Orphan Black (sorozatajánló)

Nem vagyok nagy sorozatnéző, de most, hogy itthonról dolgozom, a munkába járáshoz szükséges időt (ami ugye most nincs) pl. jól ki tudom tölteni ezzel (plusz ott az unalmas házimunka, ami közben bármit is lehet nézni), és megfogadtam, hogy bepótolok néhány kultikus szériát, amiről amúgy mindenki beszél, én meg nem láttam. A címben foglalt sorozat egyébként nem ilyen, életemben nem hallottam róla, a youtobe-on találtam rá teljesen véletlenül. Az első négy évadnak van magyar szinkronja is, szóval talán leadta valamelyik tévécsatorna. 

A Sötét árvák kanadai produkció. Véleményem szerint remekül kombinálja a kaland-, krimi-, sci-fi és disztópiaelemeket (és mellesleg nem csoda, hogy rákattantam, hisz épp az utópiákat tanítom.) A sztori röviden annyi, hogy a Sarah nevű zűrös csaj (aki a főszereplő) hazatér (valamelyik kanadai nagyvárosban vagyunk, nem tudom), és a vasútállomáson véletlenül találkozik egy nővel, aki pont ugyanúgy néz ki, mint ő. Megismerkedni nincs idejük, mert Beth (az alteregó) a vonat alá veti magát. Sarah egy hirtelen ötlettől vezérelve felkapja a táskáját, és az igazolványai segítségével belehelyezkedik a személyiségébe, és ezzel iszonyatos bonyodalomsorozat veszi kezdetét.

Sarah-ról és Beth-ről kiderül, hogy klónok, és egy csapásra (na jó, a többedik évadra) egy globális és mesterséges biogenetikai összeesküvés (nem tudom, van-e ilyen szó) közepén találjuk magunkat, amiről később bebizonyosodik, hogy nem is annyira fennkölt és bonyolult motivációk mozgatják, mint amennyire azt az elején hinnénk.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy pontosan értettem a tudományos hátteret, pedig nagyon érdekel (majd nyugger koromban újranéztem az egészet csakis emiatt). Ami viszont tényleg megfogott, a dramaturgia, a kulturális utalásrendszer és az alakítások.

Egyrészt elég ritka az a sorozat (de cáfoljatok meg, ha mégsem, mert a tapasztalatom tök kevés), amikor még az ötödik évadnál is a körmödet rágod, és olyan fordulatok kerülnek elő, amikre nem számítasz. Ez persze picit azzal is jár, hogy egy idő után teljesen más cselekményt fedezünk fel ahhoz képest, ami elindult: itt például látjuk, ahogy Sarah belekeveredik a saját múltjába és egyre jobban öntudatára ébred (magyarul: felnő), de ahogy haladunk előre az időben, ez a múlt egyre szövevényesebb és lényegtelenebb lesz, simán túlmutat a klónokon. A fősodor mellett pedig szerintem remekül működnek az egyes szereplők élettörténetei/epizódjai, szóval mindig volt egy olyan rész, ami sikeresen prezentált valami háttérnarratívát az éppen kedvenc szereplőről. Az mondjuk eléggé zavart, hogy volt pár elvarratlan cselekményszál: pl. (pici spoiler!) nem derül ki, mi lesz Sarah gyerekének apjával (akivel közben újra egymásra találnak, ám egyszer csak eltűnik), hogy az időközben felbukkant transz klón (Tony) honnan jön és hogy boldogul a továbbiakban, vagy hogy Helena gyerekkorába miért nem úgy néz ki, mint a többi gyerekklón. 

Léda és a hattyú (freskó Pompjei falán)

Ami a kulturális refenciákat illeti; ha ez nem amolyan boomer sorozat lenne, szívesen használnám a görög mitológiához. A lány klónvonalat ugyanis Lédának nevezik: Léda pedig az a spártai királynő (egyes mítoszok szerint a világ első női lénye), akit Zeusz (hattyú alakban) elcsábított. Léda azonban, félvén férje haragjától, még aznap a férjével is hált, a nászok végén pedig két tojást hozott a világra: az egyikből született másodmagával a halhatatlan Heléna (aki ugye a trójai háborúért felelős sztori női princípiuma), a másikből pedig Kasztór (Castor) és Pollux (a nevek különböző írásmódjaitól most eltekintek). A különböző mitológiai történetek vegyesen szólnak arról, hogy Kasztór milyen képességekkel bírt; mindenesetre ő a mítosz egy kritkus pontján--habár testvére, Pollux mindent megadott volna azért, hogy életben tartsa--életét veszti. 

A sorozat története, bár kicsit zavarosan, de azért szépen végigvezeti a mitológiát: a férfi klónvonalat Castornak hívják, és ők valóban mindent megtesznek egymásért, ám a sorsuk végül sejthetően alakul. Az egyik legfontosabb női klón Helena névre hallgat (erről mindjárt), a női klónvonal neve pedig Léda, na, ők--nem árulok el nagy titkot--szinte mindent túlélnek. Non plus ultra, hogy az egyik Léda ivadékot (aki, úgy tűnik, megmenti az egész dinasztiát) Kírának hívják. Ráadásul az ötödik évadban (megint egy kis spoiler) elhangzik a "The Future is Female" szlogen, ami a 21. században persze sok árnyalatot kaphat, de ne felejtsük el a eredetit követő, de immár posztmodern kontextust se; persze, ez már egy másik mitológia.

Ami az alakításokat illeti; nos, nem kizárólag az nyűgözött le, hogy Tatiana Maslany (ukrán, legyel, német, osztrák, román felmenők, atyavilág, micsoda multikulturális fertő!) mennyire szép, hanem az is, hogy az általa alakított összes klónt olykor milyen nehéz megkülönböztetni a képernyőn. Van Beth, a drogos és meghasadt rendőr; Sarah, a 'semmiresejó' anya, aki olykor betép és alkalmilag szexel; Alison, a külvárosi családanya; Cosima, a tudós; Krystal, az összeesküvéshívő manikűrös; Helena, az ukrán vadóc; MK, a finn mangahősnő; Rachel, a perverz domina, aki beépült a felsővezetésbe; valamint Tony a transz (és még sokan mások). Biztos a maszkosok és jelmezesek is nagyon kitettek magukért, de amit sorozatszerepből ki lehet hozni, nos, az itt szuper. 

Az egyik legjobb karakter Helena, aki egy ukrán zárdában nevelkedett, majd később örökbe fogadta egy vallási fanatikus, hogy megölesse vele az összes klónt, akik a 'nem eredetiek', csak hamisítványok. Elég ironikus, hogy a mitológiai Helénához képest ez a klónverzió egy naturális ösztönlény, mégis ritka módon ő az egyik, aki alkalmasnak bizonyul arra, hogy továbbörökítse a mindenkit meggyógyító gént úgy, hogy persze ikreket szül.

Szót kell ejteni arról is, hogy a főszereplőkön túl van egy sor remek karakter: Siobhan, az ír származású, Londonba, majd Kanadába emigrált szabadságharcos vagy Felix, Sarah fogadott testvére, aki szép lassan a gondjaiba veszi az összes klónt. A felsővezetést most nem fedném fel, elég annyi hozzá, hogy (ellenben a fent idézett szlogennel, és mielőtt túltolt nőcentrikussággal vádolná bárki a sorozatot) éppen elég nő bukik bele a küldetésbe itt is. 

Szóval all in all, szépen összerakott sorozat ez; kulturálisan beágyazott (nekem ez fontos, sznob vagyok, tudom), erős női karakterek vannak benne, amiket kiegyensúlyoznak a remek férfiszereplők, a dramaturgiai feszültség, filmzene, stb. És amikor túlvagyunk ezen az egész génmanipulált és neolucionista őrületen, mégis csak a humán faktor és a sisterhood győzedelmeskedik; ám ha erről többet akartok tudni, meg kell néznetek az ötödik évad végét. Meg persze ami előtte van.

Filmzene: