Hihetetlen hetem volt. Mint a régi szép időkben.
Először is úgy látszik, állandó lételemem volt és marad a futkosás jobbra-balra. Mobil oktató. Marha jó. Az ember legtöbb energiája a meneteléssel telik meg a buszozással. Nincs fárasztóbb időtöltés, mint a buszozás. És nincs fárasztóbb dolog annál, mint mikor az ember úgy érzi, feleslegesen telik el az ideje.
Namármost. Az ember ugyebár olyan helyen dolgozik szívesen, ahol adottak a munkafeltételek, a jó körülmények, DE LEGALÁBBIS senki nem szól bele, hogy mit hogyan csinál - ha már egyszer nincs különösebb keret ahhoz, hogy meghatározzuk az életteret. A felesleges pofázás idegesít, bosszant, irritál, mert hát hej-hej, tudom én a dolgomat, hadd végezzem már... :)
Kb. egy hónapja úgy telik az idő, hogy nem igazán érzem értelmesnek - na persze ez van, amikor senkinek nem hibája, egyszerűen így állnak a csillagok, ilyen kriksz-krakszban és összevissza. Persze a káoszban is van valami szép, pl. az embernek van ideje elromantikázni, sétafikálni ilyenkor-olyankor lenyisszantott tíz percekben. Vásárolni, enni, meginni egy kávét - néha persze aztán minden összetorlódik és akkor a fejem valahol 50 méterre lemaradva.
Az egyetlen dolog, amit ilyenkor nem lehet: tervezni. Ki tudja, mit hoz a holnap... teszi fel magának az ember ezt az oly költői kérdést minden este úgy 8 és 9 között... Persze ha úgy nézzük, ez baromi izgalmas. Ma megint úgy jöttem be, hogy fogalmam sem volt, mi lesz ma a dolgom. Most éppen tudom, de a holnappal kapcsolatban csak azt tudom, hogy hánykor indul a nap. Nna, az is valami.
(...) A múlt héten egyébként azt mondta nekem valaki, hogy baromi szerencsés vagyok, mert 1. van szakmai tapasztalatom 2. itt-ott eltöltött éveim száma már kielégítő 3. sok mindent csináltam már és sok mindenhez értek 4. hűdejófej vagyok.... És napersze mindebből következően sok a lehetőségem.
Naná hogy minden relatív. Akkor érezném magam szerencsésnek valószínűleg, ha már egyszer minden vagy (najó nelegyeknagyravágyó) legalábbis kábé minden a rendelkezésemre állna ahhoz, hogy már CSINÁLHASSAM. Továbbá azt sem tudom, mikor jön el az az idő, amikor (na nem nekem, hanem úgy általában) nem 3-4 helyen kell dolgozni reggel 7-től este 9-ig (beleszámítva a mobilitást ugyebár... buszok, vonatok, helikopterek, gyaloglás, cars, planes, boots and trains...) ahhoz, hogy az ember annyit összekaparjon, hogy ne kelljen elgondolkodnia, megveheti-e azt az óriás duplatriplasajtos pizzát nagy sörrel, amire egy hete vágyik. És mikor jön el az az idő, amikor már nem azzal kell elaludni, hogy pár hét múlva, a nyáron, stb. lesz-e meló.
mööööörrrrd.......
Először is úgy látszik, állandó lételemem volt és marad a futkosás jobbra-balra. Mobil oktató. Marha jó. Az ember legtöbb energiája a meneteléssel telik meg a buszozással. Nincs fárasztóbb időtöltés, mint a buszozás. És nincs fárasztóbb dolog annál, mint mikor az ember úgy érzi, feleslegesen telik el az ideje.
Namármost. Az ember ugyebár olyan helyen dolgozik szívesen, ahol adottak a munkafeltételek, a jó körülmények, DE LEGALÁBBIS senki nem szól bele, hogy mit hogyan csinál - ha már egyszer nincs különösebb keret ahhoz, hogy meghatározzuk az életteret. A felesleges pofázás idegesít, bosszant, irritál, mert hát hej-hej, tudom én a dolgomat, hadd végezzem már... :)
Kb. egy hónapja úgy telik az idő, hogy nem igazán érzem értelmesnek - na persze ez van, amikor senkinek nem hibája, egyszerűen így állnak a csillagok, ilyen kriksz-krakszban és összevissza. Persze a káoszban is van valami szép, pl. az embernek van ideje elromantikázni, sétafikálni ilyenkor-olyankor lenyisszantott tíz percekben. Vásárolni, enni, meginni egy kávét - néha persze aztán minden összetorlódik és akkor a fejem valahol 50 méterre lemaradva.
Az egyetlen dolog, amit ilyenkor nem lehet: tervezni. Ki tudja, mit hoz a holnap... teszi fel magának az ember ezt az oly költői kérdést minden este úgy 8 és 9 között... Persze ha úgy nézzük, ez baromi izgalmas. Ma megint úgy jöttem be, hogy fogalmam sem volt, mi lesz ma a dolgom. Most éppen tudom, de a holnappal kapcsolatban csak azt tudom, hogy hánykor indul a nap. Nna, az is valami.
(...) A múlt héten egyébként azt mondta nekem valaki, hogy baromi szerencsés vagyok, mert 1. van szakmai tapasztalatom 2. itt-ott eltöltött éveim száma már kielégítő 3. sok mindent csináltam már és sok mindenhez értek 4. hűdejófej vagyok.... És napersze mindebből következően sok a lehetőségem.
Naná hogy minden relatív. Akkor érezném magam szerencsésnek valószínűleg, ha már egyszer minden vagy (najó nelegyeknagyravágyó) legalábbis kábé minden a rendelkezésemre állna ahhoz, hogy már CSINÁLHASSAM. Továbbá azt sem tudom, mikor jön el az az idő, amikor (na nem nekem, hanem úgy általában) nem 3-4 helyen kell dolgozni reggel 7-től este 9-ig (beleszámítva a mobilitást ugyebár... buszok, vonatok, helikopterek, gyaloglás, cars, planes, boots and trains...) ahhoz, hogy az ember annyit összekaparjon, hogy ne kelljen elgondolkodnia, megveheti-e azt az óriás duplatriplasajtos pizzát nagy sörrel, amire egy hete vágyik. És mikor jön el az az idő, amikor már nem azzal kell elaludni, hogy pár hét múlva, a nyáron, stb. lesz-e meló.
mööööörrrrd.......
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése