Mém

1. Milyen irodalom tételt húztál az érettségin?
Természetesen József Attilát, mi mást. A B-tétel (mert volt ilyen is) pedig az antik görög dráma volt. Mivel egyik szerelmem Attila volt (ezért is utálom tanítani, de nem erőltetem, hogy bárki is megértse ezt az összefüggést, ha elsőre nem sikerül), a másik pedig azóta is a színház, alig lehetett lelőni. Dicséretet is kaptam, vagy mifene. Büszke voltam magamra, eléggé.

2. Ennek hány éve is?
Nem tudom, úgy kábé tizenvalahány.

3. Emlékszel a középiskolás ofőd nevére?
Persze. Magyar-töri szakos volt, hapsi, és tizediktől vett át minket. Fura, magának való figura volt, göndör fürtökkel és négy gyerekkel két házasságból. Sokan szerették a fanyar, intellektuális humoráért, én úgy véltem, marhára minden exhibicionizmus hiányzik belőle, és egyáltalán nem tanárembernek való. Képes volt 45 percig összekulcsolt kézzel ülni az asztal mögött. Nem az zavart, hogy nem tudtunk az életéről semmit (az enyémről se tud senki semmit), hanem hogy nem derült ki, milyen ember. Illetve az derült ki, hogy ilyen. Később igazgató lett belőle egy FIDESZ-es jóbarátja révén, aki pedig tovább avanzsált a közgyűlésbe. Azóta is ott nyomják mindketten. Láttam róla fotókat, kikupálódott, gondolom mert muszáj nyilvánosan reprezentálnia olykor. De így végre kevesebbet tanít, ennek, gondolom, örül.

4. OKTV?
Nem. Alulmenedzselt tehetség voltam, elitgimibe jártam, de keveset puncsoltam. Egyszer elmentem Arany János Olvasási Versenyre, általánosban meg egyszer megnyertem egy megyei zeneelemzési versenyt.

5. Milyen szakkörbe jártál?
Mivel alulmenedzseltek és nem volt megfelelően követhető karizmatikus egyéniség (illetve volt, de elment szülni másodikban), nem volt számomra megfelelő szakkör sem. Ezért hát nem jártam kérem, hanem vezettem. Színjátszókört. Gyerekelőadásokat csináltunk, többet én írtam, turnéztunk velük a megye óvodáiban, általános iskoláiban Mikuláskor és gyereknapon. Még a helyi újság is írt rólunk. Az ighá nagyon büszke volt, és a második évben már buszt bérelt nekünk. Kurva jó volt, egy csomó gátlásos gyereket "kineveltem", van köztük, aki ma a tv2-nél tudósító, pedig világ életében pösze és félős volt, mint az állat.
Ehhez képest marhára rosszul esett aztán, amikor nem én kaptam ballagáskor a gimiben a közösségvezetői díjat, hanem a DÖK-elnök, aki persze matek speces volt, és az igazgató volt a matektanára. Végigbőgtem szomorúságomban a ballagási ebédet - akkor még problémáztam ilyeneken.
Mostanság tervezem, hogy beszkennelem a rendezői példányokat, díszletterveket, zenei partitúrákat, aztán majd mutogatom az unokáknak.
Jártam továbbá zongorázni és énekkarba, egy darabig a városi diákszínjátszók közé is, hogy rendező legyek, de sznobnak találtam őket és leléptem.

6. Hányas és milyen nevű úttörőcsapatban voltál ez meg az?
Kisdobos koromban voltunk Mókus-őrs meg Németh János-raj (ő egy megyebeli kerámiaművész volt). Aztán jött a rendszerváltás szele, de Pósch Jánosné Kati néni nem eresztette a csapatszellemet, és átalakultunk körökké. Én az Olvasókörbe tartoztam, minden héten két délután kellett közösségi foglalkozást tartani. Arra emlékszem, hogy az első felolvasó-délutánon a Jedi visszatért olvastam fel. Kb. az első öt oldalt.

7. Mi volt a tisztséged az őrsödben?
Őrsvezető, persze, vagy nem? Aztán körvezető.

8. Mi volt a legmaradandóbb emléked egy osztálykirándulásról?
Minden jó volt. Rengeteg helyre mentünk. Legmaradandóbb élményem, hogy mikor már mindenkit hazavittek az épp hogy megérkező busztól a szülei, én szép komótosan elindultam egyedül gyalog haza...
De talán az, hogy valami budapesti kóterban cigiztünk, és bejött a pótofő. Aztán meg, hogy mennyire tetszett Szeged, akkor határoztam el, hogy oda megyek egyetemre. Így is lett, nothing gonna stop me náááháháá.

9. Előfordult, hogy kirúgtak valamelyik suliból?
Á, nem. Szerettem tanulni. De most komolyan, az elejétől. A buktákat és a nehéz tárgyakat kihívásként éltem meg.

10. Ki volt az általános iskolás nagy ő?
A kétéltű ember, aztán József Attila, Victor Hugo, meg a kiskutyám.

11. Leggázabb poszter a szobád falán?
Nem voltak gáz poszterek. Csak kutyásak és színházasok a megyeiből.

+1. Aztán intő, bukás volt-e?
Nem. Mondom, hogy szerettem tanulni. A suliban meg számon tartottak, mert mindig sokáig bent voltam, ültem a lépcsőn, írtam, bámultam a falat, beszélgettem a portásnénivel. Egyesekre sem emlékszem, csak az elsőre-másodikra ált. isk. felsőből. Egyszer nem volt orosz házim, egyszer meg menstruált az ének tanár, és begurult, lejátszott egy dallamot zongorán, amit elsőre le kellett volna hallás után kottázni a megadott hangnemben (zenei tagozatos voltam). Mindenki egyest kapott.
Később a kémia meg a fizika nem ment, meg tán a biosz; a matekot erős hármasra mindig kihoztam.

technikai k. o.

Több dolog is keseríti az életemet manapság, a legnagyobb bánatom pedig az, hogy még írni sincs időm róluk. Olyan az egész, mint egy maratoni futás, ami közben a hét végék egy-egy jó stílusérzékkel hozzám baszott ásványvizes üveg. Utálom ezt az egészet, mert elveszik a lényegem, meghalok.

Már meghalék, Elpatkolék!
Lelkem az égbe száll;
Aludj ki, nyelv!
Hold, fuss, el, el!
Hal – ál! hal – ál! – hal – ál!
[Holdvilág el]

Néha csak úgy leülök zongorázni, mert az jó, és újra felfedezem a tökéletességre törekvés és a folyamatos alkotás örömét, azt, ahogy egyre és egyre jobb leszek, ahogy csiszolódik az anyag, épül a lélek, értelmet kap a szándék és a szent akarat.

De aztán ez elmúlik, mert fel kell onnan állni, és a következő dolgokkal-gondolatokkal kell megküzdeni.

1) Az iskolában elfogy lassan a fénymásolókeretünk - ami a félévre beállított másolási mennyiség - és ezt, nos ezt az idén takarékossági okból nem lehet kibővíteni. Tavaly még lehetett. De az új büdzsé (?!) máshol szorul. Mivel a tankönyveink ótvar szarok, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan dolgozhatnék fénymásolás nélkül mondjuk érettségi szövegértési feladatokkal; másrészt pedig azt sem értem, hogyan boldoguljon az, akinek még tankönyve sincs. Harmadrészt egyszerűen nem és nem hiszem el, hogy az vinne csődbe minket még jobban, hogy a tanarak rendesen szeretnék végezni a munkájukat megfelelő minőségű (háromfelkiáltójel, bazmeg) tananyagok segítségével. Mert az egy dolog, hogy évek óta nem rendelhetek új, szakmailag jobb és használhatóbb tankönyvet, de ha még a segédanyagokról is letiltanak, akkor hová leszek én. Meg a világ persze.

2) A nyelviskolai górém, az a széphajú, aki a hallgatókat csak a pénztárcájuk felől ismeri, küldött egy körlevelet, hogy - így szemeszter vége felé - felhívja a figyelmünket néhány dologra. Vezessük pontosan a nyilvántartást, stb. Mindenképpen fejezzük be a tananyagot - azt a tananyagot, ami normális iskolai környezetben egy egész tanévre, nem pedig 13 hétre oszlik, és amit csak akkor lehetne befejezni, ha tölcséren tölteném a fejekbe. Komolyan, nem tudom, hol élnek ezek, amikor ilyeneket találnak ki.

Valamint használjuk a - szintén szar - tankönyvhöz a dvd-s segédanyagot, mert különben biztos milyen unalmas órát tartunk, ha nem nézünk villódzó képeket.

Kiégek. Na de nem ez bosszant, hanem hogy az elmúlt hetekben több témáról akartam posztot írni (de nem sikerült). Lassan elfelejtem magamat.

Változások

"Több dolgok vannak földön és égen,
Horatio, mintsem bölcselmetek
Álmodni képes." (Hamlet, I. 5.)

Úgy látom, hogy nagyon jó változások állnak biztos lábakon várakozva az előszobában.

(Valahogy a mai napig nem vagyok nosztalgikus az igazi jó barátaimmal kapcsolatban, sokak szerint még nem vagyok elég öreg ehhez, de szerintem meg más az oka.)

Az egyik közeli barátom pár hónapja költözött a királyságba, a másiktól pedig ma megtudtam, hogy gyereket vár - régóta szerette volna. Azt mondják, ez a világ legegyszerűbb dolga, pedig egyébként nem...
Bár kis társaságunkból sok szempontból a legéretlenebbnek tűnök, rá kell jönnöm (a többiek mindig is tudták), hogy pont ellenkezőleg: én voltam az pár évvel ezelőtt, aki beljebb engedte a Nagy Változásokat az előszobából, úgyhogy nem lemaradva kell éreznem magam, hanem éppen hogy előretörve. Így is érzem.

A Nagy Változások hatásfoka enyhült, lejárt. Újabbak után kell nézni, kinőttem a jelenlegieket. Mindez már kevés. Egyre irritálóbb, sürgetőbb, kielégületlenebb. Szerintem már beletettem a közösbe eleget, ezentúl válogathatok.
Valami készül. És minden kényszerpálya és az összes fájdalmas és nyomasztó nehézség ellenére a választás szabadsága még mindig az enyém.

soul education

A tanítási szünetek ideje alatt mindig rájövök, hogy tökre jó fej vagyok. Amikor már a megfelelő mértékben kialudtam magam, akkor remek tanár is vagyok éppen szerintem. Kreatív, vicces, szórakoztató, egyéni, amilyen jó lenne, ha mindig lenni tudnék, de nem tudok. Mondhatnám, hogy ez az én saram, de inkább másra fogom. A rendszerre, a beosztásra, a világra, a helyzetre, meg hasonló elvont és nem létező izékre.

Ha több időm és sanszom lenne például, meg persze megfelelő támogatásom (és nem lennék túl öreg a lánglelkűséghez), akkor két dolgot kezdeményeznék az iskolában. Egy diskuráló klub lenne az egyik, ahol különböző aktuális, világunkat érintő témákról lehetne beszélgetni. Például a szegénységről/hajléktalanságról, a prostitúcióról, a homoszexualitásról, a drogról, a politikáról/politizálásról, ilyesmikről. Tökre nonprofit alapon meg-meghívnék néhány témához értő felnőttet, akiktől lehetne egy csomót kérdezni, de amúgy társalgás hangulata lenne az egésznek, ahol mindent lehet, nincsenek tabuk, pláne elvtelen hallgatások és mismásolás.
A másik pedig egy diákszínház lenne, főleg azért, hogy még idejében elvágjam a kommerszhez való ízlésbeli kapcsolódás lehetőségeit.

Mindez azért jutott eszembe, mert épp egy egyetemi diákszínjátszó fesztivál székeit koptatom, és az előadások láttán tökéletesen levehető, hogy ki min és kiknek a kezei alatt nőtt fel...

Zene: Jamiroquai: Soul Education

Megaszar

Javíthatatlan tehetségkutatónakálcázott médiaszarfogyasztó vagyok; egyrészt mert a zene az életem (áh!), másrészt pedig mert fáradhatatlanul keresem a kuriózumot, az egyéniséget, Az Előadót - hogy olyanokat lássak, mint mondjuk a Póka Angéla vagy az Oláh Ibolya annak idején (a körítés és amik azóta történtek, az most tényleg mellékes), hogy megforduljon velem a világ, hogy kiforduljon a négy sarkából, a hamleti kizökkent időt keresem, amit nem is akarok helyretolni...

Manapság rá kellett jönnöm, hogy más indíttatásból is nézem ezeket: segítenek kilökni magamból a héten felgyülemlett salakot, jót lehet anyázni, szidalmazni, káromkodni, hőbörögni, olyan lehet ez, mint a fasziknak a focimeccs. Isszuk a sört, szidjuk foci-metaforikába bújtatott életet.

Persze azzal is tisztában vagyok, hogy ez réges régen nem a tehetségről szól. Mégis nézem, és mégis fel tudok háborodni, hogy ostobábbnál ostobább zsűri és résztvevők vannak, akik már egy összetett mondatot sem tudnak kinyögni, csak annyit hogy "én jól éreztem magam a színpadon" meg hogy "az érzésre koncentráltam" meg hogy "szerintem átjött/nem jött át". Figyelem a kínt, ahogy keresik a szavakat, de nem találják, és arra gondolok, amikor még intellektusokat ültettek a székekbe; egy cseppet sem csodálkozom, hogy nem vállalták a sokadik remake-et.

De egyébként félelmetes, hogy a csillivillivel mi mindent próbálnak lenyomni a képzetlen néző torkán. Hogy a Megasztárban tízből csak kétszer nincs hamis hang, viszont tízből tízszer nincs karizma, egyéniség. Hogy az X-faktor kapcsán most szombaton komolyan kételkedni kezdtem, hogy a múlt heti műsor nem volt-e elejétől végéig playback. (Persze lehet, hogy csak bejött az a jóslatom, miszerint könnyű úgy az első élő adásra felkészülni, hogy hetek állnak rendelkezésre -- a korábbi adások ui. felvételről mentek -- de most csak egy hét volt arra, hogy összekapják magukat a t. aspiránsok.) Ami egyébként kiemelendő tény, hogy az X-faktorban tessenek figyelmezni, hogy a live felirat időnként eltűnik, és a közös számok ill. a vendégelőadó csakitt, csakmost, csakönöknek produkciója gyanúsan steril, vagyis minden valószínűséggel stúdiómunka. Átverés.

Az összes zsűri is az idegeimre megy egyébként. Pressernek, gyanítom, elfogyott a jogdíjakból szerzett pénze meg az ihlete, Eszenyinek úgyszintén. Friderikusznak szerintem túl sok szabadideje van, a Nagy Feró biztosítani szeretné a nyugdíjas éveit, a Gesztinek meg gyereke született, és kezd elkurvulni. Vicces, ahogy műmájerkedéssel vádolják X-et, miközben tökéletesen kiviláglik az ő összes előre megírt manírjuk.

Akit egyébként érdekel, annak elmondom, hogy a Megasztárban az általam jelölt zenei potentátok száma nulla. Senki nem érdekel. Világosan látom, hogy most is meg akarják teremteni a prototípusokat (a gyereksztár, a duci macsós mackó, a lelki sérült negyvenes -- hazánk Susan Boyle-ja), de ez már unalmas és szánalmas is. Az X-faktorban ugyanez. Néhány kimunkált hangú, középszerű figura, akiben meg van egy kis egyéniség, azt is szét fogják forgácsolni. Van, akit le akarnak bohócisítani, az általam itthon hallott eddigi legjobb férfivokalista együttesnek is csak szurkolni tudok, hogy ne hagyják magukat. Az agresszív-nyomulós női erőszakot pedig szintén fel kellett volna ismerni időben, de hát...

Mindegy, azt mondják, aki folyton foglalkozik valamivel, még ha az arra nem is érdemes, az tovább él...

[cím nélkül]

Egyszer már írtam egy bejegyzést arról, hogy mennyire káros hatásúnak tartom az ostoba és unalmas iskolai ünnepségeket, jó nagy felháborodás lett belőle, mondták, hogy kicsinyes vagyok meg nagyképű, stb. De az a helyzet, hogy nem, csak ifjúságpárti vagyok, vagyis nem, inkább ember- és tisztességpárti, és nagyjából belebetegszem, amikor olyasmit kell mellszélességgel támogatnom vagy olyasmiről kell szolidárisan hallgatnom, amit orbitális nagy baromságnak tartok, és amivel én sem értek egyet.

Itt van például az iskolai egyenruha kérdése. Egyszerűen nevetséges lenne, ha olyasmi szaladna ki a számon, hogy "márpedig a lányok ünnepi viselete a szoknya", vagyis nem fér bele még a csinosan szabott fekete nadrág sem. Nevetséges, mivel szinte soha nem hordok szoknyát, egyszerűen utálom. Hogy most ma mégis felvettem, az kizárólag annak köszönhető, hogy nincs ünnepi nadrágom. De egyszerűen képtelen vagyok rá, hogy egyetértéssel védelmezzem azt a teljességgel autoriter és ostoba utasítást, hogy minden lány húzzon szoknyát. Már csak azért is, mert egyrészt szerintem igenis jól körülhatárolható az ünnepi viselet fogalma. Másrészt a t. kollégák sem húznak szoknyát, ami teljesen jogos észrevétel a diákság részéről. Harmadrészt ez is kiszúrás a lányokkal, mert ugyanis azért nem jár bünti, ha egy fiú húz bazinagy edzőcipőt az öltönyéhez, a nadrágos lányok viszont befenyíttettek egy osztályfőnöki intővel.
Mivel a srácok nem hülyék, a kérdéseiket persze felteszik. Nekem pedig fontosabb, hogy önnön hitelességemet ne hazudtoljam meg, ezért azt mondtam, döntsék el, osztályfőnöki vállalása vagy elvtelen behódolás. És óva intettem őket, hogy ez legyen életük legnagyobb problémája.

A másik teljesen jogos felvetés az iskolai megemlékezés ebben a formában való szükségessége és értelme -- amiből mellesleg egyenesen következik az előző kérdés (vö. érdemes-e egyáltalán kiöltözni, sőt, érdemes-e egyáltalán elmenni).
Október 23. alkalmából általában játékfilmeket nézünk a korszakról. Ezek (a Megáll az idő, a Szamárköhögés, az Eldorádó stb.) egyébként remek filmek, de teljesen hidegen hagyják az ifjúságot, ami nem az ő hibájuk: kontextualizálás és magyarázat híján ez teljesen érthető. A filmet megelőző történelmi tényeket ismertető 15 perces beszéd (mappás, zakós, mikrofonos formában) szintén teljesen érdektelen. Ráadásul minden évben ugyanazt a beszédet, ugyanazt a fekete mappát és ugyanazokat a dalokat porolják le...
A mai film kalózváltozatban, rossz minőségben került a vászonra. Ez egyrészt egy darabig derültséget okozott, mert a hang több másodperces csúszással ment a képhez képes; mozgott a szereplők szája, de nem mondtak semmit. Másrészt a képminőség is annyira vacak volt, hogy még én sem tudtam követni az eseményeket, pedig már sokszor láttam ezt a mozit. Így aztán nemcsak hogy illetlenül röhögtek, de tíz perc elteltével megindult a ki-be mászkálás.
Nincs jogom nagyon ítélkezni, én is halálosan untam, maximum a híres jó modorom tartott a fenekemen.

Minálunk is nagyon menő mindenért az ifjúságot hibáztatni: hogy érdektelenek, hogy buták, hogy semmi nem hozza lázba őket. Csak én meg már torkig vagyok azzal, hogy a szart próbáljuk meg lenyomni a torkukon. Képtelen vagyok elszámolni magamban azzal, hogy olyasmit kellene képviselnem, amivel totálisan nem értek egyet. Ezért aztán nem is teszem.

Mert mi az üzenete mindennek? Egyrészt egy egész iskola előtt vált nyilvánvalóvá, hogy szar kalózmásolatú filmet vetítünk nyilvános helyen, nyilvános alkalommal, teljesen illegálisan. Másrészt hülyét csináltunk magunkból megint azzal, hogy egy ócska minőségű és unalmas megemlékezés miatt világra szóló cirkuszt és előzetes fenyegetőzést csaptunk az egyenruha okán. Harmadrészt valószínűleg (mivel nincs hátsó kijárat) mindenki látta azt is, hogy a szigorúan (és különféle intőkkel megfélemlített) visszatartott diáktömegek erős ellensodrásában elsőként az újdonsült igazgatónő távozott a megemlékezésről a film kezdete után kb. fél órával - egyéb iskolai feladatokra hivatkozva. Na most ez már milyen.

Valószínűleg kötöznivaló bolond vagyok, mert kínosan ügyelek arra, hogy hiteles maradjak. A munkában pláne, de egyébként is. Egyébként meg annyira kínosan nem is kell rá ügyelnem, mert például pont ma böktem vissza néhány epés megjegyzésre a kötelező olvasmányokkal kapcsolatban (miszerint bezzeg az Alkonyat-trilógiát elolvassák), hogy ha hiszik, ha nem, egészen jó eredményeket tudunk felmutatni ebben, aminek a sikerét abban látom, hogy egyszerűen közösen megbeszéljük a vacak tantervi követelmények csínját-bínját... ez bejön.
Szóval nem nagyon örülök a tisztátalan játszmáknak, nem is vagyok alkalmas az ilyesmire, ha ilyet látok, dühöngök, szomorkodom, elképedek, elkeseredem, és sürgősen tervezgetni kezdek... A legnagyobb problémám pedig az, hogy mindez határozottan a politikára emlékeztet: hangzatos szólamok, makulátlan pofátlanság, cinkos hallgatás és az 'úgyis mindenki más hülye' konszenzusa. Már nem sokáig bírom.

