Szünet

Kitört az őszi szünet. Hónapok óta először nem vagyok idegbeteg vasárnap este, hogy másnap dolgozni kell menni, mert nem kell menni.
Izgalmas hetem volt. Nemzeti ünnep, ahol leginkább azon kellett izgulnom, hogy az osztályom felveszi-e a matrózblúzt és a vasalt nadrágot. Persze voltak, akik nem. Nekem mindenesetre szakmai kihívás volt úgy kommunikálni a házirendet (vö. egyenruhát), hogy maradjon bőr a képemen. Egy lánynak, aki hosszan lamentált azon, miért kell szoknyát húzni, végül azt mondtam (kicsúszott a számon): "maga szerint én nem kapok a fejemre, hogy nadrágban vagyok?"
Aztán persze megdicsértem mindenkit, aki igazán csinosban volt.
És gondolatban sokszor felidéztem az ig.nő szavait, amikor "felkért" az osztályfőnökségre, miszerint csak egyet kér, hogy szigorúan tartassam be a házirendet. Hiába, a látszat kurvára fontos. A külcsín és a belbecs, ugye.

Egyébként imádom a gyerekeket. Ez az egész helyzet a szívügyem, pont ezért nem akartam osztályfőnök lenni, mert tudtam, hogy ez lesz. Tudtam, hogy elalvás előtt, vagy amikor éjjel felébredek, az osztály dolgai fognak eszembe jutni. A várandós kislányt nagyon jól fogadják, együtt nézegetik az ultrahang-fotókat, hordják neki a házit, segítik. Ő meg szorgalmas, hetes hiányzások után simán ő az egyetlen, aki készül. Mondjuk a többiek is rendesek, és igazából a linkekre sem tudok haragudni. Kiosztogatom az egyeseket, de nem haragszanak.
Új kihívás: pityergő anyuka megnyugtatása, akinek a kisfia reggel pánikrohamot kap, és nem hajlandó iskolába jönni. Izgalmas kérdés, hogy egy határozottabb hangvétel, netán egy pszichológus hiányzik a gyereknek, aki általános iskolában sztár volt, most meg meg kéne ezért küzdenie az új helyzetben - valószínűleg mindkettő.

Mindennél jobban leköt az opus magnum. A finomításoknál tartok, és még pont 1 hónapom van, illetve 1 hónap múlva ilyenkor már önfeledtem olvasom majd a regényeket, amiket halomba pakoltam, isten sütiket fogok sütni, uszodába fogok járni és zongorázni. Közhely: néha szarnak, néha remeknek érzem az egészet. De az mindkét lelkiállapotra igaz, hogy baromira elegem van. És úgy fogok bosszút állni a rosszindulatú főnökömön, hogy az iskola minden felületére, ahol a nevem szerepel, ki fogom íratni a dr.-t.

Közös programon voltunk, társaságilag. Nagyon jó volt. Én izgultam, de akkor is.

Új sorozatot nézek. Terápia. Egy csomó minden eszembe jut róla. A saját életemből. Is. Egyébként kurva jó sorozat, nézzétek.

Eszék

Most csak ennyit tudok mondani.

Nagy

Az az igazság, hogy baromira nem azért fogok elmenni tüntetni szombaton, mert nem nőtt a fizetésem. Igenis nőtt. És? 35 éves vagyok, a tavalyi tanévben havi 103 és 108 ezer között kerestem. Mindjárt ledoktorálok. Két diplomám van. És? Az az emelés, amit ehhez most hozzáraktak, arra lesz pont elég, hogy hó végén ne kelljen azon gondolkodni, hogy veszek-e gyümölcsjoghurtot a Spárban vagy nem.

Nem a fizetés miatt fogok kimenni tehát -- hiszen emelkedett a fizetésem még annak ellenére is, hogy úgy érzem, simán szívatják az adózással a nem három gyerekeseket és a nem házasokat -- hanem mert zsigerileg ellenzem az egész napos iskolát, az erkölcstant, a kötelező hittant, a megnövekedett munkaterheket, a rengeteg adminisztrációt, a kreativitás megölését, az időm ellopását. És legfőképpen azért, mert kilencedikes osztályom van, és pontosan látom, hogy mennyi többletterhet ró rájuk az új rendszer a heti 35 órával meg a nyári gyakorlattal együtt, hogy egyszerűen nincs idejük fiatalnak lenni az iskola miatt. És nekem sincs, mert folyton azzal kell foglalkoznom, hogy mit csinálnak.

Továbbá -- bár nem rendelkezem ezer százalékig a középiskolai tanárok öntudatával, vagy legalább is folyton azt mondom magamnak, hogy ez számomra csak egy átmeneti állapot -- abból is elegem van, hogy folyton kiosztanak a netes fórumokon, a tantestületi értekezleteken, a sajtóban, a híradóban és a parlamentben. Mindenki kapja be. Az a nagy büdös igazság, hogy ha nem lennének olyanok, mint én, mint mi, már rég eláshattuk volna az összes iskolát a szarkupac alá, ami mindannyiunkat amúgy is beborít.

Villámok

1. Novemberben leadási határidőm van, és be vagyok szarva, nagyon. Ráadásul minden porcikám mást kíván csinálni, mint azt, amit kell.

2. Viszont bevettek egy pályázatba, és ha nyerünk, könyvet kell írnom egy jó nevű, híres mai alternatív magyar színházi társulatról. Az lenne az első könyvem. Vagy ha a doktorimat kiadja a JATEPress, akkor a második. Első, második, első, második, első, második...

3. Hiányzik a napfény. Érzi a bőröm is. A lelkem még nem annyira, de ez is csak idő kérdése...

Igen

Megcsináltam egy 12 hetes edzésprogramot.
Rendesen, nem sumákolva, végig. Mondjuk kicsit módosítottam, de azt tisztességesen. Kalóriákat nem számoltam, nem vagyok teljesen hülye.

Mivel ma pont túljutottam egy kisebb nőgyógyászati kálvárián is, ahol minden rendben lévőnek bizonyult (sőt, még az ingyenesen szolgáló esztékás doktorok se voltak rossz fejek), úgy döntöttem, most egy jó időszak jön. Sokat fogok keresni, rendesek lesznek a gyerekek, szép ősz lesz, és anyám nem bosszant fel vasárnap, amikor majd a parkolóban megint találkozom vele.

Get extreme.

 (Ja, az alsó sor hiányzik, de tényleg 12 hét volt...)

Gyerekmunka, 21. század

Most szembesültem a számokkal: az ágazati kerettanterv szerint ügyvitel szakirányon például kilencedik évfolyamon a nyári gyakorlat ideje 70 óra. Tizedik évfolyamon 140 óra. Ezt a két évet a mi iskolánk az intézmény keretein belül oldja meg. Fogalmam sincs, milyen tartalommal fogja megtölteni, abba meg bele se merek gondolni, hogy ki fogja megtartani ezeket a foglalkozásokat, hát persze, hogy mi. A szabadságunk ideje alatt, ami kilencedikeseknek napi 7 óra/két hét, tizedikeseknek a duplája. Ha több párhuzamost évfolyam fut, és van legalább négy szakirány, lehet, hogy nem is megyünk szabadságra?!

Hallottam, igen, hogy régen szakközépiskolákban kellett menni nyári gyakorlatra, ám azt nem az iskolában töltötték, hanem cégeknél, benne az életben. Az oktatáspolitika ettől az évtől gondolom fokozott mértékben szeretne ügyelni arra, hogy nehogy lézengjenek a gyerekek nyáron. Azt nem tudom pontosan, hogy az, hogy ezt az időt a gyerekek az iskolában töltik, a mi döntésünk-e vagy sem. De utánajárok.

És akkor még nem is beszéltem a közösségi szolgálatról, ami 50 óra, szóval szépen tendálunk afelé, hogy a gyerekeknek egyáltalán ne legyen nyári szabadsága. (S ha a gyakorlati időt az iskolában töltik, nekünk se.) Ráadásul ezeket a munkákat és gyakorlatokat mind ingyen végzi majd, mintegy a tanulmányai részeként, azaz pont azt fogja megtanulni, hogy az állam ingyen dolgoztathat bárkit, és nem, nem kell kiállni a jogos fizetségéért és követelni azt. Mert idejét, életét és vérét kell adnia, szolgálat gyanánt. (Vö. a pedagógiai  munka szolgálat, életforma.) Átnevelés folyik.

Minél mélyebben belelátok ebbe a rendszerbe, annál erősebb a hányingerem.

Ofő junior

Tulajdonképpen mindenki hálát adhat a sorsnak, akinek már kikerültek a gyerekei az iskolarendszerből, mert ami most felmenő évfolyamokon megy, az egyszerűen őrület. A kilencedikes osztályomban heti 35 óra az alap, de ehhez jönnek majd még a korrepetálások, a plusz órák, a kiegészítő foglalkozások, amit a tanároknak be kell osztani, hogy nekik is meglegyen a 22-26 feltölthető, ugye.
Háromszor van nyolc órájuk egy héten, nem tudom, átgondolta-e ezt valaki, hogy egy fél négykor végző bejárós gyerek mikor ér haza, mikor ebédel (nálunk nincs menza) és mikor tanul. Ma a hetedik (ofői) órában könyörögve néztek rám, hogy engedjem ki őket a büfébe, és azért is nagyon hálásak voltak, hogy ehettek az órán. (Amit, ha a főnök egyszer megtud, majd jól elagyabugyál, mert megszegem a házirendet, és "nem képviselek egyforma, egységes értékrendet". Hogy kivel? Hát vele. Aki még életében nem gondolkodott el a 14 évesek biológiai és pszichés igényein.)

Ma megkérdezték, miért van ennyi órájuk, mondtam, hogy hát mert rossz időben születtek sajnos.
Úgyhogy mindezek okán el is durrant az agyam, amikor az osztályban tanító töritanár önkényesen kitalálta, hogy a heti kettő mellé beiktat plusz egyet, mert különben nem tudja megtanítani a (előző évekhez képes kibővített) kilencedikes tananyagot év végéig. Igaz, hogy az ő feladata a kilencedikesek felzárkóztatása lenne, de ezt úgy értelmezte, hogy abban az osztályban, ahol tanít, 35 embernek fog tartani még egy töriórát, ami a héten a negyedik darab nyolcadik óra lenne. Fél nap alatt vágtam alá a projektnek, ami miatt most valószínűleg mérges rám (jó, hogy ő is egy idióta, de a főnök is, aki azt se tudja, mit engedélyez). De hát ez a harmadik hét, és már négyen betegek, valamint én sem vagyok a toppon, igen, megérzem, hogy a 22 óra nem annyi, hanem 25, de csak azért nem 26, mert egyet le lehet csalni. És igazán kíváncsi vagyok, hogy értette a főnök, hogy nem tudja, mi bajunk, eddig is ennyi volt a munka. Hát az lehet, de az arányok erősen megváltoztak azzal az ideológiával, miszerint én csak akkor csinálok egyáltalán valamit, ha bemegyek egy osztályterembe, ami tele van diákokkal...

Aztán rögvest kiderült az egyik lányról, hogy terhes, majd - egy reggeltől délutánig tartó intervallum alatt - az is gyorsan eldőlt, hogy megtartja a babát. 15 éves. A véleményemet persze nem kérte ki (két hét után fura is lett volna), de elmondta, hogy tanulni szeretne, meg még fiatal ehhez az egészhez, le is akar érettségizni -- de aztán jött a család, főleg az anya, meg a családvédelmis, és jól ráijesztettek. Áprilisra várja, azt hiszem. Amilyen kis naiv, most még úgy gondolja, hogy majd addig iskolába jár, gyorsan megszül, aztán ősszel jön vissza a tizedik osztályba, és majd az anyja (a nagymama) lesz otthon a gyerekkel. Aki egyébként nem ment bele az abortuszba. Az apa (tehát a nagypapa) belement volna, de végül ő sem. Az én óvatos feminista dumám pedig teljesen hiábavalónak bizonyult, igazándiból tudtam is, hogy így lesz, de valahogy nehéz lett volna azt mondani, hogy menyire örülök. Hát most majd megpróbáljuk becélozni az érettségit, rajtam nem fog múlni. Illetve hát nem rajtam fog.

Hát így. A sok óra mellett mondom a gyerekeknek, rangsorolni kell. Nekem is.