Az, hogy télen is vannak feladatok, felér egy karaktergyilkossággal, mert képtelenség teljesíteni őket. Csak kábé olyan szinten lehet, mint ahogy a főnök csinálta a legutóbbi tantestületi értekezleten: másfél órát beszélt az állami "hatalomátvételről", a prezentációja tele volt helyesírási és nyelvhelyességi hibákkal, valamint mindenki elaludt rajta. (Egyébként azt is mondta, milyen jó fej az önkormányzat, hogy az óriási tartozás ellenére, amit megörököltek, az oktatásból egy fillért sem vontak el... Csak azt nem tudom, akkor miért nincsenek fizetve a túlórák, és miért tűnt el a cafetéria-rendszer.)
Szóval jobb, ha engem senki nem minősít semerre ezekben a hónapokban.
Maximum filmeket vagyok képes nézni, Django, Angyalok Amerikában, és égre-földre keresem a Witet Emma Thompsontól. És halál ideges vagyok, hogy a Lawless-t nem tudom értékelhető változatban megszerezni.
Megjött a genetikai laboreredmény, nem örököltem semmi vérbajt. Nem örököltem igazából semmit. A vizsgálatok lezárultak, az orvostudománynak fogalma sincs, mitől alakult ki júliusban a vérrög az agyamban (inkább elzáródás, a vérrög mintha költői túlzás lenne), úgyhogy maradnak a szupernaturális magyarázatok. Saját elméletem szerint a sok munka és a főnököm. Igazából szívesen megkérdezném bárkitől, hogy szerintük sikerült-e (legalább minimálisan) változtatnom a hozzáállásomon azóta, de nem kérdezek meg senkit. Viszont érzem. A legkevésbé sem érdekelnek azok a dolgok, amik nem érdekelnek. És egyre kevésbé próbálok és akarok úgy tenni, mintha mégis. Minimális energiát fektetek minden olyasmibe, aminek -- tudom -- nincs viszonzása, elismerése, értelme, jelentősége, hozadéka. I don't give a fuck. Nem is lehet máshogy talán, hiszem különben az ember reggeltől estig csak a panaszkodást hallgathatja.
Szóval csöndesen lapulva várjuk a tavaszt.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése