Hétvégi flancolás

Nem írtam meg a vizsgasztorikat, lehet, hogy már nem is fogom, viszont egy olyan exkluzív partin voltam, hogy hét nyelven beszélt. Az egyik környékbeli puccos pincészet szervezett dzsesszfesztivált, azaz hogy én azt hittem, hogy ez az lesz, de kiderült róla, hogy gyakorlatilag VIP parti damasztabrosszal meg majdnem frakkos pincérekkel (de azért azt nem).

Először kóvályogtunk kicsit, mert ezé a palié a fél kisváros, na de persze, hogy a birtokra, A Birtokra kellett kimenni, ami kb. úgy néz ki, mint egy toszkán pince, csak éppen nem Itália, hanem. De pont egy olyan iszony hosszú betonúton kell besétálni a kertig, mint a filmekben, pont egy olyan kovácsolt vaskapun kell átmenni, és pont egy olyan fehér esküvői sátor volt, mint az ilyen borozós-romantikus filmekben.
Hát, én nagyon zavarban voltam, az első öt percben csak a kezeimet tördeltem, hogy nem kellett volna idejönni, és egyáltalán, hova a fenébe üljön itt a pórnép, mert hogy a színpadhoz legközelebb eső tízfős körasztalok az arisztokratáknak voltak fenntartva, akik vacsorás-naplementés jegyet vettek (30 ruppó).
Nekünk csak koncertjegyünk volt az öt koncertre, de mondták, azért üljünk le nyugodtan, sőt, még welcome drinket is kaptunk magától a tulaj fiától (mint később kiderült). A legolcsóbb palackos bor 2000 volt, a zsíros kenyér meg 500, a zene viszont szuper. Babos, Hot Jazz Band, Vukán, Váczi Eszter (nem a Szörppel!), Wolf Kati (nem az Eurovízióval! na jó, azt se lehetett persze kihagyni).
Egy kis idő elteltével azért már tudtam röhögni is a már eleve részegen érkező szlovákiai magyar baráti társaságon (kivéve, amikor az egyik csávó beleesett az asztalunkba), meg egészen emberi formát öltött az a másfél méteres sugarú kör, ahol ültünk, mert mindenki más is csóró volt.

Úgyhogy a második napon már rutinosan bepakoltuk a pogácsát meg az ásványvizet, sőt, a titkos laposüvegbe egy kis fütyülőst is, hadd szóljon. Tulajdonképpen úgy döntöttem, nem miattunk fog csődbe menni ez a drága borászember sem. (A bora egyébként vitathatatlanul szuper.) És mindezek után már valóban nagyon szórakoztató volt végignézni, hogy mulatnak a gazdagok, amikor nincs jobb dolguk.

Zenei szempontból annyit tudnék mondani, hogy mindenki pazar volt, még Wolf Kati is különösen szuperül énekel, pedig a kísérőzenekarnak -- ahol állítólag kezdett, és akik a megérkezéséig egyedül tolták a haknit -- még a nevét se tudtam megjegyezni. Ez volt az a műsorszám, amit színvonalas esküvői zenekarokhoz társítok (ABBA, Aretha Franklin, Kool and the Gang-számok, stb.), gondolom, a koncepció szerint szombat éjfélre (a második nap végén) már mindenki kellően részeg lesz ahhoz, hogy nívós gagyira ropja. Sajnáltam egyébként szegény Wolfot, mert ő volt az egyetlen, aki jött és ment (gondolom hakniból hakniba), és ki sem élvezte azt a többi zenekarnak járó luxust, amit a háromfogásos vacsora meg a korlátlan borfogyasztás jelentett.
Úgyhogy részvétből kifelé menet kicsit meg is simogattuk, hogy mennyire jó volt (és ez tényleg igaz is).
Így történt, hogy megint kedvet kaptam a magyar dzsesszhez is, főleg Baboshoz meg Vukánhoz, úgyhogy egyrészt előásom a cédéket, másrészt meg beszerzek újakat.
Tetszett még a foxi, aki letelepedett a mellettem lévő székre, és aludni próbált, meg rosszallóan csóválta a fejét, hogy milyen hangos a zene.

(Volt még POSZT is ezen a héten, de az vacak volt és drága is, ki sem mentem, csak a Zsolnayba, oda is csak azért, mert eladtam a lelkem, és cikket kell írnom. Kettőt. Úgyhogy nagyjából elmaradt a celeb hunt, de erről azért még lehet, hogy írok.)