Mun(Politi)ka

Még a szünet előtt szerettem volna bejegyzést írni, de ahogy lenni szokott, sok-sok mindent be kellett fejezni, voltak határidők meg mindenféle egyéb.

Akartam írni egy kicsit arról a fiúról is, akivel elég sokat foglalkozom, mert sokat ír, és mindig megmutatja véleményezésre (irodalomtörténésznek készül, ez nálunk valamiféle trend lett vagy mi). Nagyon szorgalmas és jók a képességei is, a szükséges kreativitás viszont szerintem hiányzik belőle, nem baj, így is lesz valaki, mert ügyesen helyezkedik a kapcsolataiban és mindenkivel nagyon udvarias.

Kiderült viszont róla, hogy nehezen bír a hormonjaival, sokszor bánt másokat, sőt, volt egy tesiöltözős atrocitás is, ahol győzőtt a falkaszellem és történt volt egy kis fürdetés (már hogy nem őt a fürdették, hanem ő, másokkal egy gyámoltalanabb fiút). Az esetért megkapta a megfelelő fegyelmi fokozatot, amitől nagyon kétségbeesett, mert az anyja a legutóbbi eset után azzal fenyegette, hogy kiveszik az iskolából, és elküldik inkább kőművesnek, ezért megkeresett engem.

Támadt némi PTSD-m, hiszen engem is sokszor fenyegettek a szüleim (bár az iskolában agresszív nem voltam), és általában olyasmikkel zsaroltak, ha valami nem tetszett nekik, ami fontos volt számomra. A szünet előtt sajnos kevés idő volt beszélteni, de annyi kiderült, hogy tényleg bánt másokat, és fogalma sincs, miért... viszont ha pont azt veszik el tőle, ahova ki tudja csatornázni a, vélhetően főleg a családja miatti indulatait (elvált, hanyagoló apa, mostohaapa, új kistesó, tehetetlen indulatos anya, stb.), akkor elszabadulhat a pokol.

Az eset megoldódott, szerencsére az osztályfőnöke is tök normális, így megúszta egy igazgatóival, és az új cikke is megjelent. Nagyon komoly cikksorozat egyébként, interjúsorozat mindenféle szakemberekkel József Attiláról (kiről másról), iszonyú boldog volt tőle. Én viszont (ismeretlenül) kaptam egy levelet az anyjától még aznap, hogy ne sztároljam a fiút, nem érdemli meg, gyalázatosan viselkedik, és meg kell büntetni.

Ebből (és hát a saját gyerekkkori tapasztalataimból) sikerült végleg összeraknom a képet, és visszaírtam, hogy az iskolai viselkedés (aminek kell, hogy legyenek következményei) és a teljesítmény két külön dolog, én ezt szét tudom választani, jó lenne, ha ő is megpróbálná; és a mi feladatunk az, hogy amellett, hogy nevelünk, értékeljük is azt a nagyszerű munkát, amit ez a gyerek végez (versenyek, programok, stb.) Volt még egy kis hörgés (ezt is ismerem, csak az emberek ezek szerint már nem fogadóórákon teszik ezt, hanem messengerben), végül elcsitultak a kedélyek, és a fiút is sikerült megnyugtatni, aki persze végtelenül szégyellte, hogy az anyja nem tudja házon belül tartani az indulatait, és egy idegen tanárt zaklat, sőt, a fia Fb-bejegyzései alá kommentál nyilvánosan (ezt is teljesen átérzem, pedig az én gyerekkoromban még nem volt internet hálisten).

Így mentünk bele a tavaszi szünetbe, ami egyébként szuper volt, mert azzal, hogy húsvét hétfőn elutaztunk, sikerült egy hetet a választási plakátok nélkül tölteni viszonylag nyugiban és békében. Az utazásaimat egy ideje kicsit máshogy rendezem magamban, megpróbálok kevesebbet feszülni és megfelelni a társaságnak, valamint nem reagálni mások idegeskedéseire sem (ha van ilyen); viszek könyvet, igyekszem a látványra koncentrálni, elengedni azt, ha valami nem fér bele, korán lefekszem esténként. Ez beválik, sokkal jobb így utazni, mint úgy, hogy 'na most nyaralunk, ennek jónak kell lennie'.  

*

Hazaérve volt még pár nap a választásig, mindenki iszonyatosan felfokozott állapotban volt körülöttem, amit viszont kicsit nehéz volt kezelni. Én sem voltam nyugodt, fogalmam sem volt, mire számítsak, de próbáltam nem óránként a híreket olvasni (nem is lehetett, hiszen rám szakadt millió határidő és teendő, a szünet utáni első iskolai hét olyan volt, mint egy versenyfutás). A legidegesítőbb a szomszédban lakó (szingli) barátunk volt, aki pályaelhagyó szociális munkás, és most nagy lehetőséget lát a visszatérésre. (Jelenleg az egészségügyben dolgozik elég jó bérért, viszont a diplomáit nem tudja használni, és középvégzettségű ostoba nők a felettesei, amit nagyon nehezen visel, viszont, mivel a pénz nagyon fontos neki, nyelnie kell.) Na, ő óránként írogatott, minden környékbelit elkísért személyesen szavazni, és nagyon szeretett volna estére legalábbis berúgni, amihez (lévén másnap munkanap) nem nagyon talált partnert. Beültünk vele egy kávéra, aztán elzavarta, mivel még színházba is mentem aznap (munka okán), viszont estére megsajnáltam, és beengedtem a lakásba, ahol este 8-ig néztük az eredményvárót és hallgattuk a sirámait. (Képzeljetek el egy 190 centis nagydarab faszit, aki öt percenként mondogatja, 'nagyonfélek', 'nagyonfélek'.)

Kilenc körül sikerült elküldeni (ilyenkor már rég ágyban vagyok és csönd van körülöttem), viszont 10 órakor, amikor az eredmények már egyértelműek voltak, vissza akart jönni koccintani. Ezt nem engedtük, másnapra (hétfő) halasztottuk a dolgot. (Ő természetesen nem dolgozott a héten, lelkileg alkalmatlan lett volna rá.)
No, a lényeg az, hogy egyszerűen túl sok inger ért az első munkahét előtti napokban (igen, talán én is rajta vagyok a spektrumon valahol), úgyhogy teljesen szétestem, és nagyjából péntekre sikerült visszatalálnom a szünetben/szünet előtt magamévá tett kvázi nyugalomhoz. (Ehhez hozzá tartozik, hogy rám szakadt a teljesítményértékelés, az érettségi tételek, a hallgatók, a dolgozatjavítás és az osztályozóvizsga meg még pár apróság is.)

A hetet azért az sem könnyítette meg, hogy az ország mintha valami tömeges pszichózisban volna, az emberek ottfelejtették magukat a kampányban és az interneten. Nagyon zavart az oktatási miniszter neve kapcsán kialakuló lincshangulat (sajnos bele is sodródtam, rám is ugrott pár influenszer), a sok okoskodás (mindenki mindenhez ért minálunk), szóval összességében az, hogy sokan meg se próbálnak visszatérni a normális életbe. 

Pedig amikor leszavaztunk, szerintem tudható volt, hogy egy keresztény konzervatív jobberre húzzuk be az ikszet, akinek (bárhogy is gondolják a feltétlen hívei) láthatóan igenis vannak indulatkezelési problémái, és a volt házasságával kapcsolatos dolgokban sem feltétlenül csak neki hiszek, valamint (kissé aggasztóan) komoly személyi kultusz alakult ki körülötte. És igen, ez a nagyszámú mandátum is ijesztő kicsit, még ha racionálisan meg is tudom okolni a szükségességét.
(Az őt távolabbról támogató 'értelmiségi holdudvarról'--Mérő, Puzsér, Molnár, stb.--most inkább nem mondok semmit, tán majd egyszer.)
Ez nem csak az interneten van így, hanem a munkában is: a munkaközösségemből hárman kidőltek, egyvalaki közölte, hogy nem tud helyettesíteni, ezért egész héten toltam az órákat, miközben igyekeztem minden határidőt észben tartani.
Tegnap pedig vizsgáztattam, de közben azért most megpróbálok visszatérni a könyveimhez meg a saját dolgaimhoz, cikket írok, és próbálom felvenni a fonalat.  Csökkentem a politikát, visszapörgettem a művészeti-kulturális podcastokhoz (pl. a Kurtág György-adás a Partizánon csodás, nézzétek meg). 

Life goes on, emberek.

Gdanski fotók (a tengerpartiak Sopot városkában készültek.)

Eredeti méretű képek itt: https://photos.app.goo.gl/Uc4X7ZnURBY7eKMN6