Mindenképpen akartam írni róla valamit, mert nagyon tetszett, de most
már, hogy a negatív véleményeket is meghallgattam (nem volt sok), meg nálam sokkal jobbakat írtak róla, azt kell mondjam, hogy mégis a Pankrátor
jobb film egy fokkal. Az ugyanis tényleg a legaljáról szól, arról, hogy
hogyan látható meg a kommerszben, a szemétben a mocsokban valami
emberi, valami művészi, valami szép.
A Fekete hattyú
világa meg eleve a művészet, a színpad, ami nem baj, de így a
kontrasztok nem tudnak annyira kiélesedni, a képi megoldások is sokkal -
hogy úgy mondjam - művészibbek, mintha a férfi és a női lélekről valami
teljesen szokványos dichotómiában gondolkodnánk: a durva férfikülső
mögött megkerestetik a lélek, a női szépség mögül pedig előbújik a
pszichopata. A Hattyúhoz képest a Pankrátor amatőrebb, realistább, nyersebb, élet közelibb, direktebb.
Mégis, nekem tetszett a film, számomra fájdalom és törekvés volt
benne, a túllőtt cél, az állandó megfelelni akarás, az "ez most az
enyém, én csinálom, megcsinálom" görcse. Rá lehet húzni mindenféle
pszichoanalitikus értelmezéseket, de én nem akarok, Winona Ryder
döbbenetes, Natalie Portman is remek, végig jelen van a feszültség, az
erotika, az izgalom, a szépség, a zene, mi kell több.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése