Komolyan megirigyeltem az egyik volt tanítványomat, na nem azért,
mert középiskolai érettségivel elvégzett egy mixeriskolát, majd Miamiba
közvetítették ki, ahonnan pedig óceánjáró hajón fog dolgozni... Nem, nem
hiányzik a twentyfour seven job egy hajón, egyáltalán.
Az hiányzik, hogy nekem is, amikor kedvem tartja, adassék meg a
lehetőség arra, hogy elmenjek világot látni, akár Miamiba, akár máshova,
és ne kelljen hozzá mixernek lennem, hanem legyenek elegek a diplomáim,
tudjak is vinni mindenkit, akivel ezt meg szeretném osztani (mert hogy
biztos az első érzésem az lenne annak a miami hotelszobának az
ablakában, amiről az előbb láttam fotót, hogy jó, de ezt most kivel
osszam meg?!), és az ottlét alatt ne kelljen mást csinálni csak nézni,
látni, érezni, hallani.
Nem irigylem ettől a fiútól a sikert (?) -- igen, neki ez siker, mert
sosem volt több vagy más ambíciója, majd szépen hazajön a sok pénzzel,
alapít egy családot és a felesége neveli a gyerekeket vagy elvesz egy
amerikai lányt, és eléldegélnek a mixer fizetésből valahol New Jerseyben
mondjuk -- mert mindig szorgalmas és szerény volt, négy évig (amióta
ismertem) egy barátnővel, normális családi háttérrel, udvarias és
szerény neveléssel (tényleg, láttam a szülők és az ő búcsúfotóját is,
ami valószínűleg Ferihegyen készült. Azon a Ferihegyen, amit mi már nem
hívhatunk így, hanem másnak kell hívnunk, kitörölve ezzel -- mert erre
kényszerülünk -- egy csomó régvolt emléket. Szóval nem irigylem, csak
szeretném, ha én is láthatnám Miamit. Meg Amszterdamot. Meg Párizst. Meg
egy csomó más helyet. Anélkül, hogy disszidálnom kellene...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése