Mindjárt indul az iskola, ezért még igyekszem kiélvezni azt, hogy magam oszthatom be az időmet kicsit. Az Ördögkatlan meg a mininyaralás eléggé leszedált, nem azért, mert fárasztóak voltak, hanem mert iszonyatosan meleg volt végig. Annak mondjuk eléggé örülök, hogy jól bírtam - vagy megszoktam, vagy ügyesen gazdálkodom a fizikai kapacitásommal, mert simán tudtam létezni, gondolkodni és rengeteget sétálni (Boszniában).
A fesztiválra végül az enyém mellé vettünk egy társbérletet, eleve is ez volt a terv, aztán amikor a beszélgetőpartnerem lemondta a teljes fesztivált (csak a beszélgetésünk napját nem), akkor meg már kénytelen voltam azzal kárpótolni, hogy tényleg kifizetem neki az eredetileg ígért összeget a bérletért. Szóval igyekeztük kihasználni a hetijegyet, de nem nagyon sikerült - ezen a fesztiválon színházi előadásokra bejutni továbbra is lehetetlen, pláne, hogy most a hőkupola miatt a többletlétszámot sehol sem engedélyezték, pedig hát mi más miatt is érné meg a kultúra, mint a színház miatt. Éjszakai koncertekre már nem járunk, egyetlen 21 órakor kezdődő előadás lett volna, ami miatt hajlandónak mutatkoztam a késői lefekvésre, de végül azt is szkippeltük, szerintem be se jutottunk volna. Mert azért az egész napos meleg estére kimerít, ráadásul ingáztunk naponta (35-40 km kétszer).
Azt nagyon sajnáltam, hogy a beszélgetőpartnerem miatt lemaradtam az év gyerekelőadásáról (mindenki így hívja), és most majd mindenki mondogathatja, hogy menjek el érte Budapestre, de nem fogok.
A fellépések jól sikerültek egyébként, egyre rutinosabban és lazábban beszélgetek, ami szuper érzés. Ebben az évben persze sokat gyakoroltam ezt, és most már arra is van rálátásom, hogy kivel vagyok kompatibilis: a mostani partnereimmel például igen, de Dragomán Györggyel nem (ő lesz a PécsLIT nyitó vendége), és vélhetően senki sem vállalta, ezért engem is felhívtak (hell no, nagyon is elég volt két szószátyár pasas, amikor decemberben nem hagytak szóhoz jutni). Terék Annát vagy Halász Ritát elvállaltam volna, de azt már biztosan megoldották.
A fesztiválon két beszélgetésem volt, az egyik régi cimboráimmal, a másik beugrós, egy ifjúsági társulattal kellett a queer Szentivánéji álom adaptációjukról beszélgetni. Két dolog miatt aggodalmaskodtam: 1) hogy lebukom, hogy nem néztem végig a felvételt (nagyon vacak minőség volt és 140 perc); 2) a fiatalok nagyon érzékenyen, de butaságokat fognak beszélni és belekeveredünk az woke/progresszív identitáspolitikába (my bad).
Szerencsére egyik sem történt meg, a srácokat pedig utólag is megkövetem, mert nagyon okosakat mondtak, felkészültek és reflektívek voltak, frankón el tudták magyarázni, mit miért csinálnak, és azt kell mondjam, ez még profiknál is igen ritka. (Megj.: a darabjuk az athéni erdőbe menekülő fiatalokról szólt, akik a szülői meg nem értés, szigor, valamint a társadalmi megvetés elől próbálnak megszökni, hogy szabadon szerethessék egymást - két lány és két fiú. Teljesen valid megközelítés.) Meg is ígértem nekik, hogy figyelemmel követem őket.
Nagyon érdekes élményeim vannak egyébként ezzel az újdonsült (kvázi) ismertséggel, mindig rácsodálkozom. Talán akkor kezdődhetett, amikor többet kezdtem írni a helyi színházi életről, írtam a színészképzésről, aztán egy helyi évadportrét is, nyitogattam a pofám, míg nem egyszer csak megismerkedtem Bacskó Tündével és ismerősnek jelölt maga Köles Ferenc, a fenti beszélgetéseken meg bemutattak fűnek-fának, mintha valami híresség volnék. Pedig tényleg csak arról van szó, hogy kurva jó lenne, ha elindulna a tisztítótűz a helyi színházban is, amire állítólag jó esély van, mert Nagy Ervinnek vannak itt jó ismerősei, akiknek meghallgatja a panaszait.
Aztán ott volt még az Odüsszeia-trip, a fene sem gondolta, hogy ekkora menet lesz abból, hogy 6-8 év után újra elmentem moziba. Persze itt sem az történt, hogy én ekkora szám vagyok, hanem a megkérdezett egyesület lepasszolta a feladatot (gondolom, mindenki nyaral). Ha pedig nem így volt, akkor egyáltalán nem baj, ha a fővárosi vízfejűség egyszer csak enyhül picit, amire jó esély ad az is, ha a minielnök (meg az okt. miniszter) tényleg megindulnak a pusztába, hogy lássák, mi is van "itt lent vidéken" (...).
Még a fesztiválhoz annyi, hogy elmentem a Tompa Andrea-beszélgetésre, egyszer tán az új regényt is elolvasom, de most akkora hatással volt rám a Sokszor nem halunk meg, hogy nem akarok csalódni. Nagy tisztelője vagyok az Andreának egyébként (annak ellenére, hogy kurvára sose ismer meg, pedig másfél-két évente találkozunk, és a színikritikusok céhéből is ismerjük egymást, valamint egyszer eljött a versenyünkre), iszonyú okos és tájékozott, és ahogy hallgattam, lassan leépült az a prekoncepcióm, hogy a Kiváló testek felült a queer vonatra/a test vonatra (ld. David Szalay). Szóval biztos nagyon szuper, de most kicsit mást olvasok.
A mininyaralás nagyon klassz volt annak dacára, hogy halálra idegesítenek a bazárok és a shoppingolás, azt vettem észre magamon, hogy amikor utazom, most már csak a szememmel látni és megélni akarok, fotózni se nagyon. Szarajevó hihetetlenül izgalmas hely, egyszer már voltam, de közel sem láttam mindent, így nagyon örültem, hogy megint ott járhattam. Ki tudja, talán a történelem vagy a várossal (a balkáni háborúval) való megélések hatnak rám így: a Zlata naplója 1994-ben jelent meg, emlékszem, többször is elolvastam, és egészen elborzasztott, hogy ez itt a szomszédban történik. Aztán amikor Szegedre mentem egyetemre, voltak olyan szerbiai/vajdasági évfolyamtársaim, akiknek konkrét élményei voltak, vagy nem mentek haza évekig, esetleg a sorkötelezettség elől jöttek magyar egyetemre. Amikor 2024-ben először jártam ott, újraolvastam a Zlatát (angolul, ahogy eredetileg megjelent, a neten úgy találtam meg hirtelen), és újra is átélhetővé vált, amit ezek az emberek érezhettek ott a hegyek alatt - igen, ha tudsz ezekről az eseményekről, önkéntelenül is a várost körülvevő hegyeket fürkészed, ahogy a városban sétálsz. Ahonnan lőttek, ugye. A város pedig egy hatalmas temető ma is.
Imádom az ilyen vidám vakációkat, szóval az embervadászatnak is utánaolvastam (aka 'Sarajevo safari'), az erről készült dokumentumfilmet ITT tudjátok megnézni.
Nagyon hálás vagyok, hogy ennyi idős koromra már nagyon is érdekel a történelem, és meg kell mondjam, sokkal izgalmasabb az internettel, YouTube törimániásokkal meg a család szakértőivel törizni, mint ahogy annak idején a gimiben, amikor csak a vázlatot körmöltük egész órán, és semmiről sem beszélgettünk.
Na, de most már vége a jó világnak, vár rám a háromdimenziós tevékenységmodell (whatever it means), a munkaterv meg a kurzusleírások, satöbbik. Így van jól.
Vannak képek is, kattintsatok a nagyobb méretért.
Szarajevó
