Gurul

Utólag mindig nagyon szégyellem magam, amikor minden elhatározásom ellenére kiborulok a pénz miatt. Próbálom visszafogni magam, de bizonyos helyzetekben annyira felbosszant valamilyen pénzzel kapcsolatos dolog/ügy, hogy teljesen kikelek magamból, és dühömben és/vagy elkeseredésemben - mivel kiabálni nem szeretek, veszekedni meg nem tudok - általában bőgni szoktam. Aztán persze hamar lehiggadok, és próbálom gyorsan rendbetenni a kiborulás kapcsán kialakult mindenféle konfliktusokat. Többek között azért, mert mindig eszembe jut a szerintem átlag felett jómódú (szerintük átlagos) családom, akikkel nagyon sok konfliktusom volt, majd tulajdonképpen (fogalmazzunk konkrétan) szakítottunk is részben amiatt, hogy nem voltam hajlandó anyagi alapon dönteni a személyes kapcsolataimról.
        
Mert hogy is van ez. Szerintem egyáltalán nem luxus az, hogy az ember nyáron, miután becsületesen végiggürizte az egész évet és befizette az adókat, elmehessen egy hétre valahova belföldön anélkül, hogy konzerven kéne élnie a megelőző egy hónapban. Egyáltalán nem különleges igény az, hogy a gyereket beirathassa úszótanfolyamra vagy zeneiskolába és kifizesse a tandíjat. Nem nagy dolog az, hogy egy hónapra szabadságra mehessen és semmit ne dolgozhazzon ez alatt az idő alatt mondjuk azért, hogy a családjával lehessen, olvasson, tudományos munkát végezzen vagy csak úgy olvasgasson. Vagy hogy ne nézze meg MINDIG az árakat a közértben és hogy el kelljen gondolkodnia azon, hogy megvegye-e a 114 forintos májkrémet a kölöknek, mert szereti. Vagy a 450 forintos hetilapot, mert érdekli.
        
De mi van ehelyett? Ki vagyunk szolgáltatva az időnek, a számláknak, az ingyenesen felajánlott pecó tulajának, a melónak, meg az időjárásnak is. És ha nagylelkűen rálegyintünk, hogy oké, nyár van, nem dolgozunk, mert most szabadság van, akkor utána gyötörhet minket a lelkiismeret, hogy honnan fog hiányozni az a kevés pénz, ami összejöhetett volna. És ugyanígy jönne a bűntudat, hogyha, mint nagyvilágiak, felvennénk párszázezres személyi hitelt, hogy eltapsoljuk a magyar tenger partján, neadjisten az Adrián. Úgyhogy nem tesszük.
        
Marad az, hogy elszomorodom, bosszankodom, és veszekszem, mert hányingerem van a közegtől, ahova egész évben be vagyok zárva, és mert veszélyben érzem annak a lehetőségét, hogy kiszabadulhassak kicsit a mindennapokból. Veszekszem azokkal, akiket szeretek. A pénz miatt. Bocsánatot kérek.
 
http://www.spike.com/video/money-dont-matter-2/2787117 (rendezte: Spike Lee)
 

Kép: Carl Britton: Searching for the Sunset (http://www.cosmofineart.com/CBritton.html)