Ha tegnap előtt írtam volna ezt a posztot (ahogy terveztem), akkor
azt írtam volna, hogy úgy érzem magam, mint aki a Marsról (vagy a
Vénuszról, mindegy) csöppent a munkahelyemre - ennek az érzésnek minden
előnyével és hátrányával együtt. Reménykedtem/-em benne, hogy sikerül
tartani ezt a "nincs közöm hozzá" és "kit érdekel" érzést, amit az is
felerősít, hogy átköltöztem a kisebbik szobába, és végre nem
negyvenedmagammal kell vitatkoznom azon, hogy kinyithatjuk-e az ablakot a
tíz perces szünetben. Ettől az érzéstől felbátorodva elhatároztam azt
is, hogy rutinból fogom elvégezni a munkát, és inkább fontosabb dolgokra
koncentrálok. A dirinő is ezt szeretné, úgy tűnik, mivel eléggé úgy
kezel, mint aki lepattintott végleg... ez most vagy azért van, mert
máshova tartozónak vél, vagy mert tart tőlem. Esetleg irigy. Úgy veszem
észre, csak a hátam mögött mer megnyilatkozni rólam/velem kapcsolatban,
akkor sem túl hízelgő módon persze.
Aztán tegnap realizáltam, hogy szarul áll a svájci frank,
szeptemberben nem lesz pluszpénz, úgyhogy ezen egy kicsit elszomorodtam
estére, prejudikálva a következő hónapok keserveit. Mindegy, a
szülinapom nagyon jó volt, évek óta nem éreztem különlegesnek ezt a
napot, de most megint. Ettől az érzéstől jó kedvem is volt, egy napig
(nem, dramatizálok, tulajdonképpen még most sincs rossz kedvem igazán).
Felállítottam a házon kívüli dolgok fontossági sorrendet, írás,
álláskeresés, dolgozás; aztán persze egy idő múlva ezt majd felülírja a
depresszió, de remélem, nem hamar. A tanévkezdés nem hiányzott, és nem
csak tanárként nem.
Az mindenesetre bizalommal tölt el, hogy -- bár nem látványos, de --
belefogytam néhány két évvel ezelőtti ruhadarabba (bár nem kilóra mérem,
hanem formára), és megint látszik, hogy vannak izmok a hasamban/-on, a
combomban meg a rekeszemben, vagy hol. A hasam persze nem publikus,
úgyhogy ez igazából az én titkom marad. Titkos lázadás a punnyadt
rendszer ellen. Ahogy az is, hogy titokban Foucault-t meg Bahtyint
olvasok a munkahelyemen, amikor a rutinom felszabadít nekem némi időt.
Az isten jó
sorsom adjon nekem türelmet, kitartást, és egy olyan új munkát, amiből
nem menekülnöm kell. Minden másom megvan (és azokból nem akarok újat).
Indul a visszaszámlálás...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése