[Hirtelen]

Hirtelen lett egy szabad szombatom, amivel prompt nem is nagyon tudok mit kezdeni.

Az utóbbi hetek, hónapok a tanítás, az egyetem, a mentori munka, a versenyszervezés, a szakdolgozatról való gondolkodás és a könyvekkel kapcsolatos feladatok sokszögében teltek. Közben elutaztunk az őszi szünetben (amiről nem tudósítottam, de majd a poszt végére teszek néhány képet), illetve megbetegedtem, amit nem kúráltam ki, úgyhogy még mindig nyögöm a végét. Ez mind nem panasz, tények. Ahogy körülnézek, a betegséget leszámítva szerencsés vagyok, hogy ilyesmikről számolhatok be.

A legfárasztóbbak mindebben persze azok a tevékenységek, amelyeknek semmi értelmét nem látom, ám amelyeket körülöttem mindenki hatalmas buzgalommal végez: ilyen például a pedagógus teljesítményértékelés és a NAT vizsga. Előbbiből nincs kibúvó: a mi iskolánkban szörnyen demokratikus a légkör, így (miközben már mindenhol tojnak az egészre) még mindig ott tartunk, hogy pontozási szempontrendszert dolgozunk ki a SAJÁT MAGUNK számára, amely alapján majd megítéltetünk. Ha jól számolom, eddig négy értekezlet volt, ahol átrágtuk a pontrendszert, tűnődtünk azon, hogy teljesíthet mindenki minél jobban és közben berzenkedtünk. Elég idegesítő abban a fura ellentmondásban létezni, hogy utájuk és méltatlannak tartjuk ezt az egészet, de közben mindent elkövetünk, hogy tökéletes rendszert alakítsunk ki. Ennél még abszurdabb, amikor értelmezhetetlen szempontokat/mondatokat próbálunk értelmessé kovácsolni, pedig lehetetlen. 

A NAT vizsgára még rá sem néztem, pedig a stréberek hetente kérdezgetik, hogy kész vagyok-e már (szintén kurvára idegesítő), talán majd a téli szünetben végigpörgetem. Tandemkitöltést terveznek egy túlfűtött tanteremben valamelyik délután, ahonnan majd valamilyen ürüggyel kimentem magam, aztán az addigra összeszedett válaszok alapján majd lesz valami. (Nem hiszitek el, de akárcsak a tűz- és balesetvédelmi -- sőt, az egyetem által kötelezővé tett biztonságtechnikai! -- oktatás után NAT expertek is képződtek a tantestületben, versenyt kattintgatnak egymás felületén, így tényleg már egy csomó mindenkinek kész ez a szar. Az expertek sajnos idegennyelvtanárok, nekem esélyem sincs, hogy a senior kollégáim megoldják helyettem a dolgot.)

Az egyetemi félév tök érdekesen telt egyébként, fontos nekem ez a képzés, és remélem, egy nap többet foglalkozhatok vele, mint bármi mással. Az irodalomterápia kicsit olyan egyébként, mint a mindfulness, divatos nagy találmánynak, újdonságnak tűnik, pedig csak felfedez valamit, amit tulajdonképpen mindenki, aki olvas, alkalmaz magán. Vagyis megrendülünk, felháborodunk, elérzékenyülünk (stb.) szövegeket, amit aztán megbeszélünk másokkal. Ha szerencsénk van, változtat, épít a dolog. Ha nincs, akkor nem történik semmi. 

Nem kevés iróniával figyelem egyébként, hogy az a terület (tudományosan is) próbálja mennyire halálosan komolyan venni magát. Az első nemzetközi konferenciára százezres regisztrációs díj volt, vidéken foglakozásokat hospitálni pedig gyakorlatilag lehetetlen, mert az a kevés terapeuta, aki itt dolgozik, nem engedi be a hallgatókat. Egyetlen alkalmon voltam eddig, ami Tolsztoj Háború és békéjére épült (true story), nagyon kellemesen csalódtam, meg is fogalmaztam, hogy számomra hihetetlen, hogy van 8-10 ember (nők persze, jogászok, tanárok, nyugdíjasok, hivatali dolgozók), akik tényleg lelkesen olvassák hónapról hónapra a regényt, sőt, volt, akinek ez a sokadik olvasása.  

Januárban indul a saját vizsgacsoportom is, ahova egyelőre nagyon kevés diák jelentkezett. Ennek szerintem egyértelműen az az oka, hogy a 14-18 éveseknek effektíve nincs szabadidejük, ami tragikus. A másik dolog, amin elgondolkodtam, az egyre fontosabbá és népszerűbbé váló egyesületi sportolás. Nem akarok félreértést, iszonyú fontos a testmozgás, pártolom minden formáját. De az vajon miért van, hogy tízből minimum hét gyerek (legalább is egy ilyen típusú iskolában, mint ahol én dolgozom) heti 4-6 edzésre jár, emiatt este nyockor áll neki tanulni, hétvégén meccsek, stb., és mindemiatt gyakorlatilag egy könyvet nincs idejük elolvasni. (Volna, akinek kifejezetten ajánlanám a foglalkozásomat, de az anyja máris mondta, hogy Panninak sajnos heti öt edzése van, nem ér rá.)

Szóval ebben az országban immár mindenki sportoló akar lenni, amire létezne (politikai) magyarázatom, de nincs kedvem leírni ide.

Történt még sok minden az amerikai elnökválasztástól kezdve a magyar közélet botrányaiig; az jutott eszembe, régen mennyire harcias és politikus voltam, utóbbi most is vagyok, de gyakorlatilag átfolyik rajtam minden.

Most inkább ponyvát olvasok, meg ha már akadt egy szabad szombaton, lehet, hogy sütök valami sütit, már ezer éve nem tettem.

[Képek a Balkánról, amiket az Instán már úgyis láthatott mindhárom követőm:]

Szarajevó

Ston

Peljesac híd

Pocitelj

Blagaj