Engedetlenek, elégedetlenek

Elvittem a csoportomat az Engedetlenek című kiállításra a Hattyúház Galériába; ez volt az a kiállítás ugye, aminek a pécsi püspök olyan jó kis reklámot csinált.
Nos, nem értem, mit verte annyira a palávert, de ez mondjuk annyira nem is érdekel. Az sokkal jobban, hogy ha már így, akkor miért nem tudtak egy rendes kiállítást összehozni az amúgy tökre jó kis térben. (Annyira slamposnak tartottam az egészet, hogy még rendes szaki kritikát sincs kedvem írni róla.)

A Hattyúház egy lakásból átalakított kis galéria a Színház térrel szemben egy ház első emeletén. Az -- amúgy csak az ajtón látható -- plakátra tollal ráírták, hogy első emelet, nehogy az ember eltévedjen. A lakás ajtaját kibontották, és beraktak egy fotocellás üvegajtót, bent pedig olyan a hangulat, mintha egy lakásfelújítás előtti állapotban éppen kipakolták volna a szobákat. Ez tetszett egyébként, jó nagy ablakok, tágas, világos belső, és sehol egy lélek, amikor beléptünk. Később (gondolom, a konyharészből), amikor jó harsányan köszöntem, előkerült egy csaj, és azt mondja, hogy ingyenes a kiállítás, majd visszamegy, és az ottlétünk alatt ki se néz többet. A sajtóanyag ingyenes, bár főleg lengyel meg angol nyelvű, de rengeteg alkotásról van benne kép/szó, amik nem tudom, hol vannak. Tulajdonképpen az egész csak 5-6 mű, a legtöbb a falra ragasztott fotó, két film, egy videó meg egy installáció-féleség. Ez utóbbi a sajtót is bejáró fekve fingó guminőt formázó vászonbaba (és most direkt nem nézek utána, melyik lengyel művész alkotta). A fotók között van Walt Disney-féle Hófehérke a szeme alá rajzolt karikákkal, duci meztelen nő zöldségekkel és a hasát karmoló gereblyével (mint csendélet), csomagtartóba zárt szépségkirálynő, dühös pózleszbi tinilányok és egy film, amiben egy meztelen, rongyokkal betekert és bekötött szemű csaj rálő egy házra (ami gondolom, a masszív maszkulin hatalmat szimbolizálja), de aztán ő rogy le holtan.


Elolvastam a promókban, hogy az alkotók mennyire elismert művészek, meg hogy nem titkolt céljuk a Lengyel Anya mítoszának földbe döngölése - oké. De hol a többi cucc? A tájékoztatóban vettem észre ezt a tök vicces alkotást, amikor is a megbámult női fenék jól visszanéz az ő szemével - na, ez a kiállításon nem volt látható. Amit szintén hiányoltam (ha már EKF), hogy lehetett volna legalább egy felkészült művtöri hallgató, aki kicsit eligazítja a gyanútlan látogatót. Mert se feliratok, se útmutatók, se semmi. A katalógus ismertető pedig még véletlenül sem a kiállított alkotásokról/-hoz szólt (hozzá).
No nem baj, utólag is elolvastam a híradásokat, és vicces lehetett, ahogy Páva Zsolt azt mondja, hogy "a kiállítás az életet tükrözi a maga igényes módján"... A magam részéről azt gondolom (és becsszó, nem az antifeminista beszél belőlem, muhaha), hogy ingyenesség ide vagy oda, igényesebben is meg lehetett volna csinálni az egészet még akkor is, ha ideológiájában és gondolatvilágában sem gondolom nagy truvájnak a felhozatalt. Biztos mert épp Simone de Beauvoir-t olvasok.
De persze az is lehet, hogy egyrészt nem kellene a Barbicanhoz viszonyítani, másrészt meg örüljek, hogy előbb leléphettem az iskolából.

A srácok egyébként lehidaltak egyrészt, mert még sosem jártak szobagalériában is (és a színházról is azt hiszik, hogy az a müzikel), másrészt meg mondták, hogy ugye majd elmagyarázom, hogy mi volt ez... Mondtam, hogy nem, de majd megbeszéljük.