2019. február 3., vasárnap

Exit

A hétvégén Veszprémben voltam a Magyar Anglisztikai Társaság konferenciáján. A legutóbbin (Egerben) nem voltam, és valószínűleg a következőre sem megyek. Ide is a régi barátokkal való találkozás reményében jelentkeztem, ami végül (az influenzajárvány miatt) felemásra sikerült.

Az ilyen monstre rendezvények nagy hibája, hogy a részletek nem eléggé szervezettek és kidolgozottak. Az hagyján, hogy az első nap jól elhúzódott a sok-sok idióta program miatt, de a többi napon is nem lehetett kiigazodni a sok párhuzamos szekció között. 
Vacak volt a fogadás is; szemérmetlenül sok pénzt kértek el regisztráció címén, ehhez képest a fogadáson még egy nyamvadt pezsgő sem volt, volt ellenben műsor hamis zongorával, egyházi dalokkal és farsangi mulatóssal. 

A magánbeszélgetések legfőbb témája persze az egyetemek (különös tekintettel az ELTÉ-re) és az Akadémia helyzete volt. 
A kérdésről (lévén hogy doktorival ped. 1-ként tolom a közoktatásban 13 éve) elég markáns véleményem van. Nyilván álszentség lenne azt mondani, hogy a leépítés 100%-ban igazságtalan, hiszen a felsőoktatás racionalizálásra régóta szükség volt. Helyesnek gondolom azt is, hogy a 80-as évek elején doktori fokozatot szerzett, azóta semmit előre nem lépő, tanítani is utáló egyetemi oktatókat szanálták.
De! 
A miérteken és a hogyanokon azért sok kifogásolnivaló van.
Azt évek óta látjuk, hogy az egyházi egyetemek (pl. Pázmány, Károli) szépen prosperálnak, faszák az épületek, digitális minden, dől a lé, ámde nincs meg az intellektuális kapacitás. 
A konferencián volt egy nyelvtanári kerekasztal, hát mit látnak szemeim, kedvenc szegedi nyelvészem--már egyszer nyugdíjba ment--most a Károli színeiben képviseli a tudományt. Nekik kellett a koponya, a pasasnak meg a pénz, akadémiai múlttal hát persze hogy beigazol akármilyen szar egyetem programjába, ahol megkapja a pénzt, paripát, fegyvert.

Sok-sok előadást végighallgatva egyébként a következő dolgok tűntek fel: az "agynélküli" új egyetemeken egyszerűen nem tudják a kurrens tudományt produkálni, azaz nincs elmélet, interdiszciplintaritás, önreflexió, csak pl. irodalomTÖRTÉNET, nevelésTÖRTÉNET, azaz lexikális tudáshalmozás, dögunalom. A másik dolog, amit felfedeztem, hogy ha már nincs tét, az önfejlesztésre egyszerűen senki nem szán időt vagy energiát: van állása, kinevezték, vezető beosztásban van, úgyhogy nem probléma, ha a 20 évvel ezelőtti doktori témáját tolja ugyanabban a köntösben azóta is. Nem olvas, nem tájékozódik, nem tudja használni a digitáliát, ebből következik, hogy tojik az utánpótlásnevelésre, a tanításra is. (Van olyan kolléga, akinek a markmyprofessoron az értékelése 1,33 [jó, nem mintha ez reprezentatív lenne, de közben mégis], de most a könyvét promózza, budapesti egyetemen adjunktus és mindjárt habilitál. Az előadása borzalmas volt.) 

Én meg itt vagyok szólóban, és anélkül, hogy erre munkahelyi kényszerem lenne, elmegyek évi 2 konferenciára, a publikációs listám se rövid (vö. rákerestem az egyetemi óraadó gazdáimra a google-n), folyamatosan önképzek; csak hááát, narrow space, mert nem vagyok senkinek senkije. 

Tényleg arra leszek kíváncsi, mi lesz majd, ha kihalnak az öregek, ki fog tanítani ezeken az egyetemeken, ha még lesznek (a kérdés vicc volt, nyilván azok, akik eléggé alkalmazkodóak és megfelelően tudnak kapcsolatot építeni, más nem igazán számít majd). És ami meg a legszomorúbb, az az, hogy sajnos igaz a mondás, miszerint aki korpa közé keveredik, az izé, vagy másképpen szólva: "ha az szarral harczolsz, ha megbírod is, ha megbír is, szaros lészesz" (Bornemissza Péter).

Na mindegy, nézzetek inkább néhány téli képet Veszprémről:















Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése