Egy Péter

©Kristina Wagenbauer

Ma William Blake A tigrisét tanítottam elsőéveseknek, jobban mondva egy fiú tartott felvezető prezentációt róla. A mini-prezikhez az volt a kérésem, ne legyenek szájbarágósak, adatolósak, hanem fogalmazzanak meg néhány fontos szempontot, esetleg beszéljenek a szerzőről, tegyenek fel kérdéseket, mozgassák meg a hallgatóságot, stb. Hát, ez nem sikerült a legjobban (bár a srác elég jól felkészült), de legalább a végén feltett egy kérdést: Szerintetek mennyire releváns ez a vers manapság?

Az őszi félévről maradt néhány követőm, akik közül páran most is ott ülnek az órán (fene tudja, miért, talán tetszik a frizurám vagy a humorom), bár nem tudom, az angol szakon is egyáltalán minek ülnek, valószínűleg még mindig nem sikerült rájönni, hogy ez egy 'irodalom és kultúra' szak, azaz nem itt kell angolul jobban megtanulni, ha mégis így lesz, az egy járulékos elem.

Na szóval egy Péter azt találta mondani: semennyire.

Nincs ezzel baj egyébként, nálam aztán tényleg mindent lehet mondani, persze alá kell támasztani a megfelelő érveléssel és meg kell magyarázni, azért ülünk ott (értsd: azért szopok ezért a kevés pénzért), hogy legalább egymás agyát kicsit megbirizgáljuk. 

Viszont a kérdésemre azt mondta, mert ez valami egy régi cucc, és annyi új van, amivel foglalkozni lehetne.

Tudom, hogy nem vagyok valami akadémikus, amikor olyanokat kérdezek, hogy na, szerintetek mégis, mi ennek a versnek a lényege (angolul ui. meg lehet ezt nagyon szofisztikáltan is fogalmazni, mintha nagyon is tudományos lennék); hát most is megkérdeztem, amire egyébként tök okos dolgokat mondtak: a teremtésről, a jóról/rosszról, a bűn mibenlétéről, a létezés értelméről.

Na, mondom, ezek vajon nem kurrens témák manapság?

Dehogynem, csak hát nyilván nem 18. századi válaszokat adunk rájuk, hanem a 21. századi agyunkkal próbáljuk megérteni, miért ilyen ez az egész itt körülöttünk. Van, aki a természettudomány módszereit, van, aki a filozófiát, a művészetet, mondjuk a zenét használja erre. Teljesen mindegy.

Szívesen mondtam volna Péternek--de nem mondtam, mert addigra már túlvoltam Ady szifiliszén, a népiesnek titulált pogány mitológián, az Ady-Brüll-Diósy hármasszexen, Ady pedofíliáján meg egy csomó minden máson--szóval szívesen mondtam, volna, hogy Péter, nem az a nagy baj, hogy téged nem érdekel Blake meg a tigris, hanem az, hogy téged semmi nem érdekel. Hiába jössz nekem itt azzal, hogy olvassunk modern cuccokat, mert te akkor sem olvasol, ha betűkön meg mondatokon fut végig a szemed világa. Látod, hogy mi van oda leírva, érted is a szavakat, de ha az olvasottakról való beszélgetésre kerül a sor, a legcizelláltabb reflexiód az, minek ezt mind belemagyarázni. Pedig nem magyarázunk bele semmit, magunkat akarjuk megérteni, mármint mi, mert te nem, nyilván. Te azt hiszed, már mindent tudsz, mindent ismersz, és nincs olyan tudás, amire neked még szükséged lenne a túléléshez, a boldoguláshoz vagy ahhoz, hogy jobban tedd a dolgod, hogy valahova eljuss, mert azt hiszed, te már ott vagy.
Te az ősszel tárgyalt Michael Jackson-klipet és számot se akartad megbeszélni (pedig az milyen modern volt), mert az csak úgy van, nem akart vele az alkotója semmit. Pedig aki kinyitja a száját, akárhogyan is, az mind akar valamit. Neked akar valamit mondani, hogy azt megértsd, de hogy te hogy érted meg, az rajtad is múlik.

Hogy miért kell megérteni a lehető legtöbb dolgot a világból, annak a szükségességét én nem tudom megmagyarázni. Csak mert kell. 

De Péter, ha neked nem is kell, akkor is szimplán csak tök jó érzés felismerni mondjuk egy Blake-sort egy Jim Morrison-számban vagy a referencákat a U2 két, nem olyan rég megjelent albumában, esetleg a Red Dragonban vagy a Hannibálban. 

Szimplán tök_jó_érzés.