[Generáció]

Mostanában nagyon sok volt a munka, ami az évnek ebben a szakaszában persze nem meglepő, az viszont meglepő, hogy semennyire sem vagyok lelkes.
Kemény év volt, írtunk egy könyvet, volt két könyvbemutató, felkészítettem egy osztályt az új érettségire, írtam egy tanulmányt egy külföldi helyre, egész sokat voltam színházban is.
Most sem akar elfogyni mindez - írunk egy másik könyvet (sőt, kettőt), fogok majd írni még egy tanulmányt, még hátravan két egyetemi beadandóm is.

Ha valaki megkérdezné, melyik okoz örömöt, azt mondom, egyik sem. A kreativitást kiöli a mennyiség, erre jutottam. Szóval nincs kedvem az egészhez. És ötletem sincs igazán.
Jó sok vizsgát vállaltam, mert az infláció és a szükséges dolgok minden pénzt elvisznek, és nem jut elég arra, amit a kényelmi szolgáltatásokra szeretnék költeni. Javítottam három tantárgyból, szóbelik is lesznek, a nyelvvizsgák utolsó etapja is most megy. 
Nem panaszként írom mindezt (magamnak sem), alapvetően szeretem, ha pörög az élet, csak eddig legalább néha éreztem, hogy minebből pénz is van. 
Na, és ez az, amit már soha de soha nem érzek (pedig tényleg nincsenek nagy igényeim).

Persze sokkal kisebb szívás lenne minden, ha legalább az ifjak már nem laknának itthon, mert így ők azok, akik szerencsésen tudnak költeni a kis hobbijaikra, miközben mi nem annyira... 
Értem a generációs szakadékot, a kilátástalan jövőképet is meg mindent (becsületesen meghallgattam egy csomó Steigervaldot, eskü) - az egészben csak azt nem értem, hogy az (egyébként Steigervald által is képviselt) korosztályt [most mittudomén, melyik betű az] miért nem sajnálja/menti fel senki... Miért nem lehet egy jól célzott mondatot odacseszni nekünk, hogy ne feszüljünk már annyit. Valahogy az egész érvelésből az jön ki, hogy ez a középgeneráció legyen megértő
a) a fiatalokkal, mert ők még...
b) az idősebbekkel, mert ők már...

Krisztián is nyilván azért kutatja ezt az egész generációs cuccot, mert kurvára elege van a nyomásból, haha. 
A Nagy Szorongó Generáció. (Persze az összes generáció az, tudom én.)
De valahogy mégis mi vagyunk azok, akik pszichológiakönyvek garmadáját olvassük el, hogy megértsük és ne haragudjunk
a) az amúgy már felnőtt gyerekeinket/-re
b) a szüleinket/-re

A hetem azért nem volt ám ennyire szar, mert két bókot is kaptam, illetve közvetítettek nekem.
Az egyik az volt, hogy az egyik diákom azért nem választotta a tanári pályát, mert úgysem tudna olyan jó lenni, mint én. (Nyilván ez nem igaz, de hízelgő.)
A másik meg az volt, hogy miért nem én tanítom, én vagyok a legjobb tanár az iskolában. (Ami szintén nem igaz, de hízelgő.)

A nyomasztó kollégákról és az egyetemi beadandókról majd legközelebb naplózok.

@ Sarah Ginidy Life of Generations / Saatchi Art