Hadd osszak meg veletek pár gyöngyszemet a múlt és az eheti
termésből, hátha akkor könnyebben rándulunk át a jövő hétbe, és édesebbé
válik a várakozás, az advent időszaka, majd az ünnep.
Saját középiskolás éveimre visszaemlékezve, nos, szerettem
érdekes dolgokat hallani az iskolában. És igen, tán az én hibám, de sok
érdekeset is hallottam - én így éreztem, bár ki tudja, talán kivételes
érzékenységem volt ahhoz, hogy a viszonylag egyszerűbb tartalmakat is
érdekességként interpretáljam. A múlt héten végzős osztálynál jártam,
idén én nem tanítom ezt a kasztot, és előre bocsátom, merem remélni,
hogy ha az enyéim közül bármelyik is megéri ezt a kort, némileg magasabb
fejlettségi szintet mutat majd a papulcsállatkáénál. A tananyag valahol
Franz Kafka és Thomas Mann határán
stagnált, gondoltam, megcélzom a dolgot, és még örültem is, mert mindig
is érdekelt és tetszett (már gimnazistaként is) az a méla nihilbe
burkolt gyilkos irónia, ami ezen szerzők szövegeiből árad, ezért sok
éjszakát töltöttem mindkettőjükkel. Nos, az órán tíz percembe telt, hogy
rábírjam őket arra, hogy 1) felálljanak 2) ne fordítsanak hátat 3)
eltegyék a pókert 4) némileg lefegyverezzem a tiltakozást az ellen, hogy
bármilyen törekvéssel megcélozzam a szürkeállományt. Mert hogy
érveltek, keményen, stabilan azzal, hogy "Kafka hülyeség", meg hogy
"Thomas Mann hülyeség", és hogy "már volt", meg hogy "minek", nem
cifrázom, nem elég rá a szókincsem. Végül a társammá fogadott
Kafka-kötetből felolvastam Az éhezőművész c. szöveget, melynek kapcsán súlyos anomáliákra derült fény.
Meg találtam kérdezni -- mivel a kötelező olvasmány mi más is lenne, mint Az átváltozás
-- hogy mit gondolnak az elbeszélésről. Hihetetlen csavaros
gondolkodásuknak köszönhetően azt az univerzális választ kaptam erre,
hogy hülyeség, mert -- és most jön a csimborasszó -- mekkora baromság az, hogy valaki bogárrá változik. És miért pont olyan bogárrá ráadásul, ami egyszer befér az ágy alá, mert pici, másszor pedig nem, mert olyan nagy. És hogy nem derül ki, hogy ez most netalántán álom vagy valóság, és különben is...
... oké, rendben, meghallgatták Az éhezőművészt, de az is egy hülyeség. Mert miért. Minek? És mi értelme van ennek az egész hülyeségnek.
Hiszen ilyen nem is létezik. (Igen, igen, tulajdonképpen nem is kellene
erre semmit mondanom, hiszen egyetemi szemináriumon is hallottam már
azt a kérdést, hogy oké, oké, minden világos a Száz év magányban, de Rebeca miért pont földet eszik?? Miért nem mást?? Hát kérem, ami fontos, az fontos.)
Megtudtam tehát a héten, hogy Kafka hülye volt, mert a bogárrá
változás fizikailag lehetetlen, főleg, hogy olyan bogár, ami nagyobb,
mint egy ágy. És különben is, Éva-Ádám viszonylatában (Madách: Az ember tragédiája) nem világos az, hogy a gyermek, akivel Éva várandós, vajon biztosan Ádámtól van? De biztosan? Mentségükre mondjam, ők nem végzős osztály.
S ha még nem lenne elég, ma a nyelvtan dolgozat közben (melynek
központi és legnehezebben megoldható kérdése az volt, hogy a ha
... akkor szavakkal kezdődő tagmondatok vajon milyen összetételben
kapcsolódnak egymáshoz) felkiáltott egy leányzó, hogy a héten lesz a tévében a Beépített szépség!
Erre nem tudtam mást mondani, mint hogy ennek igazán, szívből örülök, s
kérném önt, önöket, beépített szépségeket, hogy dolgozzanak tovább.
Hát, lett erre nagy dínom-dánom vigadozás, s annak
verbális bizonygatása, hogy ők ezt bizony bóknak veszik.
Mire én csak annyit tudtam hozzátenni, hogy nem értik, nem baj.
Majd olyan nóvumnak számító szókincs helyesírását kezdtem a táblán
taglalni, mint a kisebb, szolid, dicsér szavak -- melyen az érintett fiatalok igen-igen elcsodálkoztak, és válogatott bekiabálásokkal igyekeztek bizonygatni, hogy az említett szavakban a s illetve az i hangokat nem-e nem hosszan kell írni.
Hát így tengetjük napjainkat a pontagyú hellókitty társadalom ásványi szintjén a büszkén büszke papucsállatkák között.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése