Sokat gondolkodtam, hogy miről szóljon ez a
századik bejegyzés, mert jellemző rám, hogy a számomra fontos
(év)fordulókat azért számon tartom (eközött egy csomó olyan NINCS MEG,
ami a normális emberek naptárában ottvan). De úgy látszik, tényleg
fénylény vagyok, mert ez a vacak idő semmi kreatívra nem motivál, csak a
napi rutint sikerül teljesíteni, ami - mivel 3 napja folyamatosan esik -
mégcsak nem is nyári, hanem inkább őszi...
... és ami olyan, mint a Truman-show,
de tényleg, felkelés (egyre később, mellesleg, mivel mindenki más is,
még a cica is sokáig alszik), reggeli, főzés, feladatok, ebéd,
takarítás, feladatok, olvas(gat)ás, filmnézés, vacsora, olvas(gat)ás,
filmnézés, elalvás, cicaébresztő hajnalban, 1X, 2X, 3X, visszaalvás,
over and over again.
Kútba esett a nyaralásunk, az összes,
nemcsak az idő miatt, de más okok is közrejátszottak, nem tagadom,
elkeseredtem, mert nagyon vágytam a balatoni naplementére, a víz
közelségére - mert szerintem előző életemben valamilyen vízi kreatúra
voltam - és a csillagos égre; aztán felocsudtam, és megpróbáltam a jóra
koncentrálni, meg arra, hogy hát itt ez a szép ősz, kezdjünk vele
valamit.
Tegnap kaptam e-mailt egy kollégámtól
(első mondata ez volt: "remélem, jól töltitek a nyári síszünetet, és
mindenki összebarátkozott már a szomszédjába beköltözött eszkimó
házaspárral"), ami, mivel második mondatában máris a munkára
utalt, eszembe juttatta, hogy cirka egy hónap van az iskolakezdésig
(csakúgy, mint a harmincadik születésnapomig - és most jól felfedtem még
egy szeletet az inkognitómból, és baromira rohan az idő...).
És akkor eszembe jutott az is (lévén hogy
én ilyen bénán előreracionalizáló vagyok), hogy de szar lesz az a
dögivel sok munka, és hogy addigra ki kéne olvasnom Az Úr sötét anyagainak
a harmadik kötetét, mert szeptemberben már biztosan nem lesz rá időm. A
könyvet egyébként a kölöknek vettem, próbálta elolvasni, állítása
szerint - mert egészségesen és néha egészségtelenül nagyképű - értette
és "tökjó", de én már tudom, hogy 1) nem olvasott el minden részt 2) nem
érthette, mert nekem is mélyre kell hatolnom rendesen a "jelképek
erdelyébe".
Hát most ennek a trilógiának a harmadik kötetét
variálom mindenféle pótoldandókkal, pl. végre bent volt a könyvtárban
Foucault-tól A szexualitás története - bah, most olvashatom azt is.
Rá kéne lépnem a készülődésre is, mert 25
órám lesz, tele új dolgokkal, és mindenféle kiegészítő feladatokkal -
úgy tűnik hát, hogy menthetetlenül bedarál a közoktatás. És hol lesz
vajon a menedék?
Egyébként készül a tanár blogom,
ami még elég kezdetleges állapotban van, de ha kész lesz, belinkelem.
Ismerőseimnek, barátaimnak, és üzletfeleimnek mondom, ott dogberry néven
fogok alkotni. (Dogberry - ciki, nem ciki, magyarul most nem jut
eszembe, aki tudja, ideírhatná - a Sok hűhó semmiértből az idióta,
mindenlébenkanál rendőrfőnök, aki kavarja a sz......) A blog maga
nagyképűen a Castle of Knowledge címet kapta (magyarul
"a tudás palotája"), amit nem én találtam ki, hanem egy Robert Recorde
nevű matematikus által jegyzett 1556-os tudományos munka, tetszett a
címe meg a címlapja, hát elloptam.
Ami a tud. tev.-et illeti, befejeztem egy munkát, valami olyasmi lesz a címe, hogy Zárt műhelyek, nyitott perspektívák - Pintér Béla és Társulata a koramodern színházak kontextusában, szerintem iszony cím, rém tudálékos, és tudományosan manipulatív. Na de majd meglátjuk. Kezembe került a Phillip B. Zarrilli (nagy kedvenc szerzőm) és mások által jegyzett Theatre Histories
című színháztörténet, ami végre nem a nyugati hagyomány
perspektívájából és/azaz nem szöveg alapúan tárgyalja az
"egyetlen" színház történetét, hanem sokkal relevánsabb és frissebb
elméleti perpektívákkkal parolázik - végre. Bele kéne mászni, még
mielőtt valaki más lecsap a témára. Az előszó rohadt jó, fordítást
érdemel, az egész könyv meg egy recenziót, bár komolyan megfordult a
fejemben, hogy ki az (azon a három emberen kívül, aki most eszembe jut),
akit érdekel egy itthom meg nem jelent angol nyelvű könyv
ismertetése/kritikája (suttogva mondom, már elkezdtem alkudozni).
Tegnap lazításképpen (meg hogy lássuk már a természetes eget is) elmentünk megnézni a Kung-fu pandát,
mindenkinek csak ajánlani tudom, végre egy rajzfilm, amiben van ugyan
bunyó (ergo egy mai kölyöknek sem unalmas), de végre nem öncélú, és nem
kigyúrt deltájú adoniszok (vagy masinák á lá Transformers) verekednek, hanem egy dagi panda.
A dagi pandáról jut eszembe, úgy döntöttem, frászt
fogok fogyózni, amikor van, akinek így is tetszem, és ősztől tutira
ledobom azt a 3-4 kilót. Automatikusan.
Hát ez van. Tegnap esete kidolgoztunk egy válságtervet, hogy hogy NE pusztuljunk ki majd szeptembertől karácsonyig.
És Diócica is hozza a formáját, ahogy a mellékelt képek mutatják.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése