha vannak), film, edzés, híradó. Vacsora, rajzfilm. Ágy, film. Rajzfilm és film, igen, eléggé le vagyok maradva, tegnap a Croodékat néztem, ma meg a Hotel Transylvániát.
Jó, nem mondom, hogy a dolgozatokat jól esett elővenni, egyre jobban elkeserít, hogy semmiféle gondolat nem kacsingat ki belőlük, illetve néha igen, de az borzalmas nyelviséggel, szóhasználattal és stílussal. Emlékszem, annak idején milyen fontos volt, hogy írásos formában örökítsem meg a lélek összes nyavalyáját (ma már annyira nem fontos, bár...), és -- igaz, azokat a naplókat azóta se merem elolvasni -- ez biztos sokat segített abban, hogy az ember megtanított fogalmazni. Ma meg nem írnak semmit, csak nagyon kevesen. Akik írnak, azoknak ritkán van értékelhető gondolatuk (illetve ez rossz szó, mert értékeljünk minden, ha csak lehet, de valahogy a sablonok, amikből táplálkoznak -- mi is ezt tettük -- tök mások, nem mondjuk József Attila, hanem az internetes fűzfapoézis). Az olvasottakat nagyon nehezen értik, ha igen, akkor is csak alapfokon, és gondolat alig akad róla. Mondjuk annyit legalább elértem, hogy megtanulják nagyjából, amit kell. Szívesen tenném, hogy mondjuk nem íratok esszét, de hát tweetekből nem lehet leérettségizni.
Javasoltam a blogolást persze, de 4-5 mondatnál hosszabb szövegeket már nehezen írnak le (kivéve a versírók meg a vámpírregényírók, de ez egy másik történet). Mondjuk mostanában én is, ahogy a múltkor már mondtam. Rájöttem, hogy a számomra tényleg fontos blogok bezártak, kimúltak, megszűntek. A freeblog abszolút rásegített erre, még mindig elég pipa vagyok, hogy odalett az összes archívum minden figyelmeztetés nélkül (és hát ez a felirat, amit az oldal helyén bejön?! poénnak jó lenne, ha nem hagytam volna ott három blogot is, illetve a tanári blogommal együtt négyet; persze biztos az én hibám, hogy nem mentettem, de mire észrevettem, hogy kéne, már egyszer sem engedett be az admin).
Szóval mondom, kispolgár.
Nyugi, hétfőn dolgozni megyek, biztos fog érni egy csomó remek negatív inger, amiből isteni posztok születnek majd....
Háttttö, híradót nézel önként, a szabad idődben..., ez nagyon durva...
VálaszTörlésEgyébként, igen, a blogokat elsöpörte a facebook, a twitter, a tumblr és társaik, ahol igazán csak publikálnak a versenyzők, az eszméket már nem cserélik. Max. a mémek versenyeznek, ki tud ugyanarra a kaptafára viccesebb gif-et összekattogtatni. Az értelmezés elpocsékolt idő, ami nem jön le azonnal, az ott marad.
Vitára meg nincs szükség, egyrészt "mindenkinek joga van a saját véleményéhez", másrészt ez a bizonyos saját vélemény szinte soha nem a saját, hanem egy adott, véleményvezérelt táboré. A táborok pedig az összetartozást igénylik és nem az elvek koherenciáját vagy az önálló gondolatot.
Erre majd válaszolok, csak ma hosszú napom lesz, ne menj messze! :)
VálaszTörlésSzóval igen, én megnézem a híradót, mondjuk vegyesen innen és onnan. Nem tudom, valahogy kellenek az infók vizuálisan is. Tudod, Y-generáció. :)
VálaszTörlésTök jó, amit írtál a blogokról, és átgondoltam megint, hogy a számomra érdekes blogok meghaltak vagy lelassultak. És én sem írok annyit, biztos azért, mert máshova megy el a kreatív energiám (vagy máshova is), vagy nincs is olyanom... A tumblr meg a twitter érthető, meg a mémek is, mert a digitális kultúra szerintem még mindig a képi kultúrához/fordulathoz van közelebb, mint az íráshoz.
http://www.artmagazin.hu/artmagazin_hirek/a_kepi_fordulat.484.html (ebbe a kötetbe fordítottam! :) )
http://exindex.hu/print.php?page=3&id=417
http://www.balkon.hu/2007/2007_11_12/01fordulat.html
Ugyanakkor arra még én se jöttem rá, hogy irodalmat v. tananyagot mondjuk hogyan lehetne képbe "tömöríteni", holott azt világosan látom (az iskolában is), hogy ez az elvárás.
De azt nem gondolom, hogy mindebben nincs értelmezés vagy annak az igénye, csak az másmilyen, és a literátoroknak ez furcsa. (Persze az agyatlan humoros-képes oldalakat most nem sorolnám ide....)
Amit meg a blogokról írsz, tökre igaz. Az utóbbi években több blogot otthagytam azért, mert nem ment más, csak az "egymás alá fekvés" és a puncsolás. És így már nincs is kedvem kommentelni oda. Ráadásul a markánsabb ellenvéleményt sértésnek és személyeskedésnek veszik. És azt is látom, hogy azok a blogok népszerűek és látogatottak, ahol a blogger egyetértően és kedvesen szóba áll mindenkivel. Asszem az én bloggerkedésemtől ez távol áll.
Már itt is vagyok .. :$
VálaszTörlésBakker, becsépeltem egy arasznyi szöveget, erre félrenyomtam valamit, oszt' ment a levesbe... na, mindegy, akkor még egyszer :)
Szóval, a vizuális kultúrához nem nagyon tudok esztétikai alapon hozzászólni, de múltkor elvetődtem egy tanfolyamra, ahol meséltek az agy működéséről, mégpedig azt, (már ha jól értettem), hogy vannak bizonyos "tükörneuronok", amelyek aktivizálódnak, ha egy bizonyos tevékenységet hajtasz végre. Eddig rendben. De ezek a neuronok (a kísérletek szerint), _ugyanúgy_ aktivizálódnak, amikor nem te hajtod végre a tevékenységet, hanem csak _látod_ (megfigyeled), hogy _más_ teszi.
Talán a vizuális működés sokkal jobban épül erre a nagyon direkt csatornára, míg az irodalomnak pl. többszörös értelmezési rétegeken áthaladnia (kultúra, információhordozó, nyelv, írásjelek). Nemtom.
A blogokkal kapcsolatban nagyon csalódott vagyok én is. Szerintem, nemcsak a kedélyesen cseverésző blogok népszerűek, vannak kimondottan harci blogok is nagyszámú követővel. (Pl. csakazolvassa is hihetetlen vehemenciával ront rá mindenkire, aki nem ugyanazokkal a szavakkal fújja el a leckét, ahogy ő diktálta, mégis ott lobog a zászlón).
Egyébként nem a markáns ellenvélemény sérelmezésén vagyok kiakadva, ilyesmiket már nem is nagyon szoktam szóvá tenni, (én így gondolom, ő meg úgy, na bumm), hanem csak a másik oldal belső ellentmondásaira próbálok rákérdezni, mert még mindig meglep, hogy miféle kognitiív trükkökre vagyunk képesek. És elképesztő elfogultságokat és szemellenzőket tapasztalok.
(Most olvastam pl. egy cikkben, ami arról szólt, hogy sértő-e a feminista jelző: 'Eztán már nem izgatom magam, ha valaki sértésnek szánja a „feminista” vagy „liberális” jelzőt. Tényleg azt gondolják, hogy ez a legrosszabb jelző, amivel illethetnek? Aki ezt szitokszóként használja, az egyébként is többnyire rasszista, bigott, homofób is egyben.'
Lehet, hogy csak engem zavar, ha egy jelző közös értelmezéséhez úgy teremtjük meg a kommunikációs teret, hogy a tőlünk eltérően értelmezőket, így egy füst alatt, gyorsan-frissen meg is címkézzük, ahogy a csövön kifér? Áááá, mindegy...)
A neuronokhoz nem tudok hozzászólni, kettes voltam kémiából. :) Viszont a képi kommunikációt is lehet tartalmasan és értően meg "többletjelentésesen" csinálni. Bár én ezt ritkán tapasztalom. Bármikor adok ilyen feladatot, meg vannak lőve, és nem értik, mit akarok. Lerajzolják direkt, ami van, semmi kreativitás, semmi ötlet, múltkor az Antigonéhoz kellett színházi plakátokat tervezni, kellett volna, mert letöltöttek a netről, és rányomták, hogy Nemzeti Színház. :)
VálaszTörlésA blogokkal kapcsolatban én is olyasmit próbáltam mondani, mint te. Az elfogultságok és a szemellenzők a csevegős blogokra is jellemzőek. Meg a konfliktuskerülés, a dolgok ki nem mondása, a dolgok nem értő kimondása, stb. Az ilyen cikkben említett esetek miatt feminista blogokat, oldalakat meg már szinte egyáltalán nem olvasok. És az összes oldal/felekezet/gyülekezet címkézése egyformán idegesít. A politikai ugatóké is..... És legjobban a facebookos zárt csoportok, ahol megy a hergelés.
A neuron az biológia, Te! :p :)
VálaszTörlésMegjegyzem, én nem nagyon emlékszem, hogy középiskolában (nem ma volt ugyebár...) valami nagyon kreatív lettem volna... Mondjuk, sokat olvastam, de írni (naplót, vagy bármit fogalmazni a kötelezô házin meg a dolgozatokon kívül) eszembe se jutott.
A vizuális kultúrámat pedig csak a rajzórán csillogtattam. Innen arra emlékszem, hogy egyszer monogrammot kellett tervezni, és amikor az alkotásommal a tanárnak megmutattam, olyan,..., háttö részvéttel nézett rám, hogy egyéb értékelésre már nem is volt szükség. :)
És a gyerkeimnél is nagy volt a szórás. Még az sem mutatott abban a korában igazi kreativitást, aki most (legalábbis részben) ebbôl él.
Na hát mondom én! :) :)
VálaszTörlésJó, persze, én se ások el senkit.... csak kíváncsi lennék, egy másfajta suliban is ugyanez lenne-e....