Pont

Pont egy éve történt, hogy úgy ébredtem fel egy reggel, hogy nem tudtam beszélni. Ez úgy derült ki (de ezt már megírtam), hogy felhívott a futár, akitől könyvet vártam aznap, és hiába vettem fel a telefont, nem tudtam beleszólni. Egy darabig kergettük egymást (letettem, újrahívott, letettem, újrahívott), mert csak nyögni bírtam a telefonban, mire kapcsoltam, hogy valami baj van.

Na de ezt már megírtam, de mi történt azóta...

Semmi.
Talán annyi, hogy tegnap reggel hatkor csörgött a telefon. A futár volt. De most tudtam vele beszélni.

Amúgy szedem szépen a gyógyszeremet, és úgy néz ki (bár többször fellázadtam ez ellen), szedni is fogom életem végéig. Aug. 13-ra van időpontom felülvizsgálatra. Ja, nem, azóta persze már elvégeztek rajtam mindenféle vizsgálatot a nyaki ultrahangtól a genetikai vizsgálatokon át, de nem találtak semmit. Értsd: semmi szervi magyarázatot arra, ami történt. Tulajdonképpen szerencsés vagyok, és nemcsak azért, mert a kórházba kerülésem után pár nappal már meg tudtam írni azt a bejegyzést, amit itt az első mondatban belinkeltem. Azért is, mert baromira makacs vagyok, és hiába döntött az agyam a reboot mellett, és hiába volt lassú a "visszatérés", azért mégis viszonylag maradéktalanul sikerült. Az okokra továbbra sincs objektív magyarázat, saját elméletem persze van arról, hogy egyszerűen túl sok mindent próbálok a fejemben tartani, túl sok dologra koncentrálok, és rengeteg felé szakad szét a gondolkodásom. Ez egyébként azóta sem változott. Ami változott, az talán az, hogy könnyebben mondom dolgokra, hogy nem érdekelnek. (Na nem, nem a fontos dolgokra, azok továbbra is túlságosan érdekelnek.) Emberekre is. Problémákra is. Kevesebbet sírok. Edzek. Fogytam. Igyekszem igényes lenni magamra mindenféle szempontból, és többször mondtam nemet is, mint azelőtt.
Anyám hívogat, aminek nem tulajdonítok különösebb jelentőséget. Hiszen ő nem változott, az én agyamból meg eltűnt az a kis elzáródás...

Ami nem változott még, az a munkaterhelés, igaz, már nem esténként nem vagyok itthon, hanem délután érek később haza. Az este nyugisabb. A súly kb. ugyanannyi, de sajnos úgy látom, ez nem is lehet kevesebb, legalább is az én életemben biztosan nem. Munkahelyet váltanom nem sikerült, sőt, osztályfőnök leszek, életemben először. De nem érdekel ez az egész munkahely-para most.
Otthagytam a freeblogot.
A bonsai, amit a bébistroke-om emlékére vettem, szépen fejlődik.