[Macskamentés]

Vasárnap délelőtt macskát mentettünk.

Úgy történt, hogy reggel a boltba menet kiálltam a kocsival, és látom ám, hogy egy szürkés cica gubbaszt a kocsi alatt - illetve immár nem volt alatta, hiszen kihajtottam a parkolóhelyről. Meg sem moccant, én meg elhajtottam, majd a 20 perces bevásárlás után persze nem hagyott nyugodni a dolog, és miután visszaálltam a helyemre, keresni kezdtem a macskát. A mellettem álló autó alá költözött át.

Felhoztuk a cuccot, elkezdtem agyalni, hogy kié lehet ez a láthatóan ápolt perzsa típusú macska az amorf különböző színű szemeivel, de nem jutott eszembe senki. 

Becsöngettem a rossz hírű drogos srácohoz alattunk. Már majdnem eljöttem az ajtajuktól, amikor kinyitotta, nyilvávalóan felébresztettem. Nem, az ő macskájuk nem tűnt el, mondta, majd rám csukta az ajtót.

Folytattam a csöngetést a mellettünk lévő lépcsőház kaputelefonjain, ám az emberek vagy a Dunán hesszeltek, vagy még aludtak, még csak fél kilenc múlt. Időközben felbukkant a rossz hírű drogos srác (immár gatyában), hogy megpróbáljon segíteni kiszedni a macskát a meglehetősen nagy méretű Skoda alól, de nem járt sikerrel. Kisméretű emberforma ő is, én is.

Eközben jött a szomszéd pitbullos csaj, akit szintén megpróbáltam kifaggatni, kinek lehet a lakótelepen valamelyik utcafronti lakásban perzsa típusúja, de csak hümmögött. Majd kibökött egy nevet, és megígérte, hogy miután felviszi a kutyát, bekopog hozzájuk. 

Egy perc múlva meg is érkezett (kutya nélkül), nem, sajnos a lakók nincsenek itthon, de hozott kaját, hátha kicsalogatjuk azt a szemérmes dögöt. 

Ekkor már majdnem kilenc felé járt az idő, de a napszakot meghazudtolóan harmincöt fok körül alakult az üde reggeli hőmérséklet. Macskapajti pedig (megunván a szerencsétlenkedésünket) belülről felmászott a kerékdob környékére és/vagy a motorháztetőbe, ezt akkor még nem lehetett pontosan megállapítani. Így hát újabb feladat várt ránk: ki kellett deríteni, kié az autó, mert ha az megindul, a szép macskából szőrös és véres cafatok maradnak, az biztos.

Azért én a biztonság kedvéért becsöngettem még pár lakásba, minden ötödik ember reagált, de persze senki nem tudott semmit, tipikus. Hazajöttem, hogy legalább az autótulajdonosnak tudjak levelet írni, miszerint egy felemás szemű ijedt macska költözött a kocsijába, és ha nem akar drámát, cselekedjen. (Tóth Krisztina A majom szeme című regényében van egy vonatkozó érzékletes jelenet, ajánlom, amikor sejtitek, hogy most ez következik, inkább lapozzátok át.)

Miközben a papírt és tollat keresgéltem, előkerült az autótulaj és a gyereke, akik szerencsére nagyon segítőkésznek bizonyultak, úgyhogy negyven perc elteltével négyen próbálták előkanalazni a macskát a kocsiból, ám az egyre kisebbre zsugorodott a rugók és vezetékek között.

Nem csigázok senkit, némi kihullott szőrcsomók és karmolások árán végül sikerült. 

A többiek különböző háziállataik okán (én pedig azért, mert pár óra múlva Budapestre indultunk) nem tudták ideiglenesen vendégül látni a laposorrút, ezért elszállásolták az alagsorban, amíg a gazdák előkerülnek.

Hogy a kis nyomi hogyan szökött meg, nemt tudni. Az emeleti ablakokon szúnyogháló, a lépcsőházi bejárat a ház másik oldalán, észrevétlenül kissurrani szerintem lehetetlen.

Miután mindenki mindenkinek mindent megköszönt, a pitbullos csaj azt mondta, milyen jó, hogy vannak még jó emberek a világon.

Igen.

Kép: Aja Trier/etsy.com