Dzsungel #2

Most mondja nekem valaki, hogy nincs karma, avagy ornitológiai tanulmányaim folytatódnak.

A minap jól összeszidtam a városi maradakat, de ahogy még egy keveset kutakodtam, egész komoly dráma kezd itt kibontakozni, kérem.

Először is hallgassátok meg, hogy amire éjszakánként bosszankodva felriadtok, az voltaképp a szüleiket hívó fiatal baglyok hangja. Aztán azt is, hogy amit én foglyul ejtett csivavaugatásként aposztrofáltam, az valójában riasztóhang. 

Az persze azóta sem derült ki, mi volt a fő veszélyforrás, gyanítom, nem is fog, de itt a gettóban láttam én már nyestet, kóbor macskát, szerintem rókát is. Vércse is van persze.

Nem tudom, ki fenyeget vagy ki eszik meg kit (azt olvastam, hogy a városokban akár karvalyok is élhetnek már), mindenesetre a bagolylak szomszédságában van egy másik fészek is; ha jól sejtem, ők nem ellenségek, hiszen egymás mellett laknak.

Az éjszakai ramazuriból kiindulva viszont valami komoly fennforgás lehetett, mert a fenti hangok után hajnalig néma csönd, majd reggel a parkoló kocsi melletti bokorban baglyocskára bukkantunk.

[saját fotó]

A baglyocska nem volt pici, de nagy sem, és azt sejtettük, hogy nem tud repülni. Feljöttünk, de ahogy az ominózus erkélyről tovább figyeltem, láttam, ahogy kikászálódik a bokorból, és ügyetlen ugrálással megindul az autók alatt a parkolóban. (Szép, bokros-fás rozzant parkoló.) Bebújt a bunkó ügyvédgyerek óriási BMW-je alá, erre lementem, és megpróbáltam kicsalogatni. 

Pont ilyen nagy, ijedős, sárga szemekkel nézett, mint ezen a képen. 

Egy galamb közelített felénk, nem tudtam, hogy fenyeget, vagy segíteni akar. A BMW után a kisbagoly a parkoló másik oldalát szemelte ki, mire én hősiesen keresztbe álltam az úton (gondoltam, ha megint annyival jön itt valaki, amennyivel szokott, engem hamarabb észrevesz, aztán ha még meg is tud állni, mázlim van). 

Fogalmam sem volt, hogy kell maradat fogni, de persze mire jó a kiskorban sokat nézett Discovery Channel. Törölköző, kesztyű, papírdoboz. A doboz jól le kellett rögzíteni, mert a kicsike persze rettegett. Megeresztettem három telefont, mondjuk elképesztő, hogy egy ekkora nagyságú városban, régióba egy darab faszi van, aki ért ehhez, és persze történetesen pont az ország másik végén tartózkodott.

Úgyhogy a madarat az állatmenhelyre vittük (ami egyébként kétségbeejtően rossz állapotban van, ami nyilván nem az ő szégyenük), ahol először azt javasolták, tegyük vissza a fészekbe (??). Mondtam nekik, hogy ez kizárt, egyrészt képtelenség, másrészt a hely veszélyes, és hát szépek az elvek, de ha megint leesik, biztosan elüti egy autó vagy egy kóbor macska.

Nem volt túl jó érzés otthagyni, de biztosan gondoskodnak róla.

A történetből (az előzményeket tekintve) mindenki vonja le a megfelelő tanulságot, én mindenesetre kicsit nagyobb érdeklődéssel és még több empátiával várom a következő éjszaka történéseit.