2021. július 18., vasárnap

Nagy részvétel

Kép forrása: ITT
A múltkor beültünk egy helyre egy órácskára, és a szomszéd asztalnál egy jóvágású család vacsorázott éppen. Apa, anya, 18-20 év körüli fiú. Láthatóan jól szituáltak voltak, trendi kaját ettek, csak apuka sörözött, a többiek vigyáztak a vonalaikra. Ruhájuk elegáns (nem Háda Fashion), arcuk szép, bőrük ránctalan.

Politizáltak.

Konkrétan a nemrég elfogadott ún. "pedofiltörvényt", illetve az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárását taglalták. Már épp menni készültünk, de azért még 20 percet sikerült hallani az egészből: a fiú azon az állásponton volt, hogy a Fidesz/kormány politikai öngyilkosságot követett el a törvénnyel, mert az emberek most majd ellene fordulnak, és akár a választást is elveszíthetik. Apuka szerint ez nem így van, mert "nyerni fogunk", az emberek nem dőlnek be az LMBTQIA lobbinak, az EU pedig agresszív, nyomul, és erőszakosan próbálja ránk kényszeríteni az ideológiáját, a kormány viszont "faszagyerek", és ezt nem hagyja. A fiú egyetértett azzal, hogy a meleglobbi nagyon sok pénzt hoz a cégeknek, és ha majd más lesz a trend, abból is pénzt csinálnak; aztán azt is mondta, hogy az LMBTQ-sok mindig a szélsőségekkel jönnek, pl. meleg fiatalok öngyilkossága, és ez érzékenyen érinti az embereket, ezzel kellene valamit csinálni. Meg hát mondjuk azért ez mégiscsak gáz, ezt szerinte azért a kormánynak is figyelembe kellene vennie. Apuka erre nem mond semmit. Anyuka pedig az egész vita alatt hallgat, piszkálgatja a salátáját, belekortyol a limonádéjába. A férfiak vitája ez, politika, okosság, komoly dolgok, ugye.  

Ezen a ponton eljöttünk.

Az jutott eszembe, hogy a kormányunk tényleg nagyon sikeresen harcol az ún. érzékenyítés ellen. Itt ez a család, láthatóan jól élnek, apa biztos vállakozó vagy valami multinál van, "Fidesz korú", kihasználja az adódó lehetőségeket és pénzeket. A srác jó suliba jár, ahol nyilvánvalóan vannak azért kisebbségi problémákkal küszködő társai is, illetve a tanárai között talán vannak olvasottak, tájékozottak, gondolkodók. Benne van az digitális világban szügyig, követi a közösségi médiát, beszél angolul, nem hagyja érintetlenül a populáris kultúra és a különböző oldalakra húzó véleményvezérek, ideológiák, ért belőle valamit, persze nem túl reflektív vagy kritikus. 

Apa ezekkel nem foglalkozik, mert ő a családfenntartó, keresi a pénzt, van szép kocsi, évi két külföldi nyaralás, étterem, szép ház, stb. Olvasni nem olvas, csak pörgeti a Facebookot, esetleg az Instát, jelen van ezeken a boomer felületeken, elkapja a szalagcímeket, a gyors tweeteket, szlogeneket, jelszavakat. Becsületére legyen mondva, a vitában végighallgatja a fiát, de az álláspontjaik persze nem közelednek. Mondjuk annyira nem is állnak távol egymástól.

Szóval a nagy találmány az, hogy ennek a rétegnek központilag meg kell adni mindent, ami az anyagi boldogulásához szükséges, és akkor minek is érdekelje őt más baja. Ki nem szarja le, hogy a szomszéd panelban megfagy vagy éhenhal egy kisnyugdíjas télen, hogy mi van Borsodban meg az Ormánságban, hogy kiket önt ki az árvíz, melyik rajtam kívül álló rétegnek milyen problémái vannak. 

Magyarán: a szolidaritás hiánya.

Tudom, erről már sok szó esett máshol is, meg azt is tudom, hogy egy húsz perces beszélgetésből spekulálok itten dolgokra, de hát alapvetően ez van, tényleg ez van. Valószínűsítem, hogy a rezsim ezért fog megint nyerni, mert ki az a hülye, aki ellenszavaz egy olyan kormánynak, ami nem gázol az ő érdekeibe, sőt, ezüsttálcán nyújtja a lehetőségeket "úgyamúgy". És vajon mi kell ahhoz, hogy egy ilyen helyre született fiatalban pl. feltámadjon az együttérzés, az empátia, a segíteni akarás. Vajon mi kell ahhoz, hogy kibújjon a burokból? Miért tenné, amikor a rögvalóság olyan kellemetlen és kényelmetlen, miért kockáztatná a saját jólétét azzal, hogy ellentart a hatalomnak, ami a társadalom jelentős részének inkább csak árt. 

Akkor már tényleg egyszerűbb befogadni a lebutított üzeneteket, és a biztonsági háló mögül mutogatni azokra, akik "pattognak" és elégedetlenkednek. Engem nem vitt el az árvíz, az én anyám nem kisnyugdíjas, a gyerekem nem meleg, a számlákat is ki tudom fizetni, mit érdekel engem más baja? 

Valami Arany János mondott fontos dolgokat a közönyös világról. Hogy tudta, és milyen igaza volt. 

   

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése