Atro-city

Napok óta téma nálunk (gondolom máshol is) ez az idős fizikatanárt ért atrocitás, és nem is éppen nyugodt hangnemben vitázunk arról, hogy most akkor ki is a hibás ebben.
        Namármost én már elég sok mindent láttam, hallottam, tapasztaltam, saját magam meg a mások bőrén is. Nem lehet rám mondani, hogy elfogult lennék tanárral, iskolával, kölyökkel, vagy saját magammal szemben akár. Tudom nagyon jól, hogy nehéz a kölöknek, a pedagógusnak, nehéz a szülőnek is. Nem gondolom továbbá, hogy egyetlen felelőse létezik az ilyesfajta ügyeknek. Azt sem gondolom, hogy bűnbakot kell keresni, de nálam is borult már ki a bili, nem is egyszer. Hogy feltegyem a pontot az i-re, márcsak azért sem érzem magam 1000%-osan tanárként érintve a témában, mert tudom, hogy én alapvetően NEM a középiskolás korosztályra vagyok szavatolva -- más dolog persze, hogy a helyzet éppen aktuálisan hogy hozza vagy hogy az élet hova sodor(t).
        De azzal maximálisan nem értek egyet, hogy a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete csakis és kizárólagosan az iskolákat és a tanárokat teszi felelőssé a gyerekek és a fiatalok viselkedése miatt. Na ezt ne. A gyerek, mégha csak tíz éves is, már egy gondolkodó lény, aki többé-kevésbé kell hogy tudja, hogy a tetteinek meg a mondatainak következményei vannak. Már csak azért is tudja, mert a saját bőrén is érzi - és fokozottan igaz ez a középiskolai korosztályra. No, ott már általában akkora az öntudat meg az énkép, mint a bécsi kapu, és ha az ember nincs résen, tényleg, még a gyereket is képesek kibeszélni a hasából. Frankón tudatosíttuk bennük ugyanis, hogy nekik jogaik és választási lehetőségeik vannak, ami rendben is lenne, ha nem gondolnák, hogy minden, de minden egyes helyzetben ez az az aduász, amit kijátszhatnak.
        Szeretek fiatalokkal lenni egyébként, liberálisnak mondanak, és sok olyan helyzet volt már, hogy olyanokban is megláttam a szikrát, akikről már mindenki lemondott. De nagyon is jól tudom, hogy a többség alapvetően motiváltatlan, lusta, nagypofájú, mástól várja el a munkát, és nem érdekli semmi. Mondok egy példát: emlékszem magunkra, amikor középiskolások voltunk, na, a lyukasórákat, amiknek persze baromira örültünk, vagy tanulással vagy dumálással töltöttük. Nálunk most a zsugázás a divat. Póker, zsír, csapdlecsacsi, pirosozás, 21-ezés, mikor mi. Meg az mp3 lejátszó (imádom a zenét, és nekem is van fülbekütyüm, de fenetudja, baromi maradi vagyok biztos, mert azé' ha valakivel beszélgetek, kikapcsolom).
        Sokszor töltettem már ki kérdőíveket is, csak úgy, amiben olyan hihetetlenül bonyolult kérdéseket tettem fel, hogy mi érdekel, mit szeretsz, mit nem szeretsz, mi a kedvenc filmed, stb. (Én annak idejét szerettem az ilyen kérdéseket, mert azt éreztem, kíváncsiak rám...) A leggyakoribb válasz a nemt'om. Aztán tizenkilenc évesek zaklatnak hetek óta, hogy jááááccunk órán, kérdezem, mit játsszunk, erre azt mondják, há'aztmagatudja. Legkreatívabb ötletük aztán az akasztófázás, de feladványt senki sem akar kitalálni, mert én csak betűt találgatni szeretek... Ilyenek.
        Nem vagyok panaszkodós, meg jajmivélettavilág-típusú csaj, ezek miatt sem szoktam hisztizni soha, csak érdeklődve konstatálom a változásokat a világban. Nem sopánkodom, és nem kárhoztatok ezért senkit, hanem a lehetőségekhez mérten próbálok alkalmazkodni. No de kérem, a kölök is a világ része, és pláne, ha már elmúlt 14, igenis tudnia kell, hogy nagyjából hogy is van a világ. Ezzel együtt azt is tudom, hogy rengeteg, de rengetek pályára alkalmatlan tanár van, aminek (mármint az alkalmasságnak) a mércéje NEM a tárgyi-lexikális tudás mennyiségén van, hanem sok minden máson. És nemcsak a pofám nagy, a saját korlátaimat is tudom. Hibát is követtem már el, nem is egyet, tanultam is belőle. Ezen kívül nagyon sok a vezetőnek alkalmatlan igazgató is.
        Azt gondolom, ebben a helyzetben teljesen mindegy, hogy a fizikatanár hány éves, unalmas vagy érdekes órákat tart-e, vannak-e "módszertani hiányosságai" (istenem, ezt a szót is annyira imádjuk, csak tudnám, mit takar pontosan), vagy hogy a gyerek tehetséges színjátszó, magamutogató, netán hiperaktív-e vagy országgyűlési képviselő-e az apja mondjuk. Tekintsünk el a tanár-diák vagy a felnőtt-fiatal distinkciótól is. Volt egy helyzet, abban két ember, és az egyik szándékosan, brahiból, gonoszul és szemét módon alázta a másikat. És ez elfogadhatatlan. Ember embert szándékosan kezdeményezve ne bántson! Pláne fizikailag! Hatalmi, netán fizikai erőbeli fölényét ne használja senki senki ellen, mert ez nemcsak gonosz, de undorító és kisstílű is. És azt, hogy az igazgatója nem állt ki a kollégáért, nem azért tartom szomorúnak, mert hiszek valamiféle ostoba tanári, kölkök elleni, összekacsintós, kollegialitásban. Hanem mert a másik, a bántott, adott esetben gyengébb emberért való kiállásban hiszek.