Délelőtt még az érdekelt, hogy az az irigy, féltékeny és kicsinyes ribanc
perszóna, hiába a faxon érkezett pecsétes kikérő az egyetemről, csakis
"szívességi cserével" volt hajlandó elengedni Szegedre (haza, basszus,
haza!), hogy megtartsam az előadásomat a konferencián.
Meg még kicsit az is érdekelt, hogy 1) a 11. évfolyam feje fölött még
most, három nap elteltével is ott úszott a pálinkagőz, miközben én
Babitsot próbáltam átvinni, és mindenkinek azzal dicsekedtek, hogy egy
nap alatt hatvan liter alkoholt ittak meg 2) a nulladikosok pedig nem
tudták kiheverni azt a tegnap esti eufóriát, amikor is Alekosz megnyerte
a VV4-et. (Igen, ez a munkahelyem, magamnak köszönhetem, tudom...)
Most már inkább az érdekel, hogy hogyan foglaljam szavakba azt, hogy
konkrétan sírva fakadtam a gyönyörűségtől, amikor szombat este Dianne Reeves
abban az ocsmányronda ruhájában egyszer csak eltolta a mikrofont, és
acapella betöltötte a teret - közvetlenül azelőtt, hogy lerúgta volna a
szintén ocsmányronda cipőjét, hogy mezítláb visszajöjjön ráadást adni.
Bőgnivaló volt. És elénekelte a Crazy-t Gnarls Barkley-től.
És most így néz ki. Komolyan mondom, nagyon szar imidzs. Mint Carmen McRae. De hát ez az ő esetében sem érdekelt...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése