[Nyárelő]

A héten nagyon kimerültem, toltuk még a gyorsfelkészítőt az érettségire, plusz projektzárás, konferencia, ballagási beszédek, mindenféle sirámok, jegyzárás, aztán ballagásra utazás, rengeteg rokon, vendégség itthon is, miegymás. Jövő héten pedig indul az érettségi, hétfőn Pestre megyek, aztán emelt, ügyeletek, másik emelt, harmadik emelt, közben egy diákom nyert valami diáksajtó díjat, menni kell vele a fővárosba, aztán lesz irodalomterápiás nap (szintén ott), hó végén pedig családi minivakáció az ősökkel.

A ballagásra tömegközlekedéssel mentem a szülővárosomba (Zalaegerszeg), élmény volt, komolyan. Ezer éve nem buszoztam, a vonatot preferálom, de most 25 év után megint megtapasztalhattam az egyetemista járatok zsúfoltságát, a hőséget és a vacak közutakat. A különbség tényleg csak annyi, hogy most már minden buszon van pittyegős kódleolvasó, úgyhogy az utolsó pillanatban én is applikáción vettem a jegyet, de nem lett jobb, mert így is végig kellett állnom a sort. Dolgozni terveztem, de az utolsó pillanatban beült mellém egy nagyobb darab nő, aki a nap folyamán már sokat izzadhatott a műanyag kiskabátjában, és akárhogy is helyezkedtem, mindig hozzám ért valamije (!!). Úgyhogy nem dolgoztam, hanem podcastokat hallgattam meg zenét, kicsit olvasgattam a krimimet és húsz perceként az órát néztem, hogy mikor érünk már oda. Késtünk fél órát - később hallottam, hogy csütörtök estére bedugult az egész ország, de végül is minden jó ha vége jó.

Apámnál, azt hiszem, legalább két éve nem voltam, pláne nem úgy, hogy ott is aludtam. Gondoltam, hogy erről is írok posztot (a szüleimről, úgyis anyák napja van), de ezt önvédelemből meg fáradtságból végül most nem teszem, talán majd később.

A ballagás rendben lement - sokáig ez volt az utolsó. Pár éve voltam legutóbb, teljesen elfelejtettem, hogy ebben a gimnáziumban (ahová egyébként én is jártam) vendégül kell látni az összes tankeres tótumfaktumot mindenkit egyenként üdvözölve, hogy a műsorban beszélők és a kitüntetett diákok 80%-a is férfi/fiú, és hogy a közönségnek nincs ülőhely biztosítva. (Itt négy osztály ballagott, ha jól számoltam, a miénkben hat, mégis mindenki le tud ülni.)

Ezek (és az ott töltött este) után jött a 24 fős vendégsereg és az evés-ivás; mivel én (mi) elég visszavonult életet éltünk, ezért az ilyenekre treníroznom kell magam, most is megtettem, de valahogy mégis sok volt.

Szóval végül vagy tényleg nagyon elfáradtam május elejére, vagy rajta vagyok valahol a spektrumon én is, mert tegnap már csak lapítani szerettem volna a fűben, de még meg kellett főznöm egy komplett vacsoramenüt a vendégünknek, aki ajándékot is hozott Krétáról, politizáltunk egy kicsit, aztán szerencsére látta, hogy leesik a fejem, és fél 9-kor távozott. 

Közben olvasgattam a politikát is (NKA-s pénzek, újabb miniszterek), és azon tűnődtem, hogy az új kormány fel- és munkába állásakor (és a nyári vakációk eljöttével) csillapodnak-e valamennyire a kedélyek. Pláne, hogy az ország kap még egy lehetőséget, hogy kitombolja magából a 16 évig gyülemlett feszültséget.

És itt szeretnék üzenni az előző poszthoz névtelenül kommentelő felebarátomnak (aki, feltételemezem, azt sérelmezte, hogy nem vagyok elég szenvedélyes a politikai történésekkel kapcsolatban, és ezt csak most olvastam), hogy nem, egyáltalán nem vagyok szenvtelen és nagyon is sokszor vonódok be érzelmileg dolgokba (talán túl sokszor) - de azt gondolom, hogy a politika az utóbbi években egészségtelenül nagy arányban volt az életünk része. Hanyagoltuk miatta a kapcsolatainkat, az olvasást, a művelődést, az egészségünket, kórosan rászoktunk az internetre és a social mediára (és ha valaki nem ilyen intentív ezekben, azt lenézzük) és ilyenek. Hagytuk, hogy a bőrünk alá másszanak olyan dolgok, amikre érdemben nem volt ráhatásunk. 

Talán máshogy vettem részt a dolgokban, mint a többség: nem posztoltam politikát (csak ritkán), nem mondtam fel a munkahelyemen (egyesek szerint a "rendszer szekértolója" voltam, így jobb lenne most is kussolnom), belülről lázadtam és igyekeztem átmenteni, amit lehetett.

Az elmúlt hetekben, amikor mindenki a "hangoskodókat" ünnepelte és követelte döntéshozói pozícióba, azt láttam, hogy a hangerő számít, nem pedig a minőség, és végül nagyon megnyugtató, hogy a józan ész látszik érvényesülni. 

Szóval én ezek miatt is szavaztam oda, ahova szavaztam, és próbálom kiírtani az életemből a napi politikát. Most már szeretném rendbetenni az alvásomat, a vérnyomásomat, visszamenni az uszodába, elolvasni a legújabb könyveket és a Shakespeare-összest, írni egy könyvet, meg ilyenek. Ezek mellett meg persze ott leszek, amikor ott kell, és elmondom, amit gondolok.

Szóval szeretném, ha mostmár meglátnánk, hogy nem muszáj folyton harcolni, élhetünk is egy kicsikét.

Edvard Munch: Summer Night by the Beach