Impro

Megjött a hasizomcucc, úgyhogy nagyon fain tavaszi edzésprogramba fogtam, egyszer még zumbáztam is, de arra, azt hiszem, nem fogok rászokni, mert -- ahogy mondani szoktam -- csak lelkileg van jó mozgásom. Mindenesetre az egész nagyon jól esik, bár még mindig úgy érzem, hogy valami elhagyatott tengerparti házba kellene elköltözni pár hétre ahhoz, hogy jól vegyem a lendületet ehhez az előttem álló tavaszhoz-nyárhoz.
Munka továbbra sem nagyon van, de a pánikroham már szerencsére elmúlt, úgyhogy most éppen türelemmel várom, hogy mit dob a gép, és el is hiszem, hogy úgyis mindig dob valamit.
Éjjel azt álmodtam, hogy zongorakoncertre kell mennem, én fogok fellépni, de egyrészt nem találom a kottában a megfelelő darabot, másrészt fogalmam sincs, hogy oda fogok-e érni... Régebben mindig egy vonat lekéséséről álmodtam, szóval ez az el- és lekésődés, úgy látszik, visszatérő motívum.

Befejeztem az improvizációról szóló fejezetet is egyébként, valami olyasmi lett a konklúzió, hogy muszáj az életben improvizálnia az embernek, azaz néha eltérnie a tervtől meg a megszokottól, hogy ne bolonduljon meg, hogy az életünk ne váljon valami minket teljesen eluraló szabályrendszerré, hogy fenntartsuk az irányítást a játék felett. Ez szerintem tök jó argumentum, kár, hogy a tudományhoz túl életszerű és túl érthető, ezt fogják majd gondolni róla és mondani rá. Remélem, mire odáig jutok, le fogom tudni szarni ezt az egészet.

A hét végén két családtagommal is telefonáltam, és mindkettővel arra jutottunk, hogy az élet egy nagy rakás szar, és hogy igazából fogalmunk sincs, mikorra fogunk kikecmeregni ebből. Az ismerőseim sorra disszidálnak, akár Kertész Ákos, már az egyetemista gyerekeik se látják a karrier lehetőségét itthon, az annál kisebb gyerekeket meg eleve mindenki arra trenírozza, hogy tanulják a nyelvet, menjenek külföldre. Vezérünk már nem látja sikeresnek a gazdaságpolitikát, és bezárt a Gigapedia.
Legszívesebben én is ezt tenném.