Ovidius Tomiban

Ma délután fél ötkor (már sötét volt) szépen elbattyogtam a postára az esernyőmmel (szitált az eső) és feladtam a pályázatot. A határidő utolsó napján.
Úgy éreztem magam, mint valami elfuserált Berzsenyi a 21. század elején. Gimnazista koromban az volt a fixa ideám Berzsenyiről, hogy reggel, miután felkelt, felvette a fapofát, és elindult ügyintézni. Miután elrendezte a birtok körüli teendőit, pókerarccal eldiskurált az asszonnyal és tárgyalt a gazdákkal, elköltötte a vacsorát, a válaszokra már oda sem figyelve mindenféle kérdéseket tett fel háza népének, majd egy üveg borral elvonult és hajnalig égette a gyertyát. Hajnalban elábrándozott, aludni ment, majd másnap kezdte előröl az egészet. Heti kétszer-háromszor pedig kiállt a kapuba és leste a postát, hátha ír az a nyamvadott Kazinczy. Aztán a kukába dobta a leveleket.
Na hát én is így éreztem magam, amikor battyogtam fel a dombon a postáig a koromsötétben.
 
Semmi kétség, a memóriám, úgymint a képzeletem sokkal inkább textuális, mint sem vizuális. Tegnap este elalvás előtt még pontosan meg tudtam fogalmazni magamnak az érzést, amit az vált ki bennem, hogy talán túl sok elcseszett életű költőt-írót tanítok mostanság. Arany János, Juhász Gyula, Babits. Mind Ovidius Tomiban... Na, hát akkor kellett volna felkelni, és lejegyezni a mondatokat egy darab papírra, ahogy régen. Lámpát kapcsolni - nem baj, ha eltávolodik egy kicsit az álom. De már a mondataimhoz sem ragaszkodom. Nem is olyan fontos.
 
Beadtam a pályázatot, adtam egy esélyt a nagy magyar államapparátusnak. Meg kell mondjam, nem vagyok túl bizakodó. Szerénytelen sem. Inkább realista, bár nagyon szívesen megmutatnám, hogy a margináliáról lehet a legnagyobbakat kiáltani. Bár a minimum időtartam 3 hónap, én 2 hónapot kértem a magyar államtól, mert tudom, hogy ennyi fér bele a lelkiismeretembe, a jómodorba és a pénztárcámba. Ezt nyilván formai hibaként fogják majd értékelni. A témavezetőm, aki három éve rám se nézett, a munkásságomat nem értékelte kiemelkedőnek. A munkahely rublikába beírtam a helyet, ahol valóban dolgozom. Igazán kíváncsi vagyok, hogyan esik a latba a projektem, mint a "magyar tudomány és kultúra eredményeihez (hungaricumok) kapcsolódó kutatás". Mert szerintem ezek az urak (!) nem tudják, hogy végső soron minden, nem másik országban kifejtett intellektuális tevékenység (így az enyém is) a magyar kultúrát emeli. 
Meglátjuk. Nagyon meglepődnék.
Minden ember macska nem lehet... csak néhány.