Nostalgia

 
Ez maradt meg. 2006. július 2. :)

Lehet, hogy úgy van ez, hogy a lényeg a szöveg (text) és a cselekvés / tett (act) közötti ellentéten van - és most nem törődöm azzal, hogy egyesek szerint már a szöveg is lehet cselekvés.
Amikor színházat nézek, önmagában a szöveg vagy a beszéd érdekel a legkevésbé - illetve helyesbítek, a szöveg (az írott szöveg) nem érdekel, csak azután / akkor, ha elmondódik, mert az már lehet, hogy tényleg cselekvés. :-) (De lehet, hogy annyira nem így van...)
Mindenesetre annak, ha valaki kiáll egy bármilyen színpadra, cselekményértéke kell hogy legyen. "Meg kell hogy történjen", és nemcsak "el kell hogy mondódjon". Ahogy Shakespeare-ben van, "do not trust in speeches penn'd" - na ez most nem pontos, de kit érdekel, ez itt nem az akadémia.
*********************************************************
Lehet, hogy ennek a különbségnek a lényege hasonló ahhoz, mint ami az elmélet és a gyakorlat között feszül általában.
A mikrokozmoszomban most mintha paradigmaváltás menne végbe. Éveken át hallgattam, olvastam és gyártottam is elképzeléseket arról, hogy hogyan kéne CSELEKEDNI, de közben nem vagyok biztos benne, hogy tettem is valamit... (Különböző önigazoló elképzelések szerint egyébként az elméletgyártás is cselekvés, velük nem értek most egyet!) Sok olyan embert is ismerek, akiknek mindenre "van egy elmélete" - aztán a dolgok ennyiben is maradnak.
Tulajdonképpen mindig is zavart ez a szembenállás. De most, hogy elkezdtem némileg cselekedni, másképp érzem magam. Azon túl, hogy magamban vagyok, lett egy közösségem is. Azon túl, hogy otthon ülök, megindultam. Azon túl, hogy magamat szólítom meg, másokkal is beszélek. Több lett a reakció és az interakció. Másfajta energiát kezdtek el sokféle más irányba mozogni. Nehezebb, mint azelőtt, mert a többől nehezebb kiválogatni, hogy melyiket bírja el az ember és melyiket nem. Bizonyos szempontból az ember, ha cselekszik, védtelenebb, mert a rögzítetlen, aktualizált, helyzetbeli tettei azonnal reakciót váltanak ki. Minden olyan gyors. Gyorsabb, mint azelőtt. Többet nyerhetünk, többet veszíthetünk a cselekvéssel, mint az elméletekkel. Esetleg csalódunk. Esetleg átmennek rajtunk. Esetleg véletlenül mi megyünk át másokon. A kifelé menő pozitív visszafelé esetleg negatív (vagy egyáltalán nincs). Gyakrabban és könnyebben megtörténhet, hogy félreérthetőek vagyunk, mivel kevesebbet és kevésbé (vagy gyorsabban) mérlegelünk. Gyakrabban vagyunk bizonytalanok is - ámde a bizonytalanság több és erősebb visszaigazolást kap: ilyen vagy olyan előjelűt - mert együtt vagyunk másokkal. A felelősség is nagyobb: elméletben mondhatjuk, "nem ezt / úgy gondoltam", tettben, ha már megtettük, nem marad más, csak a következmények. Tán kevesebb a menekülési útvonal.
Ha lemerültünk, akkor viszont persze még mindig visszazárkózhatunk az izolált elméletgyártásba.
Hmmm. Még mindig tán a cselekvésről való elméletgyártás megy a legjobban... micsoda paradox. Ironikus. Ezen a nyáron viszont markánsabb lett a kezem körvonala.
*********************************************************
Legfőképpen továbbra is az életből táplálkozó (de azt nem másoló), az azzal össze-vissza csatolást végző, interakcióban lévő tettleges művészet érdekel. Nem igazán a művész személye (az egy más dolog). Nem a bulvár meg a sztori. A tett.

Soulflower:

http://janghoonsarang.com.ne.kr/soulflower.asf