Ülök a várfalon, és kicsit úgy érzem magam, mint Lisbeth Salander, amikor a kórházi ágyon a kis kütyüjén világméretű összeesküvéseket hozott éppen nyilvánosságra (vagy arra készülődött).
A hatodik napja vizsgáztatok különféle vizsgákon, egész nap vagy fél nap.
Közben színházi fesztivál van, ami rend szerint éjszakába nyúlik (nem tudom, miért kezdenek 210 perces előadásokat este 9-kor).
A folytonos üléstől beálltak az izmaim, ezért múlt reggel felkeltem ötkor, és elmentem a hat órakor kezdődő edzésre.
Utána bementem dolgozni, ahol megkérdezték, részt vettem-e az éjszakai sportprogramon (nem), mert olyan álmosnak nézek ki.
Szóval ülök a várfalon, ami alapvetően jó, mert reggel 9 óra van, és nincs itt senki. Ne, ne kérdezzétek, miért kell várlátogatást és kultúrprogramot reggel
Ülök a várfalon, van nálam két könyv, egy mp4 lejátszó (fejhallgatóval), egy tanári notesz, egy kis termosz tea, egy megvásárolt víz (a behűtött uborkás vizemet a mélyhűtőben felejtettem, mert éjjel fél 12-re értem haza a Bűn és bűnhődés első felvonásáról, és reggel nem voltam teljesen magamnál) és egy nagyon rövid, netről kinyomtatott guide a várfalról.
Beugró vagyok ugyanis.
Ez itt, kérem, a kisgyerekeknek szervezett kultúrprogram, ami lehetőleg reggel nyolckor kezdődik, hogy még jobban utálják, és amiben négy órát kell gyalogolni a tűző napon, hogy még annál is jobban. Tizenöt perces programok hatvan percre vannak kalibrálva, hogy az időérzéküket is elveszítsék, de azt nem sikerül, illetve már korábban elveszett (vö. "menjünk haza aludni").
Nem voltam ugyan beosztva erre a programra, dolgozom én eleget, vizsgáztatok, naplót írok, értekezek, érettségit, bankettet készítek elő, konzultálok, a felmondásomat tervezgetem gondosan, de hát mit lehet tenni, ha a beosztott kolléganő előre tervezett módon pont erre a két napra hasmenést kapott. Biztosan a hőség... A lényeg, hogy ezt is megoldottuk (pipa), szóltunk egy ráérő kollégának (pipa), aki ugyan nem tud semmit az egészről, mert éppen öt napig nem tartózkodott a munkahelyén a vizsgák miatt. Nem baj, hogy nem tudja a diákok nevét (a kollégákat csak felismeri a téren), de az sem, hogy anyagot sem kapott a helyszínről - alapvető pedagógiai kompetencia ugyanis, hogy utánanézzen az interneten, és önállóan rendelkezzen a diákok kaja- és pisiszünetéről a belvárosban. Vagy inkább arról, hogy a feszült érdeklődéstől se éhesek ne legyenek, se pisilniük ne kelljen.
Itt ülök a várfalon tehát, az első csoportot még megtaláltam, megnéztük a várfalat; a második annyira felpörgette az idő malomkerekét, hogy elhussantak előlem fel a várfalra (idő előtt húsz perccel), bottal üthettem a nyomukat. Jó, mondjuk nem ütöttem, elmentem kávéért (Bűn és bűnhődés, ugye), aztán kerestem egy nyilvános mosdót, amit pont akkor nyitott ki a vécés néni, és bár épp egy ismerőssel tárgyalt ("Jáááj, egyem a zuzádat, nem ismersz meg? Há' gyerekkorodbó' ismerlek, nem mondod, hogy most itt dógozó', így megnőtté'?! Tudod, én vagyok az unokatesód nagybáttyának, a Gázsinak az unokahuga, a Jóska vót az e'eső férjem!"), de azért bemehettem. Száz forintért.
Utána visszamentem a várfalra, lelkiismeretből.
Közben arra gondolok, jó dolog megszervezni ilyen diákprogramokat, szépen, gyorsan kipipálni azokat, aztán nem gondolni arra, hogy adtunk egy tockost a kultúrának. Később jól nevelten és tanárosan ingatni a fejünket, hogy micsoda érdektelenek ezek a gyerekek.
Jó hely ez a várfal, arra gondolok, ha egyszer lógnék a munkából, ide jönnék. Ülnék a fűben vagy a falon, ne jár itt senki, főleg ilyenkor, kora délelőtt, olvasnék egy könyvet, és úgy tennék, mint aki turistacsoportra vár. De az soha nem jön el.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése