Csönd

Valahol ott kezdődött ez az egész, amikor már ötödikes (negyedikes?) koromban lázas betegen egyedül voltam otthon (mert csak lázzal lehetett otthon maradni), és úgy emlékszem, feladatokat is kaptam, hogy mit kell megcsinálnom, meg ki volt készítve a gyógyszer, hogy mit kell bevennem. Meg volt a vonalas telefon, ugye. Aztán olyan is volt, hogy nem kaptam feladatokat, hanem megcsináltam magamtól, mondjuk a nagytakarítást, de anyám, mikor hazajött nem szólt egy szót sem. Aztán később, mikor megkérdeztem, hogy észrevette-e egyáltalán, mondta, hogy persze.

Aztán ott folytatódott, hogy az első sikertelen angol szakos felvételi (plusz az elsőéves magyar szakos év végi vizsgaidőszak) után hazafelé a vonatról már nem otthon szálltam le, hanem a telkünknél, ahol egész nyáron dolgoztuk aztán. Reggel fél hattól este nyolcig kábé. Ott akkor az volt az öröm, ha valaki ebédet főzhetett, mert az volt a pihenés, meg a mosogatás. Na de ez a kiváltság csak lányoknak adatott meg. Ott építettünk például egy cserépkályhát, ami aztán később füstölt, meg különben is elegánsabb a beszerelhető öntött vas, úgyhogy viszonylag hamar le is lett bontva. Egy nyár munkája.
Később aztán ezt a tempót úgy megszokta az ember, hogy a vizsgaidőszakból rögtön beállt a recepcióba egy balatoni városban, aztán ki sem szállt onnan, míg el nem kezdődött az egyetem. Persze ennek az is volt az oka, hogy ne kelljen otthon lenni. A munka, mint figyelemelterelés.

A pattogás aztán életforma lett, a "csinálnom kell valamit" mottó, és az ilyen embereknek nagyon nehéz leállni, mondjuk alkohollal például sikerülhet, csak utána sokkal rosszabb. Sokszor úgy van, hogy manuálisan már nem történik semmi, de belül meg még mindig megy a centrifuga. Ez párosul valami túlzásba vitt (van ilyen?) lelkiismeretességgel, és aztán hamar kész a rövidzárlat. És akkor akár vége is lehetne. De mondjuk nincs, hanem kezdődik előröl az egész.
Ebben aztán még az a legrémesebb, hogy az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy a környezetével is így bánik; pattogtatja őket. "Csinálnod kell valamit". "Csinálj már valamit". Tanár és orvos, helyzetbe hozva; a legrosszabb kombináció.

Nincs más megoldás, csak a csönd. Se tévé, se zene, se villódzás, mert ezek mind a felgyorsult, pattogós élet részei. Hanem mondjuk egy hosszú autóút. Egy alföldi havas táj. Vízpart. Az, hogy nem szólunk egymáshoz, csak itt vagy a másik szobában. Lassúság, kényelem, tea, le kell kapcsolni a villanyt az agyban.
És ez nem mérhető az OEP-pel. A hiányának a következményei viszont annál inkább. Például úgy, hogy az ember elfelejt beszélni, ha nem vigyáz, akkor lehet, hogy hosszabb időre.