Sikerült...

Sikerült ellapátolnom néhány nagyobb teendőt, úgyhogy a kupac egy kicsit kisebb lett.

Abszolvált konferencia-előadások száma: egy ✓

Elhagyott ruhadarabok száma: kettő ✓

Kijavítatlan dolgozatok száma: rengeteg ✓

Csütörtöktől Szegeden voltam, ami szociális-társasági vonatkozásban kis túladagolást is jelentett, de tudtam ezt kívülről nézni és abszolút szükségesnek látni. Ugyanis hónapok óta gyakorlatilag semmi mást nem csinálok, csak dolgozom. Reggeltől estig. Igazán irigylem néha azokat az embereket, akiknek sok olyan ideje van, amikor "semmit" nem csinálnak, vagy olyasmit csinálnak, ami teljesen céltalan és oktalan, random. Ez nem panasz, én vagyok a hülye, túlvállaltam magam. Valahogy így alakult.

Lefordítottam két tanulmányt, elvállaltam egy megírását, közben besoroltak önértékelésre, rám sóztak egy versenyfelkészítést (amire alig volt jelentkező, arról is nekem kellett gondoskodni), itt volt ez a konferencia, és jövő héten 3 nap alatt ki kell javítanom kb. 16 emelt érettségi tesztet.

A konferencia volt a legnagyobb falat; biztos írtam már arról, mekkora frusztrációval megyek ezekre (vö. alig van erre időm, ezer mást kell csinálnom, szétszívat a közoktatás, nincs lehetőségem ösztöndíjakra, könyvtárazásra, stb.), és mindig attól tartok, hogy a tudomány elhúzott mellettem.

A tudomány bizonyára el is húz mellettem, de mások mellett meg még jobban...  Egészen elképesztő butaságokat és felületességeket hallottam ebben a pár napban, és tényleg azon gondolkodtam, hogy ha ezek az emberek azért kapnak full fizetést és időt, hogy kutassanak, mi lenne, ha még más dolguk is lenne.

Szombat este megnéztünk egy előadást, konkrétan ezt. Persze hatalmas elvárásaim voltak, nemcsak a társulat, de a téma miatt is, aztán baromi nagyot csalódtam. Ilyen didaktikus, sehova sem vezető, tett és cél nélküli előadást rég láttam, holott Móricz regényéből remek és aktuális dolgot lehetett volna csinálni az abúzusról, bántalmazásról, szegénységről, nyomorról. De ez csak egy rossz copy volt; na jó, odatették szegény Kulkát, hogy amolyan Pósalaky bácsiként főzze a teát és némán bólogasson szegény Csörére, aki pucéran szaladgált, miközben minden jelenetben valaki erőszakoskodott vele. Azt hiszem, igazából már túlvagyunk ezen, hogy a puszta meztelenkedés és ordibálás katartikus hatású lehet.

Most, hogy hazajöttem, némileg felszabadultnak érzem magam. A kocsiban, ahogy a délelőtti napsütésben vezettem, arra gondoltam, ez kicsit olyan, mint valami újjászületés most. 

Tudom, rohadt triviális és kicsinyes, de mindig végtelen nyugalommal tölt el, amikor hétköznap valami tök mást csinálhatok, mint amit amúgy szoktam. És azon tűnődtem, miért nem sikerül ez többször.