Nem akar véget érni ez a kib. hónap már....
Bár nem is tudom, mit akarok, mert ha véget ér, akkor kezdődik a következő, ami meg tele lesz vizsgával.
Mindig azt hiszem, hogy miután már nincs több 12-es órám, könnyebb lesz, de nem, az első héten gyakorlatilag annyira elfáradtam, mintha 40 órát tanítottam volna.
Fura ez a munkaelosztás, azokat hívják be többet érettségire ügyelni, akik megbízhatóak és precízek. Tehát ha egy tetű lennék, aki enged puskázni, plusz elfelejt adminisztrálni, akkor megúsztam volna némi folyosóügyelettel, így meg mehettek háromszor első ügyelőnek negyed nyolcra, ami gyakorlatilag kb. dupla annyi munkaidő, mint amennyi a szerződésben van. Amikor meg nem ügyelni mentem hajnalban, akkor történetesen nulladik órám volt. Mert még így is van kettő.
A diákok a halálukon vannak szintén, ami félig bosszant, félig elszomorít. Viszonylag ép lélekkel túlestek a szakmai prezentációs programokon, ami miatt kollégák ugrottak egymás torkának már a végén.... én nem ugrottam senki torkának, pedig néha nem ártana, mert akkor nem lennék tiszta ideg itt-ott a kanyarban. Az én osztályom (kilencedikesek) produkált egy remek osztálykirándulást a hónap elején, de azóta gyakorlatilag nem hajlandóak tanulni, hiába óriási a bukásveszély. Valami naiv csodálkozással néznek a jegyeikre, és nem tudom, miben reménykednek/mit remélnek, amikor őszintén megkérdezik, hogy de most mi a baj. Van, aki végül is már iskolába se nagyon jár.
Közben meg a párhuzamos osztályban tanítókat már behívták raportra, hogy hányas osztálylétszámot kell tartani - engem még nem mert a főnök szerintem. Úgy általában elmondható, hogy elég keveset mer velem kekeckedni. Csak nehogy elkiabáljam. Amíg nem kerülök vele beszélő viszonyban, addig jó, már végül is az se érdekel, hogy nem gratulált.
Egy mondatváltásunk azért mégis volt, jelesül a nyári gyakorlat kapcsán, mert van ugye egy kismama az osztályban, aki magántanuló, hát megkérdeztem, hogy teljesítse ezt a két hetet. Azt mondta, járjon be, amennyit tud, mert mit szólnak majd az osztálytársai (hát semmit, szeretik, te kretén). Hát, fogalmam sincs, egy két hónapos gyerek mellett mennyit tud majd a lány az iskolában tölteni, de éljen a rendszer, miszerint a szakközépiskolák kötelező (!) nyári gyakorlatának programját csesztek kidolgozni a magántanulókra, viszont ez a tanév teljesítésének és az érettséginek is a kötelező feltétele. Az önkéntes munka mellett, értitek.....
Kijavítottam az emelt szintű érettségi dolgozatokat, a középszintűeket még nem, de már járnak a diákok a nyakamra, a pontszámot persze nem mondhatom meg. Most részvéttel nézem őket, a szóbelin meg majd megint dühöngök, mert nem fognak semmit tanulni, miután megtudják, hogy írásban is megvan a kettes. Ami az emelt szinten illeti, persze egyrészt le lettem cseszve, hogy három napra elmegyek vizsgáztatni, másrészt arról nem szól a fáma, hogy a diri meg a helyettes is mennyi plusz melót csinál külön pénzért, miközben a munkaköri kötelességüket képtelenek rendesen (időben) ellátni és megoldani.
Ma pedig megkeresett egy diák, aki közölte velem, hogy leadja az emelt közgázt, ellenben felveszi az emelt magyart (OMG), mondtam neki, hogy remélem, tudja, hogy az életével játszik. Hát ez van, már én is egyre kevésbé disztingválok, mert engem sem kímél senki, és ennek a diáknak már tavaly is azzal jöttek, hogy aki "ilyen okos", az menjek közgázra. Értitek, tehát más szakokra, mást tanulni nem kell okosnak lenni. És na EZ az, ami igazán felkúrja az agyamat, mert akik szembe vannak itt állítva, azok a törtető, gátlástalan, de nem túl okos közgazdászok, és azok, akik normálisan, befogadóan, segítően gondolkodnak a tanításról, gyerekekről, és az egyéni motivációkat támogatják. Nem magamról beszélek feltétlenül, hiszen nem tanítok annyira régóta, és mindig is voltak fontosabb ambícióim, mint a középiskola. De hogy érzelmileg zsaroljunk egy fiatalt, akinek tervei vannak a saját jövőjével, és még esze is van, az messze felháborít.
Ami másik, ami felháborít, a munkaidő nyilvántartása papíralapon. Egyrészt vezetünk elektronikus naplót, másrészt javítani jobb itthon. Harmadrészt kapják be. Az indok minderre ráadásul az, hogy ha (!!) jön egy ellenőrzés a hivataltól, akkor a kezükbe lehet nyomni a jelenléti ívet. Nem értem, hogy amikor a szabályok meg az etika ilyen lazán kezelődik, miért pont ez az, ami aggodalmat okoz. Mert ebben nyilván mindenki hazudik, mindenki beírja a megfelelő óraszámot, aztán lelép. Előtte, közben, utána. Nem tehetek róla, de nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy a főnök szabadidejében ezt olvasgatja.
De nem ez érdekel leginkább egyébként, hanem a fontoskodó fennhéjázás bosszant, amit egyre erősebbnek és agresszívabbnak érzek.
Aztán voltam egy elég középszerű előadáson, amiben csak az volt jó, hogy végre megismertem ennek a trilógiának az egyik részét, a rossz meg az, hogy írnom kellett a dologról. (Iparosmunka lett.) Viszont megint megállapítottam, hogy kortárs drámát igenis olvasni kell, kár, hogy olyan drága a könyv, és kár, hogy online még nem hozzáférhető elég sok minden.
Hát ezek történtek. Hónap végéig határidős vagyok egy tanulmánnyal, egy másik összefoglalójával, nyakamon a vizsgák, nevetséges a munkahelyem, az egyetem elcsábított megint kvázi ingyenmunkára, és mindeközben elég borzasztóan érzem magam éppen. De, de, de mindjárt itt a nyár....
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése