Olyan ez a válság most már, mint valami nagy démon, akire/amire
mindig lehet/kell hivatkozni, amikor rosszul mennek a dolgok. "A
Válság"! Biztos az az oka. Mint hogyha a hosszú tél elmúltát várnánk,
vagy mintha egy rossz hangulatú politikai éra eltűnéséig számolnánk a
napokat.
De hát számoljuk is. Csak nem tudjuk, mi jön utána.
És ha mélyen belegondolok, végtelenül szomorú, hogy olyasmiken röhögünk, mint ez a Zs. M. fake,
mert ez egyszerűen tragikus, mint ahogy az is, hogy a miniszterelnök
szerint az idén sokkal többen tudnak majd a felsőoktatásban tanulni
(hiszen ők kibővítették a lehetőségeket). Másrészről viszont, ha nem
röhögnénk, odalenne minden. És ezt pontosan tudom, mivel egész héten
egyáltalán nem röhögtem. Vagy csak alig.
Mindez arról jutott eszembe, hogy csődközeli állapotba került a
nyelviskola, ahol tanítani szoktam. Na jó, ez lehet, hogy túlzás, de
erősen meg kell húzniuk a nadrágszíjat. Az előző tanfolyamot még
elvállaltam annak ellenére, hogy lényegesen alulfizettek; állítólag az
egyik országos franchise tartja sakkban a kis helyi nyelviskolákat
azzal, hogy januártól hirtelen fele áron hirdettek tanfolyamokat.
Mindegy, elvállaltam, mert heti 12 órával azért még összejött
valamennyi.
De aztán mondtam, hogy a kétszer kettes tempóban ennyiért nem áldozom fel az estéimet.
Így is lett, nem hívtak.
Most azért kicsit meg vagyok illetődve, mert még soha nem csináltam
ilyet. Valamiért meggyőződésem volt viszont, hogy ezt is meg kell
tanulni (mármint nemet mondani), és hogy 1100 forintos órabérért akár
havat is lapátolhatnék. (Nem a közmunkásokról beszélek, láttam a
híradóban egy csajt, aki.) De egyébként meg jó vagyok, nagy gyakorlatom
van, vizsgáztatói képesítésem, rengeteg saját tananyagom, gyakorlatilag
az egész iskola az én vizsgafelkészítő programomat használja. És fogja
is. Amit le sem védtem copywright-ilag, mert a tudás, ugye, mindenkié.
Summa summárum, most be kell szereznem pár magántanítványt (amit
egyébként nem szeretek), hogy pótoljam a hiányt, mert bár azt mondták,
március végén megint hívnak az intenzív tanfolyamokra, tudja a fene. A
végzős egyetemisták, akiknek okés az alacsony óradíj, bizonyára többen
vannak. Csak egyetlen dologban bízhatok, az pedig a minőségre törekvés
meg annak a védelme. Meg még az vigasztal, hogy ha kidobnak, bármikor
elmehetek a konkurenciához a CV-mmel.
Szóval nézzük a jó oldalát, és hajrá a szabad estéknek, a
fogyatkozásra esélyes könyvkupacnak, a doktori disszertációnak, meg az
akciós hasizomeszköznek, amit a múlt héten rendeltem.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése