Az égnek...

... címzem már ezt a posztot, mert most már tényleg.

Őrült egy hét ez, leginkább remete szeretnék lenni. Mert naná, hogy a legnagyobb finis kellős közepébe durrant bele egy csomó minden, a beteg mama, aki tagad és vádol, ezáltal idegesít (de most már kiveri a biztosítékot lassan), az iskolából kiiratkozó neurotikus diák, a követelőző kamasz(ok) meg az érzelmi (és anyagi) zsaroló munkaadók.

Ebből most csak az utolsót fejteném ki, mert ma Dubai-élményem volt egy iráni plasztikai zsebésszel, na nem, nem operált meg, csak szerette volna, ha tanítom az aspiráns iráni orvostanhallgatókat. A háttér az, hogy egy csoportját elvállaltam (részint a konkurencia nyomására, ahol több kínai, brazil, ujgur, török hallgató tartozott hozzám, most meg átküldtek ide, hogy megmutassam, hogy is kell ezt jól csinálni, magyarán kölcsönadtak...), de ő többet akar. Elhívott egyeztetésre, ahol annyi pénzt vett ki a tárcájából, amennyit rég láttam együtt ("adok egy kis előleget"), majd azzal riogatott, hogy felakasztja magát, ha nem vállalom a másik csoportot (meg a harmadikat) is. 
A fenyegetés persze nem komoly, jól keres meg jóképű is, csak hát végre talált egy embert, akiről úgy véli, befolyásolható és megvehető (ez vagyok én). Tulajdonképpen örülhetnék, hogy két nemzetközi orvosis felkészítő program vitatkozik azon, hogy megszerezzen ENGEM, aki nyilván minden idők legremekebb tanára vagyok, de az egész inkább idegesít, mert egymásra licitálnak, hogy megfogjanak. Időben, lelkileg, pénzzel és mindenhogyan. Arra is büszke lehetnék, hogy mindez a hallgatók nyomására alakult így, akik (tényleg nem tudom, arab országokban milyenek a tanárok) majdnem celebként kezelnek. Szerintem egyébként csak azért, mert nincsenek hozzászokva, hogy egy tanár viccelődik órán.

E vita hevében felmerült ma, hogy esetleg felmondhatnék. Mert mondjuk segíthetnék kidolgozni a nemzetközi diákok felkészítő oktatási programját (gyűlölök oktatásszervezni). Vagy ha ezért nem, hát kereshetnék bruttó félmilliót egy hónapban (megbízásival, persze, tehát lehet, hogy ez nem is lenne mindig ennyi). Meg még néhány ilyesfajta érv.

Mikor az ember, aki tényleg, csak normálisan meg akar élni, kezdi magát árucikknek érezni, akkor tényleg, a legjobb módszer, ha leül gyorsan írni valami felettébb fölösleges irományt, például egy bölcsészdoktorit. Mert hogy a tütübe nem bírja senki felfogni, hogy OKÉ, hogy mindenki imád sokat keresni, de én -- próbáltam -- nagyjából idegösszeomlást kapok három hónapon belül, ha az igeidőket kell tanítanom heti 30 órában. Rendben van, hogy ez az imidzsem (lásd fent), nem érdekel tényleg, úgy írogatom a kis színháztudományi-bölcsész cuccocskáimat, hogy még véletlenül se keltsek feltűnést annak a szemében, akinek angolt tanítok, de akkor legalább azt fogná fel a rám mászó programmasiniszta, hogy ha minden tanár ukmukfukk felmond, mert a wellnessre akar gyűjteni, akkor ki fog az ő bölcsész lelkű gyermekéhez két értelmes-érzékeny szót szólni? Tudom, tudom, hogy egy romantikusba oltott ostoba tyúk vagyok, de tényleg olyan kevés dolog van az életemben, amivel intellektuálisan örömet okozhatok magamnak.

Hát mert nekem tényleg megborsózik a karom, amikor valaki okosat mond a magyarórán. Tudom, barom vagyok, de ez van. És egy tapodtat sem akarok tágítani amellől, ami érdekel. Iszonyú sok munkám van abban, hogy úgy legyek bölcsész, hogy közben pénzt is keressek, a földön maradjak két lábbal, és ne szoruljak rá senkire ahhoz, hogy a "kis hobbijaimmal szórakozzak" (ez egy régi sztori, majd később visszakeresem a linket. Hobbival szórakozás = gondolkodás, bölcsészet, írás, tanulás - egy kardiológus szerint. Nem az én kardiológusom volt. Nekem nincs. Még.) Mindemellett kurvára örülök, hogy nem vagyok bankár, közgazdász, orvos, politikus, hanem ilyen értelmetlen dolgot művelek, mint a művészetek és a kultúra.
Úgyhogy ha most az jutott eszetekbe, hogy barom vagyok, amiért nem mondok fel bruttó 500 ezerért, akkor jusson eszetekbe, hogy ha az ilyesfajták, mint én, nem lennének, a kölyköknek csak hoffmannrózsi jutna.

Legjobb, ha mindenki békén hagy, úgyis mindig változást akarok, de én, én, én döntöm el, hogy milyet és mikor.