Ulickaja

Ma megkaptam ajándékba az Imágót (nem számítottam rá), ami még nyilván váratni fog magára egy keveset, mert most olvasom épp újra a Kukockijt. Rájöttem, hogy elfelejtettem, csak arra emlékszem, hogy ez a könyv volt rám eddig a legnagyobb hatással Ulickajától. (Bár, ahogy az ismerőseimmel beszélgetek, mindenkire tán az, amit legelőször olvasott.) A másik pedig a Surik.
Ezek valószínűleg azért tetszettek, mert vonzódom a bizarrhoz és a groteszkhez, és ami a Kukockijt illeti, a röngtenszemű nőgyógyász elég nonkonform...
A könyv/ek alapján mindenesetre egy (annak/azoknak megfelelően) bizarr nőt vártam, ehelyett Ulickaja meglehetősen egyszerűnek és hétköznapinak, hogy ne mondjam, klasszikusnak tűnt, de ettől még nagyon szimpatikus volt, főleg, amikor észrevettem, hogy mennyire könnyedén és lazán veszi az alkalmat meg a rendezvényt, hiába is próbálnak az egésznek óriási ünnepélyes feneket keríteni a szervezők. Az imázsa kicsit emlékeztetett egy titkolózó, de kemény és bölcs mámuskára (a cinikus genetikus), a hangja meg szerintem Psota Irénre hajazott, de ezt senkinek sem mondtam...
Persze a klasszikusság is igaz abban az értelemben, hogy elmondta például: nem használ multimédiális kommunikációs formákat, nincs blog meg általa működtetett website, jó, számítógépen ír persze, bár pont a Kukockij bizonyos első szakaszait kézzel és írógépen írta. Nem posztmodern abból a szempontból sem, hogy egyrészt nem érdekli az irodalomkritika, másrészt nem életre-halálra ír, mert szerinte a folyamatos koncentráció és írói figyelem egyenlő a rabsággal.

A moderátor egyébként elég rémes kérdéseket tett fel, engem például sokkal jobban érdekelt volna, ha a könyveiről beszél, és nem olyan témákban kell megnyilatkoznia, mint a vidék és a város kapcsolata Oroszországban, a nemzetközi recepció vagy a különböző rendezvényekhez és meghívásokhoz való viszonya. Arról nem is beszélve, hogy egyszerre két tolmács igyekezett megbirkóznia fordítással, ami -- én elhiszem, hogy komoly feladat -- egy egyetemi programon minimum zökkenőmentesen kellett volna, hogy menjen, ha nem is profin. Untat továbbá a feminista író sztereotípiája vele kapcsolatban, rendben van, hogy írt egy Médea-parafrázist (mondjuk), de a nagy művek többsége szerintem cseppet sem férfi vagy nőorientált, hanem jó orosz regények, és kész. A Csehov-párhuzamról meg nem is beszélve, úgy közhelyes, ahogy van. Nyilván, hogy Csehovhoz fogják hasonlítani, hiszen az egyik legkanonizáltabb orosz - mellesleg ha már a kánonnál tartunk, arra is kíváncsi lettem volna, hogyan viszonyul a kortárs szerzőkhöz, mondjuk Szorokinhoz, akit a világ meg én szintén nagyra tartunk.

Két dolog viszont viszont a szerencsétlen kivitelezés ellenére is tetszett: egyrészt amikor azt mondta, hogy az értelmiséget gyakran túlértékelik, érdemeiket eltúlozzák, mintha valami "lovagrend" lenne. Másrészt pedig utolsó tanácsként és üzenetként (mert ezt is kiprovokálták belőle, istenem) óva intett a szokványos reakcióktól, és a személyes felelősség vállalásának fontosságát emelte ki. Igyekezzünk saját válaszokat adni. Ne legyünk lusták és ne süppedjük a megszokásba. Ámen.
Dedikáltatni nem mentem oda, mert utálok kuncsorogni.