A héten visszataláltam a szakmába, ami már önmagában is nagy hír. Összeszedtem magam, mint fénykoromban, és elmentem két szakmai beszélgetésre is, hogy táguljon az agyam, de hogy legalábbis megnézzem, hogy milyenek is az itteni kékharisnya bölcsészlányok... (hehe, vannak, mondhatom, nem sznobizmusból - én is kértem már autogrammot életemben...).
Nade: Az Alföldi nem okozott csalódást. Évekig keresgéltem egy olyan színházast, aki ért hozzá, és ennek ellenére el tudja mondani, hogy mihez is ért és mit is akar. Aki színészként "nem esik bele magába és aztán mellé", mert kellő intelligenciával, rálátással és távolságtartással kezeli magát és a szakmát is (ettől még elhivatott persze). Aki nem törekszik arra, hogy művész legyen, és pont ettől az.
És végre ki lett mondva egy-két dolog: pl. hogy a kortárs szövegek nagy része "machinált plasztik", és egyetlen lényegük, hogy minél érthetetlenebbek legyenek és minél modernebben hassanak. És hogy a kortárs SZÍNHÁZszerzők közül a legtöbbnek fogalma sincs a színházról - beül a próbára, hogy védhesse a mundért, és nem tudja, de nem is akarja elvágni a szövegtől a köldökzsinórt. Hogy igen, a színházra is és minden más szakmára is születni kell, és hiába a sok iskola, a sok agytágítás és a sok pénz, ha az a bizonyos félrekapcsolás az agyban nincs meg. No de mennyire. És ja igen, én sem jönnék el a POSZT-ra szakácskodni, amikor ilyen állapotban van a szakma...
Na és aztán megvolt az első PNTT és Nagy József is itt volt... Ennek is megvan persze a maga haszna: legalább tudom végre, hogy hogy néz ki a fickó... Csak azt nem értem, hogy ha már szakma és szakmaiság, akkor miért nem ilyesmiről volt szó, és miért a Vajdaságból elszármazott szegény művészek sorsán keseregtünk (akiket persze szeretünk, sajnálunk, és életetünk, de mégis...).
Ismét megtudtam, hogy egy purgatóriumban élek, hogy a politikusok bezsebelik a nagy pénzeket s közben parlagon hagyják a kultúrát meg a művészetet, na és a hazát is. Revelációként hatott továbbá, hogy JÉ, a szabadban is lehet színházat csinálni, lehet táncolni a Magyarkanizsa melletti puszta közepén, és mezítláb tapodni a sarat. De lehet ám! Magunkra is lehet kenni.
NJ jó táncos egyébként. Amennyire tökéletesen leköt, ahogy mozog, annyira tökéletesen nem köt le az, amikor beszél. Nem azért, mert keresi a szavakat és sokat nyög, hanem mert a mozdulatai nélkül semmit nem tud közölni. Szóban nem tud gesztikulálni. (Beszélőpartneréről nem is beszélve - akinek talán meg kellett volna írnia ezt az egészet, és kiszögezni minden fára... meg alá is írni, hogy tudjam, ki ő.)
Megnéztük két filmjét is - na, DK mesterem mondta egyszer, hogy baromira elege van az olyan az olyan alternatív színházból, ahol sötét öltönyös fickók ülnek a színpadon és némán isszák a vizet. Közben meg hegedűnyikorgás hallatszik. És itt pedig falhordás volt és vakolatbontás, ami nyilván sokszorosan rétegezett, megkövült, analizálásra váró életünket szimbolizálva - a málló vakolat, hú de nagy nóvum... hát megint valami iszonyú érdekeset és újszerűt tudtam meg a mi tyúkszaros életünkről.
Ejha. Józsit legközelebb csak táncolni nézem, de még az sem biztos.