Dr House maga a reneszánsz gonosztevő, a "villain", a "vice", a "devil",
ő a középkori megrontó és mókamester, ő III. Richárd és Titus
Andronicus egyszemélyben...
Munka- és lakóhelye a kórház, az az anatómiai játéktér, ahol ő
élet és halál ura, ahol minden nap egy-egy újabb meccs a halál ellen és
Isten ellen (House - Isten: 1-0), ahol minden eset egy újabb mélyfúrás
az idegenbe, az ismeretlenbe, a rejtélybe, újabb és újabb megkísértése a
transzcendensnek, a nem eviláginak. House közege a vér, a nyál, a
testnedvek, a belsőségek, a bűzlő-gennyedző váladékok, napról-napra,
óráról órára fejti le az összes bőrréteget az emberről, aki számára nem
más, mint egy újabb test, egy korpusz, hús-vér-biológia, anatómiai
érdekesség, fizikum. Úgy tör egyre magasabbra, úgy terjeszti ki a
hatalmát, hogy közben egyre lejjebb és lejjebb hatol az emberi belsőbe.
House maga III. Richárd, a materialista, aki számára az emberi
lélek és a hit nem létezik, saját világában minden hatalmi pozíciót ő
birtokol, megkérdőjelez minden szabályt, törvényt, és minden véletlent, a
saját rációja alá rendel minden más gondolatot, kezében tartja
a zsinórokat, amik végén beosztottjai és páciensei lógnak, mint a
marionettfigurák. House-nak hatalma van, és a hatalma a személyét övező
különleges vonzalmakból (is) fakad, egyszerre taszít és csábít,
szórakoztat és elborzaszt, tekintélyt és undort ébreszt.
House játszik, az idővel, Istennel, az emberrel, az életükkel,
a közönségével (filmen kívül és belül), belevisz minket a bűnbe, levisz
minket a pokolba, benézet velünk az ember legmélyére érzelem, részvét,
szánalom nélkül. Közben élcelődik, és a humora is - ahogy a keze -
életekkel játszik, magja mindig a tabu, mert párbajra hív mindent, ami a
normák szerint szent és alapvető.
House maga az eltolt, félretolt viszonyítási pont, az örök
tagadás, a letaszított arkangyal, aki most bosszút áll itt, a kórházban,
akinek Istennel való sakkjátszmájában a földi halandók a figurák. Ő a
félresikerült teremtés is, sánta, borostás, mogorva, hiányzik belőle egy
darabka lélek, eszközei a szike, a csipesz, a botja és egy régi gitár.
Ő az, aki belerángat minket a bűnbe, cinkossá tesz, és mindezért
pénzt szed; akinek örömmel adakozunk, aki talán nem szabadna, hogy
legyen, de mégis van, azért van, mert/hogy mindent relativizál(jon).
Létezésének értelmét az ellenpontozás adja. Botránkozunk, és
szórakozunk miatta és rajta. És szeretnénk egy kicsit ilyenek lenni,
mert úgy érezzük, ez a szabadság. Ez egyfajta, nagy, mérhetetlen
szabadság.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése