Álmomban a munkahelyemen jártam, ami viszont úgy
nézett ki, mint a hajdani általános iskolám. Nagy, hosszú folyosói
voltak és a tanári előtt hatalmas előtér (nem tudom miért, de ez a
tanári előtti tér sokszor előkerül mostanában, amikor álmodom). Valami
tanári és/vagy igazgatói továbbképzés volt, és egyszer csak
megpillantottam a volt osztályfőnökömet (aki az érettségink óta
egyébként hódíthatatlanul igazgatója a városunk háromból egyik
gimnáziumában). Beszélgeti kezdtünk, és feltárta nekem a városbéli két
legnagyobb gimnázium monopolhelyzetét – amiből ő, lévén a harmadik,
kisebb iskola igazgatója – kiszorult. Kicsit beszélgettünk más dolgokról
is, ami jól esett, főként mert az elején azt hittem, meg sem fog
ismerni, észre sem fog venni.
Az álom további részében új tanárokat kaptunk tanév
elején, és emlékszem, megértéssel vegyes szánalommal figyeltem, ahogy
alkalmazkodni és megfelelni próbálnak nekünk és az intézménynek.
Aztán a harmadik részben Szegeden jártam, ahol egy
hét végi reggelen el szerettem volna látogatni a régi munkahelyemre, de
közben időre haza kellett volna érnem. Fejvesztve igyekeztem, hogy
megtaláljam azt a helyet, miközben sürgetett az idő… Na, ez.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése