De nem szólom le őket érte, mert emlékszem, én is sokszor voltam ilyen. Meg most is vagyok olykor.
A volt sógorom (aki még nem is volt, mert csak szeptemberben lesz) hülyébb hülyepicsa, mint bárki, akivel eddig találkoztam, egy fészbukos-kukkoló, és most, a válópert előhangjaként kitörölte az egész családot, akihez pedig elég szép
Jó, becsajozott, persze, meg hát manapság így van ez, becsajoznak és bepasiznak ezek a fiatalok idő és házbontás előtt, de hát aki ezt publikálja, az szerintem minimum tapintatlan, de inkább bunkó. Ez a fészbukos törölgetés meg felettébb gyermeteg.
Előkerült aztán egy egyetemi barátném, akit nagyon szerettem, aztán -- mivel neki előbb lett ún. felnőtt élete, mint nekem (értsd: munkába állt, én meg még tanultam, mellette persze dolgoztam is, de mindegy) -- rövid úton lekoptatott, mert a tanár kollégáival jobban meg tudta beszélni a problémáit. (Igen, az ő problémáit.) Azt hiszem, olyan 10-12 év mínuszban vagyunk. Született két gyereke (ikrek), akik egy darabig lekötötték, ha jól számolom, kábé most jött el az önállósodásuk ideje, ezért a csaj kicsit unatkozhat, mert felbukkant, és írt egy üzit 10-12 év után. Elkérte a számomat. Azóta se hívott persze, de én meg tanakodom, hogy mi lehet a hirtelen felbukkanás oka, kevésbé pillangólelkű barátaim szerint az, hogy felléptem nyilvánosan itt-ott, írásban és szóban, szakmai-féle fórumokon, ami bizonyosok szemében már sztárság, és megindult benne az irigységpatak.
Nem tudom, mindig is tehetségesebbnek gondoltam saját magamnál, három szakot kezdett el, egyet fejezett be, és visszautasította az összes meghívást különféle ösztöndíjakra, ajánlatokra és stb. Mindig az önbizalomhiányra hivatkozott. Jó, én se vagyok nyomulós, agilis is csak kb. 50%-osan, de az esze/rálátása felét azért sokszor szívesen hozzácsaptam volna az enyémhez. Kiderült egyébként, hogy ő is hónapok (évek?) óta figyel a fészbukon, és most lecsapott. Ez mondjuk nem kiábrándító (ld. első mondat), inkább meglepő.
Lement a fesztiválhét, a Quimby-koncertből nem sokra emlékszem, csak a gyomorsavra meg a hányingerre, de a többi jó volt, bár a kapacitásom kisebb társaságot kellemesebben el tud viselni.
Viszont bizonyos szempontból jó ötletnek bizonyult egy hétig éjjel 1-kor tequilázni (de akkor már figyeltem a gyomorsavra!) és hajnali 2-kor feküdni, mert mintha kitisztult volna az agyam a szorongásoktól - a hazajövetel óta egyfolytában a cikkemen dolgozom (és megy is!), nem agyalok a pénzen és a problémákon, sőt, azon sem, hogy idén szeptembertől nem lesz három mellékállásom, csak egy, az is csak a végén fizet majd. Megbékéltem a gondolattal, hogy itthon ülök (nem) és olvasok (á, nem), és lesz időm az írásra (hááát, nem).
Most a héten még leugrom a Balcsira, és ha szakad, akkor is úszni fogok, aztán hazajövök, és hétfőn pókerarccal bemegyek dolgozni, és elkéretőzöm a főnöktől szeptember 5-re, mert meghívott a volt iskolám a 120 éves jubileumukra.
És közben 36 éves leszek.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése