Két dolog

Két dolog dominált az elmúlt pár hétben, amiről akár azonnal is írhattam volna, de.

Ám tegnap megtaláltam a kapcsolatot közöttük: lehet, hogy e kettő együttes jelenléte a közéletben alkalmas lehet arra, hogy az Abszurdisztán kormánya iránti feltétlen (és kétharmados) bizalom megrepedezzen.

Nagy kárörömmel nézem Gulyás Gergely ijedt szemeit és közönyösnek álcázott arcát, amikor nem tud újságírói kérdésekre válaszolni, ezért tovább passzolja azokat. És arra gondolok, hogy remélem, mind eltűnnek a pokol legmélyebb bugyraiban hamarost. Persze azt nem tudom (sokadmagammal együtt), hogy utána mi a péklapát fog történni. Mert nyilván semmi jó. 

Szóval az egyik az új Nemzeti Alaptantervvel kapcsolatos események, amik olyan szintű munkaközösségi feszültségeket okoztak nálunk, hogy a vezetőnk nem áll szóba a zászlóvivő tanárokkal (köztünk, khm, velem sem nagyon). Miután ugyanis már sok iskola nyilatkozott, írtunk mi is egyet annak rendje s módja szerint, amit ki is küldtünk a tantestületnek aláírásra. Kb. harminc szignó gyűlt össze, a nyilatkozat maga is szép és szakmai (én írtam két pontját, olvashatjátok, mert 'az ország legjobb magyartanára' neve alatt lehozta az országos sajtó is). A munkaközösségvezető viszont nem írta alá (szerinte ugyanis nem volt egyeztetés, így ez nem lehet munkaközösségi nyilatkozat), és sok kolléga sem: illetve az eseményeket követő hétfőn a főigazgatói irodában kezdtünk testületileg.

Na, az egy felettébb érdekes élmény volt. Sosem láttam a mosolygós, bólogató, de idegesre tágult szemű szervilizmust ilyen közelről. 

A nyilatkozatot mellesleg letiltották, nem használhatjuk az egyetem nevét, ezért hiába is nyilatkoznánk közösségként, nem tehetjük, találjunk ki valami mást, mondjuk 'mókusőrs'. Vagy: 'egy rákban meghalt költőről--aki nem volt jóban József Attilával--elnevezett gimnázium, ami egy nem magyarul író reneszánsz költőről elnevezett egyetemhez tartozik, ám ezt az egyetemet már nem így hívják, hanem a város nevét viseli' xy munkaközösségének nevében nyilatkozom, hogy...

Az egyetem etikai és médiakódexére hivatkoztak egyébként. 

Úgyhogy ezek után egyenként osztottuk meg a nyilatkozatot, a saját nevünkben. Így nem durrant akkorát, csak amikor az OLM ('ország legjobb magyartanára') is megosztotta, viszont utána nyilatkozott arról is, hogy ez egy közös nyilatkozat. Ez mondjuk jófejség volt tőle.

Hát ez van. 

Nyilatkozatháború.
(Fent nevezett OLM egyébként három év után visszajelölt a facebookon, hát látjátok, ekkorát nőttem a szemében, na. Sajnos azóta látom az összes posztját, ami tényleg nagyon sok, és tényleg nagyon vehemens.)

Félelmetes ez az egész történet egyébként, bár azóta csak egy értekezleten tértünk vissza rá, de azóta is azon gondolkodom, hogy tudsz érvelni úgy, ha a másik érve tök hülyeség. Hogy cáfolsz egy érvet, ami nem valid, érted?

Mert hogy azt mondták, a nyilatkozattal az a baj, hogy nem tükrözi mindenki véleményét.

De hát nem is ezt írtuk, nagyon pontosan megfogalmaztunk, aláírásoddal kifejezheted támogatásodat.

De nem, nem, mert ha már megjelenik ott az intézmény neve (aka egyetem + gimnázium), akkor mindenkit, értsd min-den-kit azonosítani fognak a nyilatkozattal.

De kik?

Hát a sajtó. Az emberek. 

De nem írtad alá, értsd meg, lehet csekkolni az aláírókat.

Akkor is, akkor is, akkor is.

Hát így maradtunk. Nagyon gáz, amikor arról kell vitatkozni, hogy ami oda van írva, az azt jelenti tényleg, ami oda van írva.

Úgyhogy ettől most csak még jobban utálom az embereket, mizantrópiám a toppon. 

(Közben egyébként megvoltak a nyolcadikos szóbeli felvételik is, és jó lett volna úgy ülni ott, mint aki egy tökös iskola tanára, de mindegy.)

A lelkiállapotomon az sem segített, amikor megláttam a lerabolt boltokat tegnap. 

Mert a mama, bár nem aggódik, de azért mondta, hogy ha úgy van, vigyünk már két lisztet, mert hátha elfogy náluk a boltban.

Nos, lisztet venni tegnap délután maga volt a mission impossible, mert még a drágábbnak minősülő Aldit is kifosztották. Se cukor, se liszt, se konzerv. (Tesóm mondta, hogy Budapesten 100-200 ezres kocsikat tolnak ki a hiperekből, hogy aztán eladják a szajrét tripla áron; én naiv, hogy erre nem gondoltam.) 

Kérdésem: a városi negyvenesek mi a jó túrót fognak csinálni ennyi liszttel?

Mert azt még el tudom fogadni, hogy az időseknél beindultak a háborús reflexek, de itt a paneldzsungelben? Liszt? Élesztő? Rizs? Mindenki főzni és sütni fog? Vagy kanállal eszik majd a lisztet? Vagy kenyeret sütnek, ami majd rájuk szárad, és a kukába baszkodják a lejárt szavatosságú konzervekkel együtt? (Top tény: Budapesten a kenyérsütő gépeket is viszik... csúcsprofit; igaz, hogy mostantól hónapokig se konzerv, se tészta, se rizs nem lesz sehol.)

Szóval, mint mondtam, a mizantrópiám és a pesszimizmusom is kulminál, pedig évek óta nem éreztem igényt társadalmi mozgolódásra, most pedig egy kicsit igen (ld. első bekezdések). Lesz például nemsokára tüntetés is, ami majd elmarad (és/vagy csekély lesz a részvételi arány) a koronavírus okán. De ne legyen igazam.

Na nem baj, lefordítom ezt a szép háborús regényt, és gazdag leszek. 

Ja nem, mert 1) mélyponton a forint 2) #mindmeghalunk.