Na mindegy, azért nem keseredtem el, szorgalmasan gyűjtöm az infókat, amikor tudom, csinálom, és megvettem a könyvet is, aminek segítségével egyszer majd rendesen, naplózva végig tudok menni az egészen. (Hát hiszen a naplózással nincs nálam gond; van ez a naplózásmániám, filmek, könyvek, kalórák, ésatöbbi.)
Az elmúlt hetek témái a gondolatok fogságából való kilépés, a tudatos légzés, a mozgás és az averzió voltak. Többször megfordult egyébként a fejemben, hogy rossz módszert választottam, hiszen például ritkán vagyok a rossz érzéseim rabja hosszú távon. Az egyik gyakorlatban naplózni kellett a napi rossz élményeket, és a hozzá tartozó érzelmeket, testi érzeteket és gondolatokat. A felvezető példa az volt, hogy egy ismerős nem köszön az utcán, és ez nekünk milyen rosszul esik, mert biztosan azt hisszük, hogy utál.
Nos, én az a típus vagyok, aki egyáltalán nem bánja, ha ismerősök nem köszönnek neki az utcán olykor, mert szuper, ha nem kell velük foglalkoznom, ugyanis az egész napot rengeteg ember között töltöm, és kb. az odaút meg a hazaút az az idő, amikor picit magam lehetek. A többiek olyan bosszúságokról számoltak be, hogy valamit kint hagytak a kocsiban, a főnökük csúnyán beszélt velük, leöntötték magukat kávéval; ezek a pici események állítólag mind hozzájárulnak ahhoz, hogy szarul érezzük magunkat az életünkben.
Hát, én mondjuk attól érzem magam sokszor szarul az életemben, hogy Orbán Viktor egy f*sz, és hogy megint felment az uborka ára a duplájára. Gondolkodtam, hogy ehhez kapcsolódóan milyen testi-lelki érzeteim vannak, és arra jutottam, hogy leginkább ütni tudnék. De hát ezt mégsem vihetem egy ilyen széplelkű társaság színe elé.
A másik téma az érzeteink mozgással való tudatosítása volt (természetesen jóga), ami nagyon-nagyon jó, ezt magam is sokszor gyakorlom. Nem, nem jógával, mert attól valamiért megőrülök, és hát, lássuk be, nem is vagyok az a kifejezett jógialkat (tudom, ilyen nincs). Azért majd ki szeretném próbálni, de inkább úgy, hogy nem este 7-kor próbálom összeszedegetni a végtagjaimat a szoba különböző pontjairól. A társaságban amúgy ez is nagy tetszést aratott, kiderült, hogy van, aki egyáltalán nem mozog semmit az életében, és most meglepődött, hogy néhány nyújtógyakorlat milyen jótékony hatással tud lenni a közérzetére és az izületeire.
A harmadik téma az averzió volt; vagyis egyszerűen szólva az, amikor hárítjuk/elkerüljük a velünk történő rossz dolgokat/érzeteket ahelyett, hogy azokat tudatosítanánk magunkban. Gondolkodtam, hogy hogy van ez nálam, és hát, szerintem én pont nem az vagyok, aki azonnal dühöngeni kezd, hogy múljon már el, hanem szépen beleállok, és igyekszem lehiggadni. Valahogy úgy képzelem ezt, hogy ahelyett, hogy az ember pattogna, mérgelődne, tépelődne, inkább megpróbálja szétszálazni, megérteni a dolgot, aztán megnyugodni.
A gyakorlatok egyébként tök hasznosak voltak, csak hát, mint fentebb mondtam, nem nagyon tudtam beépíteni a napi 40 perces gyakorlatokat, ellenben a 3 és 10 percesek nagyon frankók és praktikusak. Kb. egy rugóra jár az összes; figyelj befelé, nézd meg, mi van a testedben, akár ülsz, fekszel vagy sétálsz, koncentrálj arra, amit éppen csinálsz, és ami éppen történik veled/benned. Ez felettébb pihentető tud lenni egyébként, bár azt majd ki kell találnom, hogy tudok 40 percig ülni úgy, hogy az jó nekem. (A munkám egy jelentős része elve ülő munka, szóval megőrülök, ha azon felül ülnöm kell.) A sétálás viszont nagyon vicces: a komoly koncentrációtól még inkább úgy jár az ember, mint egy mackó, és hát én amúgy sem vagyok túl kecses, szóval a fel-alá baktatásom közben szétröhögtem az agyam.
No, de a komolytalankodást félretéve mondom, hogy az már minimum egyszer megtörtént, hogy a nap végi hulla állapotomból sikerült visszatérnem a valóságba egy ilyen 40 percessel. Nem tudom, azért volt-e, mert picit belealudtam, vagy mert ügyes voltam. Szóval minden szkeptikusságom ellenére jó ez valamire.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése