Az van, hogy a húsvéti szent ünnepeket az ügyeleten kezdtem ma
reggel. Volt ott mindenféle ember, főleg gyomorrontással (vírus?), meg
egy nagyon sápadt nő, aki törölközőt szorított a hasához, és otthon
hagyott valami fontos izét, aminek hiányában cefet vacakul volt most. A
férje meg -- bár nagyon aggodalmasan -- de ezt hányta a szemére. Végül
nem engedtem őket előre, mert nekem is húsvétom volt/van, és hát aki
felelőtlen, az várjon, ugye, vagy mi.
Egy nagyon fiatal doki(lány) vizsgált meg, aki könyvből gyógyított
(na jó, csak a gyógyszert írta fel onnan, de nagyon sokat filózott azon,
mit is kéne velem csinálnia....). A diagnózis a leleten végül: lumbágó isiásszal.
Felírt valami durva (de szteroidmentes) gyulladáscsökkentőt meg
izomlazítót, meg valami gyomorvédő szert. Mindent be is szedek lelkesen,
mert már nem akarok több napot és estét elpazarolni a tavaszi
szünetből... fájdalomra. Inkább valami mással foglalkoznék most már.
Ugyanis a fájdalom elég fárasztó. Tegnap éjjel gyakorlatilag majdnem
mentőt hívtam, mert voltak pillanatok, amikor csak iszonyú kínok árán
bírtam megmozdulni. Attól féltem, reggel nem érnék ki a fürdőszobába...
és valami olyasmi történne, ami mondjuk még pelenkás koromban történt
utoljára... (nem viccelek, durva gyulladásos fájdalmaknál volt már hideg
kövön fekvés, mert a mozdulattól rosszul lettem, meg minden más is)
Ehhez képest egyébként bicikliztem kétszer is (ami nem biztos, hogy
jó ötlet volt), meg más intenzív mozgásformákat is csináltam, mert
muszáj volt... A fiatal dokinő azt mondta, gerinctornázzak, meg majd
nézessem meg, mert akár valami gerincsérvkezdemény is kialakulhatott
négy év alatt, amióta utoljára MR-en voltam.
Nos szóval szót fogadok, szedem a drogokat a béke érdekében, meg mert
így fájdalmasan tényleg kezdett már egyhangúan telni az idő...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése