Hát az ember szerintem az a fajta csodálatos állat, aki még a relatíve jóban is képes megtalálni a rosszat, és aztán képes azt a barna trutymót elkavargatni akármeddig, jó sokáig. És a dolog lassan bomlik-oszlik, de tényleg. És jó tapadós-süppedős is, egyetlen előnye, hogy langyos, és azért van az úgy, hogy nem is annyira akarunk kijönni belőle.
Vegyünk például engem. Nálam aktuálisan egyébként minden tökrendben van. Csak épp az nem, hogy ez valahogy sosem tetszik igazán. Ilyen vagyok. Mindenki (talán nemcsak én) valamiféle statikus beállított jót keres, de közben meg olyan nincs, tényleg nincs, tapicskolás van, ingoványos a talaj, jövünk-megyünk-változnak a dolgok. És úgy néz ki, sajnos, hogy mindent a maga relativitásában kell elfogadni. Pl.: oké, oké, egy trágyadomb a munkám, de legalább van. Oké, oké, szemtelen a gyerek és visszapofázik, de legalább nem gátlásos velem szemben, és demokratikus a légkörünk, mert "mer rossz lenni". Oké, oké, már megint felébresztett a macska reggel 5-kor, de legalább van időm csöndben magamra (igaz, úúúgy aludnék még).
Hát ez az én személyes "naaagy tragédiám", ez a relativitás. Ezt néha egyszerűen KATTasztrófikusan tudom megélni, holott közben nagyképűen hirdetem, hogy hát persze, ez a természetes. De nagyon-nagyon nehezemre is esik elfogadni. Ugyanúgy, ahogy nem bírom a következetlenséget, meg a rendetlenséget sem. És pont ezért vonz is. De meg tudok tőle őrülni! Égnek áll tőle a hajam, komolyan!!
Na hát, az elmúlt pár
napban az történt, hogy miután átmentem már irgalmasnővérbe, én is
megkaptam a vírust (és, valljam be, finomított formában azt is, hogy
"nanelegyélmármártírmertutálom"... pedig nem direkt vagyok az, tényleg,
és igyekszem leszokni, néha-néha borul is a bili, rám, magamra, de még
mindig nem elégszer... kis idő elteltével egyébként nagyon jól viselem a
pofánverést [mármint ha igazságos, és ez esetek többségében az], és
attól, aki szeret, na attól meg kell is...). Hánytam, feküdtem a láztól,
közben meg próbáltam fel-felállni, de az visszanyomott, hogy
"kushadás!" Évtizedek óta nem voltam beteg, gondolom, azért, mert úgy
véltem, nem engedhetem meg magamnak, most pedig már igen. Ez jó. Tényleg
jó (leszámítva a hányásos éjszakát meg a lázas napot), mert most még
orvoshoz is elmentem, aki kiírt, NÉGY EGÉSZ NAPRA. Közte a
hétvége. És ilyen meg aztán még soha nem volt, HOGY PONT AKKOR jött egy
kis pihenő (alibivel!), amikor már kezdtem triplán látni a
kimerültségtől. Lelki-fizikai-zsigeri-(rossz értelemben vett) szellemi
és minden. Most meg itthon dekkolok. :)
Elhatároztam hát (megint, sokadszor, ez a hobbim, a nagy elhatározások), hogy rendberakom az életem a fejemben. Ezt időről-időre jól kitalálom, még akkor is, ha nincs is mit épp rendberakni. A rendszerek a mániáim, a struktúrák, a tervezés, nem is értem, miért nem lettem valami mérnökféle, de legalábbis matektanár. Régen, még azelőtt elég szigorú "beosztás" szerint éltem a napokat, a heteket, aztán arra épültek a hónapok, meg az év maga. A szünetek, a hétvégék, minden. És MŰKÖDÖTT! Sikerült jól megtapasztani az anyagot, állt a zászló is. Sportoltam, olvastam (sokat mindkettőből) és televolt a határidőnaplóm...
Mostanában meg azon vagyok, hogy az időközben bekövetkezett (és elismerem, jó, külső szemmel nézve magamat szükséges) anomáliákat, minikáoszokat a maguk toldozott-foldozott állapotában a rendszerem részévé tegyem. Azon, hogy magamból és valami/valaki másból is építkezzek. (És natessék, ezazbazmeg, hogy nem tudok leszakadni erről a kurva strukturalista hozzáállásról, még szóhasználatomban sem...) S egyensúlyozás közben kurvára azt nyomozgatom, hogy mindeközben mi marad belőlem.
Ezek a napok jól teltek (leszámítva azt a néhány zöngét, amit Malvinánál már emlegettem), elolvastam a könyvet végre, Alessandro Baricco City, hát kurvajó, mondanom se kelljen. Pont olyan, amilyen most kellett nekem. Egy zseni gyerekről szól, Gouldról, akinek képzeletbeli barátai vannak (Poomerang és Diesel, egy óriás és egy néma - aki azért beszél) és képzeletbeli néma házvezetőnője egészen addig, amíg fel nem veszi Shatzy-t, egy könyvkiadó telefonoskiasszonyát. Shatzy-nak a westerncsinálás a hobbija, hogy film vagy könyv, az mindegy, s azért rúgták ki az előző munkahelyéről, mert Goulddal telefonált órákig ahelyett, hogy azt a közvéleménykutatást végezte volna, ami arról szólt, hogy MEGHALJON-E MAMI JANE, Ballon Mac szuperkalandhős anyja a sikersorozatban. ("Ballon Mac egy vak szuperhős volt, nappal fogorvos, míg éjjel - nyála rendkívüli képességénék köszönhetően - a Gonosz ellen harcolt. Mami Jane az ő anyja volt. Az olvasók, az esetek többségében igen megkedvelték: öreg indiánok skalpjait gyűjtötte, és esténként, mint basszusgitáros, egy kizárólag feketékből álló blueszenekarban lépett fel. Ő maga fehér volt.") Gould ezen kívül fejben bokszmeccseket hallgat, amikor a fürdőszobában tölti az időt, és hetente egyszer beszél telefonon az apjával, aki ezredes egy távoli katonai támaszponton. A történet három szálon fut: 1. Gouldék 2. Shatzy westernjei, középpontban a Dolphin nővérekkel, akik ikrek egy városban, ahol megállt az idő 3. a bokszmeccsek. A regény végén Gould, ahelyett, hogy egy újabb zseniiskolába menne, vécésfiú lesz egy bevásárlóközpontban. Műszak után Poomerang és Diesel várja az utca túloldalán. Zseniális könyv! Tényleg.
Most Ulickaja következik és az Odaadó hívetek, Surik.
Aztán moziztam is, megnéztem a Szezont, A szavak titkos életét, és a Moulin Rouge-t (azt kicsit töredékben).
A barátnőm, akinek romokban áll a konyhája, egy alföldi városból végre elküldte e-mailen azt a két tanulmányát, amit már ezer éve ígér. A másik barátnőm, aki meg ma költözik Angliába, végre megkapta a búcsúajándékot, amit már két hete csináltam neki. (Na, a baráti köröm, az egy másik típusú levestészta... majd egyszer.)
Aztán a héten újabb elhatározásokat tettem az egészségemre - testi-lelki vonatkozásban is, miszerint kevesebb (passzív) dohányzás, több sport (értsd, újrakezdem, mert mindenem fáj, és magamon kívül másra nem számíthatok, a fenébe is), elolvasok ezt meg azt, beiratkozom ebbe meg abba a könyvtárba, és többet blogolok értelmes dolgokról, valamint nemcsak Malvinát meg _mesi_t olvasom, hanem még sok-sok hasonló kellemes-tartalmas blogot. ::)) És majd rendszeresen írok leveleket.
Így állnak a dolgok. Így áll a tapicskolás. És ja, elég sok minden nem tetszik... de most meg megyek egyiptomos könyvet venni, mert most az a mánia minálunk.
Elhatároztam hát (megint, sokadszor, ez a hobbim, a nagy elhatározások), hogy rendberakom az életem a fejemben. Ezt időről-időre jól kitalálom, még akkor is, ha nincs is mit épp rendberakni. A rendszerek a mániáim, a struktúrák, a tervezés, nem is értem, miért nem lettem valami mérnökféle, de legalábbis matektanár. Régen, még azelőtt elég szigorú "beosztás" szerint éltem a napokat, a heteket, aztán arra épültek a hónapok, meg az év maga. A szünetek, a hétvégék, minden. És MŰKÖDÖTT! Sikerült jól megtapasztani az anyagot, állt a zászló is. Sportoltam, olvastam (sokat mindkettőből) és televolt a határidőnaplóm...
Mostanában meg azon vagyok, hogy az időközben bekövetkezett (és elismerem, jó, külső szemmel nézve magamat szükséges) anomáliákat, minikáoszokat a maguk toldozott-foldozott állapotában a rendszerem részévé tegyem. Azon, hogy magamból és valami/valaki másból is építkezzek. (És natessék, ezazbazmeg, hogy nem tudok leszakadni erről a kurva strukturalista hozzáállásról, még szóhasználatomban sem...) S egyensúlyozás közben kurvára azt nyomozgatom, hogy mindeközben mi marad belőlem.
Ezek a napok jól teltek (leszámítva azt a néhány zöngét, amit Malvinánál már emlegettem), elolvastam a könyvet végre, Alessandro Baricco City, hát kurvajó, mondanom se kelljen. Pont olyan, amilyen most kellett nekem. Egy zseni gyerekről szól, Gouldról, akinek képzeletbeli barátai vannak (Poomerang és Diesel, egy óriás és egy néma - aki azért beszél) és képzeletbeli néma házvezetőnője egészen addig, amíg fel nem veszi Shatzy-t, egy könyvkiadó telefonoskiasszonyát. Shatzy-nak a westerncsinálás a hobbija, hogy film vagy könyv, az mindegy, s azért rúgták ki az előző munkahelyéről, mert Goulddal telefonált órákig ahelyett, hogy azt a közvéleménykutatást végezte volna, ami arról szólt, hogy MEGHALJON-E MAMI JANE, Ballon Mac szuperkalandhős anyja a sikersorozatban. ("Ballon Mac egy vak szuperhős volt, nappal fogorvos, míg éjjel - nyála rendkívüli képességénék köszönhetően - a Gonosz ellen harcolt. Mami Jane az ő anyja volt. Az olvasók, az esetek többségében igen megkedvelték: öreg indiánok skalpjait gyűjtötte, és esténként, mint basszusgitáros, egy kizárólag feketékből álló blueszenekarban lépett fel. Ő maga fehér volt.") Gould ezen kívül fejben bokszmeccseket hallgat, amikor a fürdőszobában tölti az időt, és hetente egyszer beszél telefonon az apjával, aki ezredes egy távoli katonai támaszponton. A történet három szálon fut: 1. Gouldék 2. Shatzy westernjei, középpontban a Dolphin nővérekkel, akik ikrek egy városban, ahol megállt az idő 3. a bokszmeccsek. A regény végén Gould, ahelyett, hogy egy újabb zseniiskolába menne, vécésfiú lesz egy bevásárlóközpontban. Műszak után Poomerang és Diesel várja az utca túloldalán. Zseniális könyv! Tényleg.
Most Ulickaja következik és az Odaadó hívetek, Surik.
Aztán moziztam is, megnéztem a Szezont, A szavak titkos életét, és a Moulin Rouge-t (azt kicsit töredékben).
A barátnőm, akinek romokban áll a konyhája, egy alföldi városból végre elküldte e-mailen azt a két tanulmányát, amit már ezer éve ígér. A másik barátnőm, aki meg ma költözik Angliába, végre megkapta a búcsúajándékot, amit már két hete csináltam neki. (Na, a baráti köröm, az egy másik típusú levestészta... majd egyszer.)
Aztán a héten újabb elhatározásokat tettem az egészségemre - testi-lelki vonatkozásban is, miszerint kevesebb (passzív) dohányzás, több sport (értsd, újrakezdem, mert mindenem fáj, és magamon kívül másra nem számíthatok, a fenébe is), elolvasok ezt meg azt, beiratkozom ebbe meg abba a könyvtárba, és többet blogolok értelmes dolgokról, valamint nemcsak Malvinát meg _mesi_t olvasom, hanem még sok-sok hasonló kellemes-tartalmas blogot. ::)) És majd rendszeresen írok leveleket.
Így állnak a dolgok. Így áll a tapicskolás. És ja, elég sok minden nem tetszik... de most meg megyek egyiptomos könyvet venni, mert most az a mánia minálunk.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése