*
Csesznek magasan és kanyargós helyen van, de valahogy nem félek (mert te velem vagy). Ilyenkor senki nem mászik hegyet, zuhog az eső, őrjöng a szél, a parkolóőr már délelőtt 11-kor hazament, a jegyszedő meg valami titkos helyről kamerán figyeli, ki indul felfelé a várhoz, és hirtelen felbukkan. Elad, aztán heherészve kellemes időtöltést kíván, majd eltűnik. Kiabál a szél, ver az eső, már minden porcika tiszta víz és nagyon hideg van. A kilátás démoni, olyan, mint egy fantasy filmben. A tetőre nem merek felmenni, mert lefújhat a szél. Sehol senki, csak három francia (?) turista, ők még kevésbé bírják, naná. A holland esőkabátot le kell fogni, mert felfújja a szél és a fejemre teszi. Visszafelé megcsinálom életem első szelfijét (? nem tudom, így hívják-e, amikor az ember a tükörben pózol magának) esőkabátban és vizesen. Aztán már az autóba csöpög tovább a vizes (holland) esőkabát.
*
Veszprém lassan kedvenc város lesz a kálvária dombbal meg a macskakövekkel, de most nincs itt senki. Hideg van, nagyon hideg, sok a szélkürtő (de nem annyi, mint Zircen, ahol az ember az esőkabátjában átmegy színes vitorlába valami tengeres katasztrófafilm viharos tengeri jelenetében), kevés az ember, minden zárva. A kocsmában nagyon kedves a fogadtatás, hiszen ott sincs senki, kicsit túlkoros (és már kiugrott) bölcsészfiúk kínálgatják a pálinkát (pannonhalmi, nagyon drága) és a kaját.
Később betér pár diák, isten tudja, honnan, talán véget ért a nyári munka műszakja, ők is nagyon fáznak és vizesek, én már addigra átmelegszem, sokat beszélek és boldog vagyok. Nem, nem a pálinkától.
A fesztiválhelyszín üres, ahogy a vár is, bár a téren hősiesen kitartanak a pecsenyesütők, rám is köszönnek, hogy hátha eszem valamit. De nem. Kicsit szomorú ez a sok lufi meg nyári hangulat így az esőben, igazi oximoron, de valahogy minden táplálja a reményt, hogy este jobb lesz és hirtelen kinyaradik (persze nem fog). Esküvői menet elázott vendégekkel és alulöltözött lányokkal, fáznak. Nem, ez nem az a nyári zápor elől romantikusan rohanós.
Továbbmenve észreveszem, hogy megvan még a tavalyi park meg a szökőkút, de már teljesen vizes vagyok, ezért visszamegyünk a szállásunkra, ami egy kopott, kívül rózsaszín panzió, belül meg egy kockás abroszos családi alpesi vendégház és egy bölcsésztanya keveréke. Minden fából van, a szobák levegőtlenek, a falakon festmények (eladók), a folyosón könyvesszekrényekben antikvár könyvek (eladók), majdnem veszek is egy Esterházyt és egy Dosztojevszkijt. A recepciós túlkoros bölcsész nem kér pénzt, majd holnap, ő a recepciós és a pultos meg a pincér egy személyben. Családi vállalkozás, az egyik asztalnál ismerősök iszogatnak, még sörcsap sincs, csak egy hűtőszekrény, és mindenhol zsibiről összeszedett holmik, eladók egytől-egyig, a kanálból hajlított mécsestartó és a villából eszkábált szélcsengő is.
Az esti koncerthez meg kell keresni a focistadion-szerű arénát, a VIP sátor visszataszító, aztán a rajongó lányok is. Fáradt vagyok már nagyon, egész nap a szélben egyensúlyoztam. Meg hát a dzsesszfesztivál nem ez, hanem levegő, terek, nyári zsibongás, izzadtság, fesztelenség, illatok. Aztán megjön a kedvem, visszatérve hosszas esztétikai vita, jegyzetelés, nagy aha-élmények.
*
Másnap nem akarok még hazamenni, és az idő is jobb már. Balatonfüred, aztán Tihany, pontosabban a rév, azért még elég hűvös van, csak a bátrak mentek ki árulni a kézműves vásárra, az egész helyszín koszosfehér, alternatív, sosem voltam itt. Quimby szól és Kiscsillag, valami fotóknak kéne lenni mindenhol (mert ez egy artplacc) a kaposvári egyetemistáktól, de csak a falrajzokon lehet nevetgélni, és jó a kávé.
Visszafelé az elkerülőn megnézem Tihany alsó részét, sosem láttam, gyönyörű a kilátás, meg persze puccosak a nyaralók, celebek sétálnak. Ezt látnom kell még egyszer. Vagy inkább többször.
A hazaút nyugalmas, de úttalan, csak úgy autózás, jól esik nem praktikusnak menni és kerülni, minél később hazaérni. Mert hiszen minek is, már otthon vagyok.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése