A szitut nehezíti, hogy vezetőváltás lesz nálunk, így nem elég a politikai hajcihő (szerintem nyáron még egy csomó minden fog történni), nem igazán tudjuk, hogy az előkészítési feladatok még a régi főnökhöz, vagy már az újhoz tartoznak. Mindketten elég képlékeny természetűek, szívesen mondják az őket megkereső feleknek, amit hallani akarnak, ezek aztán a nagyképet tekintve érdekellentéteket teremtenek és összeütköznek.
Nekem volt már szar munkahelyem, szóval különösen törekszem a korrektségre, az egyeztetésre, az információátadásra és az úgynevezett "szolgálati útra" - vagyis arra, hogy először az érintettekkel és a közvetlen felettesemmel beszéljek meg dolgokat, majd utána vigyük oda az infót a főnöknek, közösen. De nem mindenki így működik, egy ilyen iskolában megvannak a kiválasztottak, a "régi motorosok" (én inkább "szent teheneknek" szeretem hívni őket), akik úgy gondolják, hogy az életkoruk és az iskolában eltöltött éveik (na meg a mesterpozíciójuk miatt) érinthetetlenek.
Évek óta tartok fakultációs órákat, de persze sosem volt büdös az átlagos osztályokban való munka sem. És évek óta vita tárgya, hogy mi hasznosabb és megoldhatóbb: a heti 6 óra sáv (vagyis hogy mindenféle gyerekek összejönnek a csoportba) vagy a plusz 2 tanóra, ahol kevesebb időben, de csak a vizsgára kell készülni. Nagy iskola lévén a 6 órát nagyon nehéz bepréselni az órarendbe (szakkörök, plusz órák, óraadók, szakértői szabadnapok, egyéni igények, stb.), így most plusz 2 órás lehetőséget kaptunk kettébontva - humánosok és a többiek. Én vittem volna a többieket - sportosztályos, németes, angolos vegyes csoport, 8 fővel. A kolléga, akit alig bírtam rábeszélni a másik (jóképességű, humános, 6 fős!) csoportra, nagy nehezen szintén bevállalta végül. (Ezt a válogatósdit se értem - mégis ki a fenének ajánljak fel emelt felkészítést, ha nem a szerzőtársamnak, a jelentleg egyetlen mesterpedagógusnak a munkaközösségben, akinek a hallgatói mentori munkában mindenfélét is meg kellene tudnia mutatni a felzárkóztatástól a tehetséggondozásig. Minden évben küzdünk ezen - ahogy azon is, hogy ő nem érzi szükségét, hogy egyenlő terherviselésben vegyen részt, azaz néha ő is tanítson sportolókat meg informatikusokat is.)
Mindeközben erős lobbi ment a heti 6 órás változatért, amit a maga részére a történelem munkaközösség évek óta keresztül tud verni (ld. szent tehenek, illetve töri szakos igazgató), így az utolsó pillanatban (az esélyegyenlőségre, a méltányosságra és a következetességre tekintettel) mi is megkaptuk ezt a lehetőséget. Valószínűleg utoljára, mert az új vezető és az óraszámok ellene lesznek ennek.
Elővettem a kollégát, hogy tárgyaljuk újra a helyzetet (így tartottam korrektnek). Persze hazudnék, ha azt mondtanám, nem tudtam, mit fog mondani - hogy igényt tart mind a 6 órára. Érveltem a következő évek helyzetével, azzal is, hogy a sportolót és a heti 5 órában magyart tanuló humán osztályost nem lesz könnyű egy nevezőre hozni, hogy differenciálni kell majd, hiszen az a tapasztalat, hogy a csoport fele végül középszintre megy, velük is kell foglalkozni. (Az utolsó ilyen csoportoban sok lelki munka volt ezen - igaz, ott pont a kolléga diákjaival foglalkoztam, akik meg voltak győződve a zsenialitásukról, szemben a többiekkel, akik végül szintén remekül érettségiztek egyébként, de nem volt könnyű kezelni a komplexusaikat és a hiányosságaikat.)
A kollégát ismerve ez hiúsági és érzelmi kérdés - jól villantó csoportot akar és mintadiákokat (utóbbiban csalódni fog, a fakultációt sokan az eredeti tanáruktól való elmenekülésre használják, eszükben sincs emelt szinten vizsgázni). A fakt a hatalmi harc eszköze is: mindig a csúcsragadozónak kell megkapnia. Nálunk persze 6 órában még nagyobb presztízskérdés ez.
Úgy alakult tehát, hogy lemondtam a 2 órámról, odaadtam neki az egészet (b@sszameg), küzdjön akkor. Megyek helyette magyart tanítani a matekos osztályba (amit a közös teherviselés nevében bevállalt volna most - mármint hogy nem elitosztályt halászik ki magának). 75-80 tizenötévest (kockázat és sportolókat) kell gatyába ráznom szeptembertől. Biztos sokkot kapok, elég régen volt már 'óvodai csoportom', de tudjátok mit, cseppet se bánom. (Azt kicsit igen, hogy a könyveinkre most terveztem volna egy komplett 2 órás tanmenetet kidolgozni, de így most nem sürgős.)
A keletkezett (fizetett) túlórákat pedig magamra osztottam - bár nyilván a kolléga azt is szerette volna, hiszen így a nagy óraszámú csoportok miatt mindössze két helyre tudja bevinni a hallgatóit, sehol egy potya nyelvtanóra meg ilyenek.
Ez az egész persze a pozícióhalmozás eredménye is (az iskolavezetés hibája részben): ő például osztályfőnök, munkaközösségvezető, szakértő és mentor is, ezek miatt sok az órakedvezmény. Jövőre lesz egy másik szakértőnk is (szaktanácsadó), aki szintén mentor, tehát az egyrészt az ő szakértői napjaival és újabb órakedvezményeivel is számolnunk kell (ezeken a napokon ui. nincsenek órái).
Én amúgy nem vagyok egy ájuldozós típus, de jól emlékszem, hogy amikor 9 éve, amikor felvettek ebbe az iskolába, kicsit meg voltam illetődve főleg azért, mert többen még a köszönésemet sem fogadták (gyüttment voltam). Erre persze csak én emlékszem már, azóta sok víz lefolyt, megjött a respekt, bár van, ami nem változik. Például ez a kivagyiság másokban, ez nagyon nem változik, amit az is táplál, hogy erre a helyre sokan 'ideszülettek', soha életükben nem dolgoztak máshol, nem voltak másod- és harmadállásaik. Fogalmuk sincs, mit jelent 26-28 órában húzni az igát, miközben írni-olvasni tanítasz 16 éves gyerekeket, meg néhányan teherbe esnek, sokan kibuknak, és a gyámhatóságnak meg a családsegítőnek kell folyamatosan jelentéseket, jellemzéseket írnod, stb.
A kolléga folyamatosan osztályfőnök (természetesen), és minden évben őszintén meglepődik, mennyivel több a 'problémás' gyerek, akiket persze előszeretettel kezd ki a hátuk mögött a tanáriban, miközben kifelé próbálja mutatni a nagy empatát (kevéssé sikerül). Tény, hogy bennünket (az 'elitiskolát', muhaha) is utolértek a speciális nevelési igényű, bonyolult családi hátterű gyerekek, amin normális, a valóságban élő ember persze nem lepődik meg, csak az, aki évek óta nem tolta be az orrát 'alacsonyabb presztizsű' osztályokba, mert különösen szeret a befolyásos szülőknek imponálni (egyetemi iskola vagyunk, ugye) és nagyokat flexelni az osztályátlagaival, ha ennek vér és veríték az ára, akkor is.
A héten lezártuk a tanévet, a jövő héten pedig két napot fogunk egy érettségi-bizottságban együtt eltölteni, ahol hallgathatom a nagyszerű feleleteit (nekem csak egy diákom van) és ámuldozhatok a szakmaiságán. Ezt az egész órafelosztásos dolgot addigra sikerül tényleg elrendezni magamban; nem hazudok, nekem tényleg mindegy, kiket tanítok, szeretem a változatosságot is - ebben a történetben inkább az önzés és a gőg zavar, amit, bármennyire is szeretnénk, nem tudunk szakmai érvekbe burkolni, mert annyira kilátszik.
Most csak az érdekel, hogy július elején Zachor képzésre megyek Budapestre, amit nagyon várok, de megyünk majd kirándulni, és augusztusban utazunk is, szeptemberber végén pedig vár Canterbury. Utóbbi programot az iskolában már bejelentettem (szabit fogok kérni), és valószínűleg a nyílt napot is érinti, amit már a kollégának is említettem, gondoltam, rangidősként helyettesít majd.
Érzékeltette velem, hogy erre ne számítsak, szóval majd felveszek egy cool kis videót, amin bemutatom az amúgy remek képzésünket, amit nekem van időm újabb és újabb ötletekkel fejleszteni minden évben, mert nem a hiúságom legyezgetésével vagyok elfoglalva.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése